Tizenhárom embert költöztettek ki Baranyában

A közlés szerint Komlón egy ikerházból kilenc, Pécsett az Alsógyükési útról további négy ember kényszerült elhagyni otthonát. Mindkét esetben a lezúduló csapadék miatt meglazult talaj veszélyeztette az épületeket; hogy azok milyen mértékben károsodtak, még nem tudták megállapítani a szakemberek. Emellett Baranya és Pécs több pontján védekeznek a szakemberek a folyamatos esőzés miatt. Kritikus a helyzet Sásdon, Mecsekpölöskén; a megyeszékhelyen pedig a Pipacs, a Kopács és a Blaha Lujza utcákban.

Átfogó vizsgálat indul az M6-os miatt

Átfogó vizsgálat indul az M6-os miatt Az MTI megkeresésére Arzt Gergely sajtóreferens emlékeztetett arra, hogy az M6-os Dunaújváros és Szekszárd közötti szakasza a korábbi szocialista kormány által erőltetett PPP konstrukcióban, azaz a köz- és magánszféra partnersége keretében épült meg. Ez a megkötött szerződések alapján csak a közlekedés területén kifizetendő évi több mint 100 milliárd forintos teher az adófizetőknek. Az építés mellett az üzemeltetés-fenntartás is a magánpartner feladata. A szükségessé váló karbantartási munkák elvégzéséért tehát a koncessziós időszak alatt az M6 Tolna Autópálya Koncessziós Zrt....

OMSZ: kedd éjfélig marad a piros riasztás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatásában az olvasható, hogy Alpokalján és az egyes alföldi régiókban várható a legkevesebb csapadék. Főként az Alföldön helyenként rövid időre a nap is kisüt.Az északnyugati szél a Dunántúlon és helyenként a középső országrészben gyakran viharossá fokozódik. Máshol további tartós, kiadós eső valószínű.Szentes György, az Országos Katasztrófavédelem szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy kedd hajnalig összesen 103 helyre riasztották munkatársait, zömében szivattyúzni kellett, de a fakidőlés is problémát okozott.

Esőzés: járják a várost a...

Esőzés: járják a várost a Holding munkatársai Kollégáink folyamatosan járják a város közterületeit és figyelik a vízfolyásokat, azok közvetlen környezetét, illetve a...

Viharos szél kíséri a...

Várható időjárás kedd estig:Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak kevés helyen, főként az Alföldön süthet ki a nap. Országszerte várható jelentős mennyiségű eső, zápor. Az...

Őrizetben a PTE több dolgozója

Őrizetben a PTE több dolgozója Az NNI egyelőre nem közölte, pontosan kiket vettek őrizetbe, de a Független Hírügynökség információi szerint az egyetem vezető...

Egy pad miatt esnek egymásnak

Egy pad miatt esnek egymásnak Folyamatos éjszakai randalírozás, trágár hangoskodás és intenzív szemetelés - ez jellemzi a Fazekas Mihály utca déli végén...

Újpatacs: nekiálltak a...

Újpatacs: nekiálltak a lakóparknak Nemrég hírül adtuk, hogy az egyesület többek között megkereste Szili Katalint is, aki az akkori önkormányzati...

Évzáró Nyitott Egyetem - a...

Évzáró Nyitott Egyetem - a rektorral A Nyitott Egyetem olyan oktatási-ismeretterjesztő sorozat, amelyben a Pécsi Tudományegyetemen oktató tanárok kutatásait,...

Újra özönvíz Pécsett

Újra özönvíz Pécsett Pécset kora délután heves esőzés érte el, a Lámpásvölgyből három embert ki kellett telepíteni egy veszélyesen megdőlt partfal miatt. A fal nem omlott házra, de olyan veszélyesen megdőlt, hogy elrendelték a kitelepítést. Az embereket a Családok Átmeneti Otthonában helyezték el ideiglenesen. Pécs legmélyebben fekvő részét, a Pipacs utcát ismét elöntötte a víz, ami egyelőre házakba még nem, csak udvarokba tört be. Az utcán mintegy 10 centis víz hömpölyög - tudtuk meg a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletén. Jelenleg az árkokat mélyítik a szakemberek, hogy...

