A pécsi pólósok is indulhatnak az országos bajnokságban
2012. július 16. hétfő 18:56
Tizennégy csapat, köztük a pécsi vehet részt a férfi vízilabda ob I ősszel rajtoló küzdelmeiben - döntött hétfői ülésén a hazai sportági szövetség (MVLSZ) elnöksége.
Tizenegy együttes eleve adott volt az elmúlt idényben elfoglalt helyezése alapján. A tizenkettedik résztvevőnek a juniorválogatottat - annak szakvezetője, Horkai György kérésére - szavazta be az ob I-be az MVLSZ vezető testülete. Az élmezőnyben indulhat továbbá a másodosztály bajnoka, az egri Eszterházy Károly Főiskola csapata, és startjogot kapott az első osztályból kiesett Pécs is.
A juniorválogatott is teljes jogú tagja a mezőnynek, olyannyira, hogy eredményei beszámítanak a bajnokságba, és adott esetben a rájátszásban is szerepelhet.
Az ob I-es idény rajtjáról még nem született döntés, arról viszont igen, hogy a rájátszásos döntőben három győztes meccs kell a bajnoki címhez.
A legutóbbi szezonban a Vasas lett az első az Eger és a Szeged előtt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Természetközeli élménypark vár...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...

