Tízmilliókat remél az adóból a város

Tízmilliókat remél az adóból a város A város képviselő-testülete decemberben döntött úgy, hogy új adónemként bevezeti a telekadót. Az előzetes elképzelésekkel ellentétben azonban jóval kisebb mértékű adókötelezettséget rónak az érintettekre, akiknek így mindössze az 1500 m² feletti ingatlanrészük után kell fizetniük - öt forintot négyzetméterenként. Fontos, hogy a bevallást nem csak az üres telekkel rendelkezőknek, de például a családi házak tulajdonosainak is be kell nyújtaniuk.Dr. Milter Anna, a polgármesteri hivatal adóügyi osztályvezetője a Pécsi Újságnak azt mondta, hogy ugyan lejárt már a bevallások...

A társulat sokat vár Rázgától

A társulat sokat vár Rázgától Megkeresésünkre a február közepéig regnáló vezető, Balikó Tamás a jövőjével kapcsolatban csak szűkszavúan nyilatkozott, mondván, az ő életéről és egzisztenciájáról van szó, és nem kívánja azt a nyilvánosság elé teregetni. (A hírek szerint egyébként felkérték a siklósi várkapitányi posztra, de több megkeresése is van különböző színházaktól.) Arra a kérdésünkre, hogy a továbbiakban is figyelemmel fogja-e kísérni a pécsi társulat tevékenységét, úgy válaszolt: az egy család, nem tudná csak úgy lerázni magáról.- Érzem ennek a helyzetnek a rám vonatkozó...

Pedagógiai konferencia a Tudásközpontban

Az Apáczai Kiadó tankönyvkiadói tevékenysége mellett ma már hagyomány, hogy olyan szakmai-módszertani képzéseket, előadásokat és rendezvényeket szervez, melyek arra hivatottak, hogy a pedagógus közösség számára elérhetővé váljanak a legújabb elméleti és gyakorlati módszerek, megvitathatóak legyenek az aktuális pedagógiai kérdések. Ebben a szellemben fogott össze most az Apáczai Kiadó a régió és az ország új szellemi központjával, a pécsi Tudásközpontban működő Egyetemi Könyvtárral, hogy válaszokat adjanak a jelen oktatási kihívásaira. A konferencia meghívottjaként dr. Fischerné...

Vagabond világjáróklub a...

Vagabond világjáróklub a VOKÉ-ban A pécsi VOKE Vasutas Művelődési Házban 2011. január 31-én 19.30-tól a Vagabond Világjáróklub keretében Herényi Dániel tart...

Harmincan tüntettek a...

Harmincan tüntettek a sajtószabadságért Pécsett Papírmadarakkal és a rájuk írt üzenetekkel második alkalommal tüntettek csütörtökön délután civilek Pécsett a sajtó- és...

Amerikai próbajátékosok a...

Edward Boforquez és Miguel Santiago az Egyesült Államokból, egészen pontosan Los Angelesből érkezett a Stadion utcába. Mindkét támadó 20 év alatti játékos, akik egyelőre az időeltolódás...

Szili is szükségesnek...

A Szociális Unió és a Szövetség a Jövőért Mozgalom elnöke csütörtökön, a parlament épületében tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: annak ellenére is részt vesz az alkotmányozásban,...

Balog Réka hagyományt...

A nemzetközi jelentőségű olasz Premio ProArte Díj fiatalok számára ad lehetőséget innovatív, értékes kulturális projektek megvalósítására. A pályázat célja, hogy a helyi, nemzeti és...

Pecakelléket lopott volna,...

Befeszítették kedden éjjel egy pécsi sportbolt ajtaját, és cipőket, ruhaneműket vittek el onnan. A lopási kár több százezer forint, a rongálási kár kb. 20 000 Ft.Egy férfi két horgász...

Felfüggesztették a régiós főnököt

Felfüggesztették a régiós főnököt A büntetőeljárás a Nemzeti Nyomozóirodától érkezett feljelentést követően indult meg, erősítették meg a kaposvári Katonai Ügyészségen, de, hogy mi miatt, arról nem mondhattak semmit. Ezúttal a Krónika máskor egyébként nagyon készséges bűnügyi forrásai is óvatosak voltak, és nem mondtak semmit, vagy azért, mert nem akartak, vagy nem tudtak.Az MR1-Kossuth Rádió tudósítójának annyit azért sikerült megtudnia, hogy minősített eljárás folyik, amit akkor alkalmaznak, ha államtitokról van vagy lehet szó. Márpedig zömében operatív felderítéssel foglalkoztak, és nem kizárt, hogy ennek során...

