Waigenein-művel indul a Pécsi Advent
A Magnificat című művet Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar a Mecsek Kórussal, valamint a Pécsi Bartók Béla Leánykarral közösen adja elő. A szólót Ambrus Orsolya énekli; vezényel Neumayer Károly.Ideiglenesen zsákutca lett a pécsi Diósi út
"A Pécsi Vízmű értesíti a tisztelt lakosságot, hogy a hétvégén meghibásodott egy 150 mm átmérőjű vezeték Pécsett, a Diósi út 29. szám előtt. A helyreállítási munkálatok miatt forgalomkorlátozás lépett érvénybe: a Diósi út Baranyavár utca és Kiskőszeg utca közötti szakaszát lezárták, így az út mindkét irányból zsákutca lett.Az útszakasz helyreállítása az út kezelőjének elvárása és előírása szerint zajlik. A lezárt szakaszon várhatóan december 11-e után indulhat meg újra a forgalom. Kérjük az arra haladókat, óvatosan közlekedjenek!Köszönjük ügyfeleink megértő türelmét és...Decemberi könyvszüret:...
A rendezvényen a szerzők és a szerkesztők a Kommunikáció- és kultúratudományi tanulmányok című közös könyvsorozat 2008-ban megjelent kötetei mellett bemutatják a Néprajzi Múzeummal és az...Politikai attasé is részt...
A december 4-én 19 órától kezdődő beszélgetésen részt vesz Ara-Kovács Attila külpolitikai szakértő, Merkel Dávid szociológus, valamint John Martinson, az Egyesült Államok nagykövetségének...Traffipax kedden Pécsett és...
08.30 - 09.15 óráig Pécs, Dr. Veress E. u.09.30 - 10.15 óráig Pécs, Tüzér út10.30 - 11.15 óráig Pécs, Építők útja11.30 - 12.15 óráig Pécs, Szigeti út13.00 - 13.45 óráig Pécs, József A....Orfű: 2010 nyarára kész lesz
A „Baranyai Élménykörút" összességében öt elemet foglal magában: a Pécs-Orfű-Abaliget kerékpárutat, a bikali...
Veszélyes iskolák: nincs...
Meixner András, illetékes alpolgármester szavaiból az derül ki, hogy ennél (mármint az egy iskola felújításánál) nagyobb...
Újabb elképesztő EKF-betli
A KÉSZ Közép-Európai Építő és Szerelő Kft., hazánk legnagyobb építőipari vállalata fordult a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz -...
Kiállítás: a makróktól a szarvasokig
A fotókör tagjai egy webes fórumon ismerkedtek meg egymással: a fényképezés iránti elkötelezettségük mellett pécsi mivoltuk jelentette a közös pontot. Abban is hasonlítanak egymásra, hogy 2005 előtt nem sokkal kezdték a fotózást, ezért elhatározták, hogy beiratkoznak egy tanfolyamra, amelyet a már említett Dékány Zsolt vezetett. Ennek sikernek felbuzdulva úgy döntöttek, együtt maradnak: Photograph Fotókör név alatt. Kedden három tagjuk összesen harminchat képet állít ki a hó végéig az Ifjúsági Ház Galériájában. A természetbarátok legkülönfélébb növényekről...
Tavaszias meleg volt Pécsett
Fiatalok a Széchenyi téren. Tavaszias meleggel kezdődött a december Pécsett. A napsütéses időben több helyen 17 Celsius fokot is mutattak a hőmérők és sokan üldögéltek a terek padjain élvezve a kellemes időjárást.
Energiatudatos órák Novák Péterrel Pécsett
"Az E.ON EnergiaKaland program részeként Novák Péter energiatudatossági tanórákat tart általános iskolás diákoknak december 3-án és 4-én Pécsett. Az E.ON és az Oktatási és Kulturális Minisztérium közös EnergiaKaland nevű programot indított a közelmúltban, hogy segítséget adjon a diákok energiatudatossági nevelésében. A program célja, hogy a környezeti tudatossággal, a rendelkezésünkre álló nem megújuló energiaforrások felelős felhasználásával és a megújuló energiaforrások használatának lehetőségével már az általános iskolában megismerkedjenek a gyerekek. A program keretében...Ketten súlyosan sérültek...
