Elhunyt Tihanyvári László - Egy futballkapu üresen maradt, az utolsó hárítása nem sikerülhetett

Elhunyt Tihanyvári László - Egy futballkapu üresen maradt, az utolsó hárítása nem sikerülhetett A hálóőrök csak indokolt esetben szokták elhagyni a gólvonal környékét. Mert ha egyszer kifutnak, akkor a háló bizony őrizetlenül marad. Most is ez történt! A korábbi futballkapus, Tihanyvári László elhunyt. Az 1959-es születésű sportember az égi pályákra költözött.   Szerepelt a Pécsi VSK-ban, meg a Komlói Bányászban is, az NB II-ben, de az alapokat még a Pécsi Dózsánál, illetve a Pécsi MSC-nél szerezte meg. Edzőként is számos helyen megfordult Baranyában, sőt a megyehatáron túl is. A felsorolás helyett azonban álljon itt egy olyan dolog, amit talán kevesen tudtak...

Ismét több ezerrel nőtt a napi új fertőzöttek száma

Ismét több ezerrel nőtt a napi új fertőzöttek száma Meghalt 215, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 7310 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon. Baranyában 408 új fertőzöttet azonosítottak.     A kormányzati portálon azt írták: 1 176 038-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 36 263 ember, a gyógyultak száma 955 248-ra emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 184 527. Kórházban 7119 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 579-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 53 187-en vannak, a mintavételek száma 8 734 938. Baranyában 408 új fertőzöttet azonosítottak, számuk...

Baranyában ónos eső veszélyére figyelmeztetnek - Téliesek lesznek az útviszonyok

Baranyában ónos eső veszélyére figyelmeztetnek - Téliesek lesznek az útviszonyok Az ország egyes részein a késő délelőtti órákig tartós ónos eső várható. Veszprém megye több járásában másodfokú, többfelé elsőfokú riasztás van érvényben az ónos eső veszélye miatt, később pedig havazásra kell készülni. A katasztrófavédelem felhívta a figyelmet, hogy csak a téli körülményekre felkészített autóval induljanak útnak.      Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök hajnali adatai szerint az ónos eső veszélye miatt több megyében vannak érvényben elsőfokú riasztások, később Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy,...

Több száz fenyőt...

Több száz fenyőt adományozott a Mecsekerdő baranyai gyermekotthonoknak, kórházaknak Több mint négyszáz karácsonyfát ajándékozott a Mecsekerdő kórházaknak, közintézményeknek, szociális és gyermekotthonoknak,...

Nem csitul a járvány a...

Nem csitul a járvány a pécsi gyermekintézményekben, újabb kilenc ovi érintett Újabb gyermekek és dolgozók kapták el a koronavírus-fertőzést az elmúlt napokban Pécsett. Kilenc óvodából összesen 132-en...

Péterffyvel kívánt beszélni...

Péterffyvel kívánt beszélni egy pécsi polgár a városházán - Ráhívták a rendőröket Szirénázó rendőrautó érkezett szerdán nem sokkal dél előtt a Széchenyi térre, majd a benne ülő rendőrök futólépésben rohantak...

Kirángatta a kocsiból, majd...

Kirángatta a kocsiból, majd megütött egy férfi egy másikat A rendőrök eljárást indítottak egy nagyharsányi férfi ellen.        A nyomozók...

Baranya megyében sem lassít...

Baranya megyében sem lassít még a járvány Meghalt 213, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 6849 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte a...

A Mohácsi-szigeten,...

A Mohácsi-szigeten, Sárháton fogtak el egy csapat migránst A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások kedden 20 óra 30 perckor 16 határsértőt tartóztattak...

Árokba hajtott és felborult egy autó az 57-esen, Kozármislenynél

Árokba hajtott és felborult egy autó az 57-esen, Kozármislenynél A tűzoltók egy embert szabadítottak ki a roncsból, a mentők kórházba szállították.   Lesodródott az útról és árokba hajtott, majd felborult egy autó szerdán reggel Kozármisleny közelében, az 57-es főúton. A balesetben a sofőr megsérült, a tűzoltók szabadították ki a kocsiból, majd a mentők kórházba vitték. A helyszínelés idején félpályán halad a forgalom a főúton.

