Egy bankrablást beismert a pécsi rendőr, a másik rablás elkövetését viszont tagadja
2022. április 28. csütörtök 11:44

Amint arról beszámoltunk, szerdán őrizetbe vettek egy pécsi rendőrt, akit két bankrablással gyanúsítanak. Csütörtökön azt közölte a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy a férfi egy rablást és más bűncselekményeket is beismert, a másik bankrablás elkövetését viszont tagadta.
Azt írták: a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség erőszakos vagyon elleni, hivatali és közbiztonság elleni bűncselekmény miatt nyomoz, és szerdán elfogták az elkövetéssel gyanúsítható rendőrt.
A férfit gyanúsítottként hallgatták ki és kétrendbeli rablással, hivatali visszaéléssel, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaéléssel gyanúsítottak meg.
Hozzátették: a rendelkezésre álló adatok szerint 2020. május 12-én 15 óra körül a férfi bement egy pécsi bankfiókba, és egy maroklőfegyverrel - vagy annak látszó tárggyal - az alkalmazottakat fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy a kasszában lévő készpénzt adják át.
Az elkövető mintegy 5,7 millió forintot szerzett meg, majd elmenekült a helyszínről.
Ezt követően, 2020 novemberében a férfi a rendőrségi nyilvántartási rendszerben hatáskörét túllépve, célirányosan rákeresett a rablás miatt indult eljárás ügyiratára, és abból iratokat töltött le azért, hogy jogtalanul információkat szerezzen a nyomozás állásáról - írták.
A főügyészség közölte azt is, a rendőr az elfogását megelőzően szolgálati maroklőfegyverét és a hozzá rendszeresített 6 darab lőszert a szolgálati helyéről engedély nélkül kivitte és azokat birtokában tartotta.
A tájékoztatás szerint a gyanúsított beismerte ezeknek a bűncselekményeknek az elkövetését.
A főügyészség tudatta azt is, a megalapozott gyanú szerint a férfi 2019 novemberében is követett el rablást ugyanabban a bankban, de a kihallgatásán nem ismerte el a terhére rótt ezen bűncselekményt.
Az ügyészség indítványozza a rendőr letartóztatásának elrendelését, a kényszerintézkedésről pénteken dönt a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Előbb kiderül, aztán beborul,...
- Annyira berúgott egy lagzin egy...
- Visszaállítják a sorkatonai...
- Baranyai rendőrök kiemelkedő munkáját...
- Ismét tekergethetjük az órákat,...
- A teremtett világ védelmére tanítják...
- Különleges látogató bukkant fel a...
- A Kossuth téri sortűz áldozataira...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- A fél világot bejárta Farkas József,...