Két nő súlyosan megsérült, a kár másfél millió forint. A rendőrség vizsgálatai szerint az egyik autós túl gyorsan ment, kicsúszott, majd belerohant a szemből, szabályosan érkezőbe. Az...Hatmilliós kártérítés a...
Szabályszegést nem állapítottak meg, de azt igen, hogy a nőt orvosai nem a tőlük elvárható gondossággal látták el a szülés után, főként a császármetszést követő megfigyelés alatt - írta...A lakosságnak is bemutatják...
Csütörtök délután fél ötkor a városháza nagytermében az önkormányzat és az EKF 2010 Menedzsment Központ Kht. lakossági fórumot rendez, amelyen ismertetik a Széchenyi tér átépítésének...IH: kiállítás a Photograph...
Puskás Gábor, Csák István és Sindler Attila természetfotóit december végéig tekintheti meg az érdeklődő pécsi közönség. A tárlatot Dékány Zsolt fotóművész nyitja meg.Tasnádi Péter betegségéről...
Tasnádi Péter pécsi polgármesterrel készített portréinterjút a HVG. Az írásban Tasnádit életútja mellett, az Európa Kulturális...
Zoo: 1,6 milliárdba kerül a...
A közelmúltban százezer forint bírságot szabott ki a környezetvédelmi hatóság, a park ugyanis nem felel meg az...
Megnézhetők a pécsi buszok a neten
Már csak a közgyűlés igenjére vár a közlekedési társaság által elkészített, némileg felfrissített menetrend, s december 14-ével hatályba is lép. Azért ekkor, mert az esti Intercity járatok közlekedése is ekkor változik meg, s a cég részben a vonatokhoz is igazítja a helyi járatú buszok indulási időpontjait a jobb csatlakozási lehetőségek eléréséhez.A néhány perces eltérés miatt viszont a közlekedési társaságnak komoly módosításokat kellett végrehajtania, hiszen a többi városrész buszállomásairól startoló járművek indulási időpontjaira is tekintettel kellett lenni. A főpályaudvari...
Csődhelyzet előtt: befektetőre várva
Mint megtudtuk, egy hongkongi üzleti kapcsolatokkal rendelkező, az egykori városállamba települt magyar befektető érdeklődött nemrégiben a városházán és a Holdingnál olyan ingatlanokról, amelyekre igényt tartana. Komáromi Tivadar, a Svájcban bejegyzett Neuchatel Financial Ltd. (az FTC megvásárlása kapcsán kapott sajtóvisszhangot legutóbb a cég) tulajdonosa, s a hongkongi pénzügyi befektető konszern, a New Union Group elnöke a Csukás ház, az egykori Tejbisztró épülete, az Expo Center és a pogányi reptér kapcsán is puhatolózott. Egyelőre ugyan a megkeresés nem...
Nooormális? Besenyőék újra Pécsett!
Mint azt a Pécsi Nemzeti Színház jegyirodáját is irányító Stenczer Béla színművésztől megtudtuk, városunkban egy elég masszív rajongótáborral rendelkezik a társulat, és minden évben újabb és újabb tagokkal bővül ez a kör.Nem is csoda - teszi hozzá Stenczer - ugyanis a L'art pour l'art munkássága már a kezdetektől fogva túlmutatott a nyers abszurd humoron és a nyelv, illetve a nyelviség mélyebb rétegeibe vezet. A számos szójátékon alapuló poén eleven voltát mutatja, hogy - hol kimondva, hol kimondatlanul - a „komolyabb" színházi alkotókra is jelentős hatással...
« Előző
50673 | 50694 | 50715 | 50736 | 50757 | 50778 | 50799 | 50820 | 50841 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az egyik szavazókörbe mindössze hat...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Így választ országgyűlési...
- Az építkezésekre beköltöző fecskék...
- Így néz ki a szavazólap, amin az...
- Azt kérdik a pécsi fideszesek, mikor...
- A rengeteg átjelentkező miatt Pécsett...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Árvíz miatt nem látogatható az...
- Faggyal, havazással és széllel...