Taxisgyilkosság: elengedték a gyanúsítottat

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az eljárás jelenlegi szakaszában nem állnak fenn a gyanúsított előzetes letartóztatásának törvényi feltételei. "Még vizsgálni kell a gyanúsított vallomásának valóságtartalmát", azaz azt, hogy valóban ő-e az elkövető - írták.A rendőrség szerdán közölte, hogy van gyanúsítottja a több mint másfél évtizede történt, eddig a felderítetlen ügyek között számon tartott pécsi taxisgyilkosságnak. Hozzátették: a gyanúsított együttműködik a nyomozókkal, minden kérdésükre válaszol.Az MTI szerdán úgy értesült, hogy a 37 éves...

Elesett a kádban, órákig nem tudott segítséget hívni

A szomszédok hallották ugyan a nyöszörgését, de nem tudtak bejutni a lakásba, mert az ajtó be volt zárva. Az idős férfi több órán át szenvedett.A szomszédok délután hívták a mentőket és a rendőröket. Leggyorsabban egy rendőrorvos ért ki, ő törte be az ajtót. A sérültet kivette a kádból, csillapította a vérzését és pótolta a súlyos folyadékveszteségét. A mentősök ezek után kórházba vitték a férfit.

Közgyűlés: emelkedik a...

Közgyűlés: emelkedik a távhő ára A közgyűlés a napirend előtti hozzászólásokat követően zárt üléssel folytatódott, ahol döntés született a Pécsi Nemzeti...

Jubileumi ünnepségsorozat...

Az önkormányzat nagy figyelmet kíván fordítani a rendezvények szervezőivel, a közművelődési és oktatási intézmények vezetőivel folytatott folyamatos párbeszédre. A városvezetés...

Néha előbújik a nap,...

Várható időjárás az ország területére csütörtök estig: Szinte mindenütt számíthatunk több-kevesebb napsütésre, számottevő csapadék nem várható. Általában gyenge vagy mérsékelt lesz a...

Traffipax csütörtökön...

07.15 - 08.15 óráig: Pécs, Makay I. út, Lukoil töltőállomás bejárata08.30 - 09.30 óráig: 6-os fkl. út, pellérdi elágazó09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Magyarürögi út 80.10.45 - 11.30 óráig:...

Továbbjutott a PVSK a kupában!

Továbbjutott a PVSK a kupában! Férfi kosárlabda Magyar Kupa, nyolcaddöntőMJUS-Fortress Körmend - Pécsi VSK - PANNONPOWER 76-71 (18-21, 23-16, 17-16,...

Beszéljünk mellé!

Beszéljünk mellé! Nagy Bandó András foglalkozását, művészi irányultságát nehéz egyetlen szóval meghatározni, tekintve, hogy számos műfajban...

Panzió az Expo Centerért cserébe

Panzió az Expo Centerért cserébe A Pécsi Ítélőtábla tavaly tavasszal hozott jogerős döntése több mint kétszázmillió forintot ítélt meg elmaradt vállalkozói díj és pótmunka címén a KIPSZER-nek az Expo Center építésével kapcsolatban. Az összeget a rendezvényszervezőnek kellene kifizetnie - ám a társaság fizetésképtelen.Az ítélet szerint az üzemeltető cégnek 204 217 000 forint tőkét, valamint annak 2006. január 18-tól halmozódó kamatait, összesen 410 millió forintot kell fizetnie a fővállalkozónak, amihez hozzáadódik az időközben elindult végrehajtást végző cég 12 milliós munkadíja is.Az összeg...

A hallgatók harmada lógós

A hallgatók harmada lógós A felsőoktatásba bekerülni ma már korántsem olyan nagy mutatvány, mint egy évtizeddel ezelőtt volt, egyes intézményekbe akár hármas-négyes érettségi eredménnyel is felvételt lehet nyerni - a munkaerőpiacon viszont a diploma megszerzése már korántsem jelent garanciát az elhelyezkedésre. Ez a két tény is hozzájárult ahhoz, hogy az egyetemi éveket többen pusztán rövid távú haszonszerzési lehetőségnek tartják. A szociális támogatással és a diákmunkával ugyanis havi több tízezer forintot is "meg lehet keresni", nem beszélve az utazási kedvezményről és a diákhitelről. A...

Megállapodást írt alá a GMN-nel a pécsi egyetem

A Global Marketing Network (GMN) londoni székhelyű marketingszakmai szervezet, mely a marketing mint szakma és mint tudományterület nemzetközi szintű kutatását, fejlesztését tűzte ki céljául.A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karával (PTE KTK) - egyedüliként a magyar felsőoktatási intézmények között - most kötött együttműködési keretmegállapodás is ezt a célt kívánja szolgálni az oktatás, kutatás, tudományos konferenciák, szimpóziumok keretében megvalósuló kooperációs lehetőségek segítségével.A megállapodás fontos előzménye, hogy a GMN tavaly szeptemberben...