Növényvédelmi permetezés Pécsett

A Pécs Városgondozási Nonprofit Kft. ezúton tájékoztatja a pécsi lakosságot, hogy 2010.06.02. és 2010.06.12. közötti időszakban Pécs város közterületein a platánfák, rózsaágyak, virágágyak, dézsás növények növényvédelmi permetezési munkáit végezteti.

Ismét lehet közlekedni az M6-os autópályán

Elmondta, hogy 80 km/órás forgalomkorlátozás van érvényben, és csak a belső sávokat használhatják az autósok a sztráda érintett szakaszán.Budapest irányába 13 óra 25 perckor, Pécs felé pedig 13:55 perckor indult meg a forgalom.Az autópályát vasárnap délután zárták le, mert a vihar megrongálta. Beszakadt a leállósáv a 127-es kilométerszelvénynél, a jobbpályán.

Régiónkra is piros...

Ezeken a területeken rendkívül nagy esőzés várható. Az északi országrészben, valamint a dél- és közép-dunántúli régióban a heves zivatarokat jégeső és erős szél kísérheti.Emellett a...

Oszlopra firkáltak: egy...

A kiérkező járőrök elfogták, majd előállították a két fiút, akikkel szemben rongálás miatt eljárás indult.

Csoportos rablás elkövetőit...

A sértett csak fél órával az eset után tett bejelentést. A rendőrség nagy erőkkel kezdte keresni az elkövetőket és egy szemtanútól kapott információ alapján az esti órákban elfogtak egy...

Pótnappal érnek véget az...

A pótnapról május 18-án határozott Hiller István szakminiszter. A rendkívüli pótvizsgán azok vehetnek részt, akik a május 17-i vizsgán "nekik fel nem róható okból nem tudtak részt...

Sok csapadék és erős...

Várható időjárás az ország területére hétfő estig:Hétfőn keleten egy-egy zivatar nem kizárt. A legtöbb csapadék hétfőn az ország déli és keleti tájain várható. A Dunántúlon megerősödő...

Lezárták az M6-os autópályát

Lezárták az M6-os autópályát Farkas Kinga elmondta, hogy a balpálya 126-os km-szelvényénél egy autó megcsúszott egy vízátfolyáson, ez okozta a balesetet....

Traffipax hétfőn Pécsett és környékén

08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Építők útja09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Magyarürögi út10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Szigeti út11.00 - 11.45 óráig: Pécs, Tüzér út13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Rácvárosi út 19. szám előtt14.00 - 14.45 óráig: Nyugati elkerülő út15.00 - 15.30 óráig: Pécs, Megyeri út15.45 - 16.30 óráig: Pécs, Mártírok útja

Veszélyes a mészkőcsík az új téren

Veszélyes a mészkőcsík az új téren Hasított mészkőből lerakott csíkok szelik át a Kossuth tér burkolatát az Irgalmasok utcája felőli részen. Ezek néhány centiméterrel túlnyúlnak a térkő szintje felett, ezért botlásveszélyesek - jelezték a tér átalakításával egyébként többé-kevésbé elégedett olvasóink. A Pécsi Újság.hu megtudta: nem díszítő csíkokról, hanem a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által előírt építészeti elemekről van szó. Ezek az Irgalmasok utcáján a középkori városfal, a Kossuth téren pedig egy szintén középkori lakóház és pince falának vonalát ábrázolják. Mivel ennek kialakítását a hivatal írta elő,...

Pécsre nem igaz Rogán javaslata?

Pécsre nem igaz Rogán javaslata? Lapunk érdeklődésére Gámán Imre, a parkolási cég vezetője azt mondta, "a Rogán Antal által bejelentett törvénymódosításról akkor érdemes beszélni, ha azt elfogadja a parlament". A cégvezető ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: a kormánypárti javaslat a meglévő szerződéseket nem érinti, amely természetesen a várossal érvényben lévő, jövő év október végéig szóló kontraktusára is vonatkozik.Ismert viszont, hogy a város már jóval e parlamenti javaslat előtt kezdeményezte a Gámán Kft.-vel kötött haszonbérleti szerződés esetleges módosítását. Kérdésünkre, hogy cége...