Egyetemi vesztegetés - szabadlábon egy gyanúsított
2010. július 14. szerda 19:05
Az eddig előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított, aki az egyetemen beszerzésekkel foglalkozott, szabadlábon védekezhet. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) április óta folytat nyomozást az ügyben. Az NNI munkatársai mintegy húsz helyen tartottak házkutatást, több tárgyi bizonyítékot lefoglaltak.
A bűncselekménnyel kapcsolatban - a mostani szabadlábra helyezést figyelembe véve - kilencen vannak előzetes letartóztatásban, köztük a PTE gazdasági főigazgatója, informatikai igazgatója, valamint az egyetem három, informatikai termékekkel, irodaszerekkel foglalkozó beszállító cégének képviselője.
A Pécsi Városi Bíróság a múlt héten helyezte előzetes letartóztatásba a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Zrt. vezérigazgatóját, Frey Tamást. Tizennégyen szabadlábon védekeznek.
Az MTI a gyanúsítottak védőitől korábban úgy értesült, hogy az NNI feltételezései szerint az egyetemi alkalmazottak - különböző beszerzések során - pénzért jogtalan előnyhöz juttattak három céget. Az ezzel kapcsolatos gyanút titkos információszerzés tette megalapozottá.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Állami intézmények informatikai...
- Vaddisznóval ütközött egy Pécsről...
- Ollóval szúrta le az apját egy férfi...
- Jégeső, zivatar csaphat le Baranyára
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Pécsi Arcok - Nyárády József, egy...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Tizenkét évet kapott a pécsi G....