Hágendorn Józsefnél a halnak mindig szezonja van, s mellé szöveg is jár, hölgyeknek pláne

Hágendorn Józsefnél a halnak mindig szezonja van, s mellé szöveg is jár, hölgyeknek pláne A „későn" érkezőket sem riasztja el a sor hossza. Tudják jól, a karácsony hal nélkül nem az igazi. Pécsett, a Nagy Lajos király úton, az egyik tízemeletes alatti boltban, de nem az utcafronton, hanem a belső parkolóban pedig rendre jó az árukínálat. Közben meg azért megy a duma is rendesen, amiben a főnök, Hágendorn József jár az élen. Nemcsak a kése, az esze is éles. Bár szigorú felügyelet alatt áll, a női vásárlók mégis mindig számíthatnak a kiemelt elbírálásra. Igaz, azért akad lehetetlen kívánság is!  - Nézze kedves, én nagyon szeretem magát, de a karácsonyi...

Levetette magát a negyedik emeletről egy nő Pécsett

Levetette magát a negyedik emeletről egy nő Pécsett A szomorú eset kedden történt Kertvárosban, a Melinda utcában.  Lapunk egyik olvasója értesítette szerkesztőségünket arról, hogy egy nő kiállt egy negyedik emeleti lakás ablakába. Ezt látva kihívták a rendőrséget és a mentőket, akik meg is érkeztek a helyszínre, az asszony azonban levetette magát a mélybe. Információnk szerint a zuhanást túlélte, kórházba szállították, azonban állapota életveszélyes.  

Aláírták a rendeletet,...

Aláírták a rendeletet, februárban jön a 13. havi nyugdíj Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj, az erről szóló rendeletet ma írták alá - közölte Orbán Viktor miniszterelnök...

Kilép a DK-ból Bognár...

Kilép a DK-ból Bognár Szilvia - Nem tud azonosulni a helyi döntéshozatali gyakorlattal A mai napon a pártigazgatónak elküldött nyilatkozatban erősítettem meg a Demokratikus Koalícióból való kilépési szándékomat,...

Jubileumi koncerteket adnak...

Jubileumi koncerteket adnak a Pannon Filharmonikusok Lickl és Brahms szerzeményeit és Muszorgszkij-Ravel Egy kiállítás képei című művét adja elő a 210 éve alapított pécsi Pannon...

Ütközés után kigyulladt egy...

Ütközés után kigyulladt egy autó Mohácson Két személyautó ütközött össze hétfőn a kora esti órákban Mohácson.  Az ütközés következtében az egyik jármű...

Kigyulladt és teljesen...

Kigyulladt és teljesen kiégett egy helyi járatú autóbusz Pécsett hajnalban A lángok a hajnali órákban, egy, a telephelyén parkoló buszban csaptak fel.  Az autóbusz sofőrje megkísérelte a tűz...

Dunafalván fogtak el...

Dunafalván fogtak el migránsokat kedden reggel A külföldieket a rendőrök visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.   A Bács-Kiskun megyei...

Így alakult a járványhelyzet hétfőn Baranyában

Így alakult a járványhelyzet hétfőn Baranyában Országszerte 4311, Baranyában 233 új fertőzöttet igazoltak.    Elhunyt 224 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 35 835 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 938 836 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 187 208 fő. 7568 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 618-an vannak lélegeztetőgépen. Baranyában 233 új fertőzöttet igazoltak, számuk a járvány kezdete óta 43 733.

Pécsett is emelkedik a szennyvíz koronavírus koncentrációja

Pécsett is emelkedik a szennyvíz koronavírus koncentrációja Emelkedést mutat a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - írta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfőn a honlapján.      Közölték, a koronavírus-örökítőanyag országos átlagkoncentrációja emelkedik a szennyvízmintákban. A legtöbb vizsgált helyszínen stagnáló tendencia figyelhető meg, de emelkedés tapasztalható a budapesti agglomeráció vizsgált településein - Tökölön, Biatorbágyon, Szigetszentmiklóson, Budakeszin, Százhalombattán -, valamint Kaposváron, Nyíregyházán, Pécsen és Szolnokon. A vírus-örökítőanyagának koncentrációja két...

Új módszer segítségével szüntették meg a vírus fertőzőképességét Pécsen

Új módszer segítségével szüntették meg a vírus fertőzőképességét Pécsen A koronavírus fehérjéinek károsítása nélkül sikeresen szüntették meg a világjárványt okozó kórokozó wuhani és delta variánsának fertőzőképességét pécsi kutatók saját fejlesztésű eszközük segítségével, ezzel szélesebb körben válik kutathatóvá a megbetegedés kórokozója - közölte a Pécsi Tudományegyetem (PTE) hétfőn az MTI-vel.   A közlemény szerint a Virológiai Nemzeti Laboratórium és a RoLink Biotechnology Kft. kutatói a pécsi Szentágothai János Kutatóközpontban saját fejlesztésű UV-kamrában határozták meg azt az UV-C besugárzási dózist, amely megszünteti a vírus...