Étolaj folyt a vizes útra Oroszlónál

Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a rendőrök a fokozott balesetveszély miatt lezárták a 66-os főutat Oroszlónál, és az autósokat Magyarhertelend felé terelik. Hozzátette: a közlekedőknek számítaniuk kell arra, hogy amíg a közútkezelő munkatársai homokszórással megszüntetik a balesetveszélyt, az említett útszakaszon lassabb a haladás.

Szederkénynél tetőzik a Karasica

A község iskoláját szerdán este a tűzoltók próbálták megvédeni, de a víz betört az épületbe. A patak mentén több helyen kellett kiköltöztetni családokat szerda este, így Nagyharsányban, Alsószentmártonban és Olaszban is. Baranyában egyre több helyen oldják fel a forgalomkorlátozást, a korábban elzárt Alsómocsolád már megközelíthető. A 6-os főúton Mecseknádasdnál azonban félpályás forgalomkorlátozást vezettek be, miután a víz alámosta az utat.

Gyalogost gázolt a kijelölt átkelőn egy autós

Az autós elismerte felelősséget a baleset okozásért, mondván, csak akkor vette észre a nőt, amikor már a motorháztetőn volt, vészfékezett, de már későn. A rendőrség baleset gondatlan okozása miatt indított ellene eljárást.

Közgyűlés: áradások,...

Közgyűlés: áradások, sportügyek A napirend előtt Kővári János (ÖPE), a Május 1. utcai áradásokkal kapcsolatos vizsgálatokról érdeklődött. Páva Zsolt...

MÁV: további késésekre kell...

A Budapest-Pécs vonalon Keszőhidegkút-Gyönk és Szakály-Hőgyész, Sásd és Godisa illetve Döbrököz és Dombóvár között több szakaszon csökkenteni kellett a vonatok sebességét. Emiatt a...

Némi napsütés, elszórtan...

Várható időjárás az ország területére csütörtök estig:Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de időnként elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, több helyen már kevés napsütésre...

Traffipax csütörtökön...

07.30–08.30-ig: Pécs, Pellérdi út08.45–09.45-ig: Pécs, Dr. Veress E. út10.00–10.45-ig: Pécs, József A. út11.00–11.45-ig: Pécs, 6/A út13.00–13.45-ig: Pécs,...

Ófalu, Tarrós és...

A zsáktelepülések bekötőútjain 70-80 centi magasan áll a víz. Emellett több útzár van érvényben vízátfolyás miatt: a hosszúhetényi elágazótól Hirdig, Szentdénesnél a sumonyi elágazásnál,...

Magyar, nem magyar -...

Gémesi György, aki egyúttal Gödöllő polgármestere (Gödöllői Lokálpatrióta Klub-KDNP-MDF), kiemelte: a kettős állampolgársággal kapcsolatos kormányzati döntések csak erősítik a határon...

Magasház: a Miltonnak nem sürgős

Magasház: a Miltonnak nem sürgős Mint arról korábban már beszámoltunk (lásd kapcsolódó írásaink között jobbra - a szerk.), a spanyol multicéggel kötött szerződés szerint a beruházónak gyakorlatilag semmiféle kötelezettsége nincs arra vonatkozóan, hogy mikor kell elkezdenie a tervekben szereplő irodaház kivitelezési munkálatait.Girán János, a polgármesteri kabinetiroda vezetője lapunknak kifejtette: hol intenzív, hol kevésbé intenzív, de kapcsolatban állnak az ingatlanfejlesztővel, hiszen „a város érdeke, hogy értesüljön arról, mit és mikor akar megvalósítani a beruházó". Maguk a...

A hét vége felé tetőzik a Duna Mohácsnál

Heid Petra sajtóreferens tájékoztatása szerint az elmúlt három nap időjárása és a várható újabb csapadék miatt kisebb árhullám levonulása várható a Dunán. A folyó magyarországi alsó szakaszán, Mohács térségében az első fokú készültségi szintet (700 cm) jelentősen meghaladó, de a másodfokú értéket (850 cm) várhatóan nem elérő vízszintekkel vonul le. Az elsőfokú készültséget várhatóan szombaton fogja elrendelni a vízügyi igazgatóság Mohácsnál, a tetőzés a hét vége felé és a jövő hét elején várható. Heid Petra hozzátette: kedden a régióban a legtöbb csapadék a Mecsekben...

