A PMFC hétvégén megnehezítené a Debrecen dolgát
2011. október 20. csütörtök 11:24
Nehéz feladat előtt áll a Pécsi MFC együttese, amely legutóbb 4-0-s vereséget szenvedett a Diósgyőr otthonában. Mészáros Ferenc csapata vasárnap 18.00 órakor hazai pályán fogadja a listavezető DVSC-TEVA csapatát az OTP Bank Liga 13. fordulójában. A találkozót megelőzően a házigazdák mestere és a pécsi gárda hálóőre, Dibusz Dénes nyilatkozott a hajdúsági csapat honlapján.
- Hazai pályán eddig veretlenek vagyunk a Debrecen viszont a bajnoki tabella első helyén áll. Nagyon jó mérkőzésre számítunk, szeretném, ha a játékosok átéreznék ennek a meccsnek a jelentőségét. Mindenképpen az a célunk, hogy megnehezítsük a Loki dolgát és óriási küzdelemre kényszerítsük - nyilatkozta Mészáros Ferenc a dvsc.hu-n.
A PMFC fiatal kapusa, Dibusz Dénes úgy gondolja, hazai pályán van olyan erős a pécsi csapat, hogy fel tudjon állni a padlóról a diósgyőri kisiklás után.
- A listavezető Debrecen érkezik hozzánk, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a diósgyőri botlásunkat feledtessük a szurkolókkal és ismét rátaláljunk a győzelem ízére. Nagyon nehéz mérkőzés lesz, hiszen mondhatni a DVSC jelenleg a legjobb csapat, viszont hazai pályán jól szerepelünk, és vagyunk annyira egységesek, hogy fel tudjunk állni a pofon után és pontot vagy pontokat szerezzünk - fogalmazott a pécsi csapat hálóőr.
Forrás: dvsc.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- Üzent Donald Trump: Orbán Viktor...
- Már ma megérkeznek az első értesítők...

