Alonso gondban: kimarad az F-1-ből?
2007. november 24. szombat 15:50
Olasz és spanyol sajtóértesülések szerint újra holtpontra jutottak Fernando Alonso és a Renault tárgyalásai a spanyol visszatéréséről. A spanyol Marca szerint míg a csapatfőnök, Flavio Briatore hajlandó lenne egy évre is szerződést kötni volt versenyzőjével, addig a Renault elnöke, Carlos Ghosn csakis hosszú távú, legalább hároméves kötelezettség vállalását fogadná el.
A hosszú távú szerződés útjában Alonsónak az a terve állhat, hogy 2009-ben már a Ferrarinál szeretne versenyezni, annak ellenére, hogy a világbajnok Kimi Räikkönennek 2009 végéig, míg Felipe Massának 2010-ig él a kontraktusa. „Alonso azt hiszi, hogy a Ferrari várja őt 2009-re, szerintem ez nem fog összejönni", mondta a ferraris lehetőségről Briatore.
A spanyolnak talán nem is kell messzire tekintenie, a közelebbi jövője is bizonytalannak tűnik. Ha elúszik a Renault-üzlet, nehezen talál magának csapatot, a szabad helyek ugyanis szépen lassan mind elfogynak a mezőnyben. A spanyolt hírbe hozták már a francia csapaton kívül a Red Bull-lal és a Toyotával is, azonban az előbbiek többször is kijelentették, hogy ragaszkodnak mostani versenyzőikhez, míg a toyotások hétfőn hozták nyilvánosságra, hogy Jarno Trulli mellé leszerződtették a GP2-bajnok Timo Glockot.
FN
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- BL-győztes brazil csatárt...
- Így zajlott az élet a leghírhedtebb...
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Baranyában is programokat kínálnak a...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...