Jubilál a POSzT

Jubilál a POSzT A POSzT megnyitójára június 3-án kerül sor, melyet 16.30-kor az ANK Művészeti Iskola mazsorett-együttesének zenés felvonulása indít a Pécsi Ércbányász Koncert-fúvószenekar kíséretében, a Színház téren. Ezt követően 17 órakor Szőcs Géza író, kulturális államtitkár és Dr. Páva Zsolt polgármester hivatalosan megnyitja a X. Pécsi Országos Színházi Találkozót - Bródy János közreműködésével.A versenyprogramok már csütörtökön elkezdődnek, két darabot is bemutatnak a Pécsi Nemzeti Színházban: az Örkény Színház előadásában az Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése, és a...

Hogyan segíthetünk a...

Hogyan segíthetünk a horvátoknak? Páva Zsolt a tanácskozás időzítéséről szólva bevezetőjében kijelentette, hogy a minap felállt új kormány prioritásai között új...

Több hektárnyi fa dőlt ki a...

Több hektárnyi fa dőlt ki a Mecsekben A viharos szél a Kelet-Mecsekben több mint 20 hektárnyi idős erdőt tarolt le. A rendkívüli időjárás miatt használhatatlanná...

Péccsel is frissül a Kodály...

Kodály Zoltán szülővárosa a rendezvénysorozatot megújítva, a mai kor követelményeinek megfelelve rendezi meg. A gazdag zenei kínálat mellett két kiállítás is szerepel a fesztivál...

Letartóztatták a PTE-s...

Letartóztatták a PTE-s dolgozókat Bár az érintettek közül csak ketten ismerték el az ellenük felhozott vádakat, a bíróság mind a nyolcukat előzetesbe helyezte,...

A magyar dal napja: Pécs is...

"A magyar dal napja megmarad önszerveződő dolognak, nincs központi szervezés, mindent helyben készítenek elő" - mondta Presser Gábor, a rendezvény kitalálója szerdai budapesti...

Gyújtogatás Komlón

Gyújtogatás Komlón Az elsődleges tűzvizsgálói jelentés szerint gyújtogatás történt, valaki szándékosan gyújtotta fel a lépcsőházban tárolt...

Drogterjesztő fiatalokat ítéltek el

A táblabíróság Krémer László vezette tanácsa a vádlottakat az ügyben első fokon korábban eljáró Baranya Megyei Bírósághoz hasonlóan kábítószerrel való visszaélésben mondta ki bűnösnek. Az elsőrendű vádlottat, mint különös visszaesőt nyolc év, a másodrendűt három év letöltendő fegyházbüntetéssel, fiatalkorú társaikat másfél, két és egy év fiatalkorúak fogházára, illetve börtönére ítélte, büntetéseik végrehajtását három, öt és négy év próbaidőre felfüggesztette.Az ítélőtábla az elsőfokú határozathoz képest az elsőrendű vádlott büntetését egy évvel megemelte, két fiatalkorú estében...

Pécsi Rendőrkapitányság: Érdemes tudni!

Bár a ruhaneműk értéke nem haladta meg a szabálysértési értékhatárként maghatározott 20.000,-Ft-ot, a cselekményeket a törvény nem szabálysértésként, hanem bűncselekményként értékeli, mivel a legutóbbi jogszabály módosítás óta a biztonsági „csipogók" eltávolítása - jogi terminológiával élve - dolog elleni erőszaknak minősül, vagyis súlyosbító körülmény.Érdemes tehát tudni, hogy akivel szemben egy-egy ruhanemű eltulajdonítása miatt eddig csak szabálysértési eljárás indult, ezentúl bűncselekmény elkövetése miatt fogják felelősségre vonni, amennyiben a biztonsági jelzést...

Jókai: angol és cseh kapcsolatok

Jókai: angol és cseh kapcsolatok A látogatás a Tempus Közalapítvány által koordinált Comenius nemzetközi együttműködési program keretében valósult meg. A kétéves program céljai között szerepel többek között a kompetencia alapú oktatásban szerzett tapasztalatok megosztása, a minél személyre szabottabb tanítási-tanulási módszerek fejlesztése, a kultúrák közötti azonosságok és különbségek bemutatása, valamint olyan valós helyzetek teremtése, amelyekben a három ország diákjai együtt oldanak meg gyakorlati projektfeladatokat.A közös munka már a tanév elején elkezdődött. Eddig a kapcsolattartás módja szorosan kötődött...