A még junior Lakatos felnőttéremért bokszol
2007. december 05. szerda 10:00
A rendezvény népszerűségét, azaz rangját jelzi, hogy több súlycsoportban szelektálni kellett a nevezők között, ugyanis kategóriánként maximum 16-an indulhatnak, ám sok esetben - a 64, a 69, a 75 és a 91 kg-ban - ennél többen szerettek volna szorítóba lépni.
Szerencsére az 51 kilósok között ringbe készülő Lakatos Krisztiánnak nem akadtak nevezési problémái, hiszen amint a PVSK-Szentlőrinc vezetőedzője beszámolt róla, Lakatos súlycsoportjában csak nyolcan pályáznak a helyezésekre. Igaz, tette hozzá Galambos Tibor, a kisebb létszám az egyik legmagasabb minőséggel párosul, hiszen tanítványára többek között olyan ellenfelek várnak, mint a korábbi vb-ezüstérmes Bedák Pál (a pontos párosítások s szerda délutáni mérlegelések után készülnek el). A szakvezető ettől függetlenül abban reménykedik, hogy a még mindig csak 18 esztendős, azaz junior korú tanítványa minimum megismétli, de inkább fölülmúlja tavalyi teljesítményét, amikor bronzéremmel térhetett haza a felnőtt ob-ról.
A szervezők több aprósággal is megpróbálják emlékezetessé tenni a város történetének eddigi legrangosabb sporteseményét: a győztesek külön erre az alkalomra készítetett bajnoki övet csatolhatnak majd a derekukra, míg a szombati jegyek mellé minden kilátogató csokimikulást kap ajándékba.
Sz. Zs., mti
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- BL-győztes brazil csatárt...
- Így zajlott az élet a leghírhedtebb...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Baranyában is programokat kínálnak a...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...

