A nyári olimpia műsorára kerülhetne a sakk
2024. szeptember 21. szombat 15:35

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöke szeretné, ha a sportágat felvennék a nyári olimpia műsorára.
Arkagyij Dvorkovics, a sportági világszövetség első embere szerint egy ilyen fejlemény nem befolyásolná a sakkolimpia létét.
Az orosz sportdiplomata e véleményét a FIDE kongresszusán fejtette ki, amely a budapesti sakkolimpiával párhuzamosan zajlik a magyar fővárosban. Dvorkovics korábban már beszélt arról, hogy első lépésként a sakkot bemutató sportággá kívánja tenni a 2028-as Los Angeles-i olimpián.
"Szeretnénk olimpiai sportággá válni" - mondta most Budapesten Dvorkovics, majd hozzátette: "Nagyobb esélye van a sakknak az ötkarikás játékokon való részvételre, ha olyan országok valamelyikében rendezik meg, ahol a sakk nemzeti sportág. Szóval remélem, hogy egyszer az olimpiát Indiában rendezik" - fogalmazott.
A TASZSZ orosz állami hírügynökség beszámolójában emlékeztetett rá, hogy a FIDE először 1924-ben, a szervezet megalapításakor próbált tárgyalni a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) a sportág olimpiai programba való felvételéről. A NOB azonban elutasítással válaszolt, mivel abban az időben nehéz volt megkülönböztetni az amatőr sakkozót a profitól. Ezzel együtt is sakkversenyre az akkori párizsi játékok idején sor került, de a viadal nem kapott hivatalos státuszt. Három évvel később a FIDE megkezdte a sakkvilágbajnokság megrendezését, amely a sportág egyik legnagyobb csapatversenyévé vált.
Az 1990-es évek végén a FIDE akkori elnöke, Kirszan Iljumzsinov részvételével folytatódtak a tárgyalások a sakk olimpiai felvételéről. 1999-ben a NOB sportágként ismerte el a sakkot. A FIDE igyekezete ezután arra összpontosult, hogy a sakk a téli olimpia műsorán kapjon helyet, majd szóba jött, hogy a programbővítés esetleges részeként a 2008-as pekingi nyári, illetve a 2014-es szocsi és a 2018-as phjongcshangi téli játékokon is képviseltetheti magát, ám végül ebből semmi sem lett.
2019-ben a Francia Sakkszövetség kérvényt nyújtott be a 2024-es párizsi nyári olimpiát előkészítő bizottsághoz, hogy a FIDE centenáriumának tiszteletére vegye fel a sakkot a versenyprogramba. A NOB elutasította a kérelmet, a sakk azonban bekerült a 2023. június 23. és 25. között Szingapúrban tartott olimpiai e-sport programjába. Ugyancsak 2023-ban a lengyelországi Európa Játékokon hivatalos mellékeseményként rendeztek villámsakk-versenyt, valamint a közép-amerikai és karibi játékokon is helyet kapott a sakk mint bemutató sport. Teljes értékű szakágként pedig része lett az Ázsiai Játékok programjának, amelyeket tavaly ősszel rendeztek Kínában.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tragédia Baranyában: tóba fulladt egy nő
- Ennyi volt: leállnak a pogányi...
- Csökkent a 30 perc feletti késéssel...
- Nepomuki Szent János ünnepére készül...
- Tavaly négyszáz sérüléses balesetet...
- Meghosszabbították a nevezést a...
- Nyoma veszett egy 16 éves lánynak...
- Vádat emeltek egy baranyai drogbanda...
- Sörimádók, figyelem: szombaton irány...
- Megható levelet írt egy pécsi szülő a...