Tíz ittas vezetőt kapcsoltak le két nap alatt Pécsett
2011. március 07. hétfő 14:29
Szombat délelőtt egy járművezető olyan gépkocsival közlekedett, amire egy másik - már forgalomból kivont - gépjármű rendszáma volt feltéve. A forgalomból kivont rendszámot a járművezető tette fel a gépkocsira, így az ittas vezetés mellett egyedi azonosító jel meghamisítása miatt is eljárás indult ellene.
Nemsokkal később egy bejelentés alapján mentek a rendőrök egy gépkocsihoz, amely vezetője rosszul lett a gépkocsijában. Az ittas férfit mentő szállította kórházba.
Szombat este a rendőrök olyan ittas vezetőt fogtak, aki forgalomból kivont gépkocsival közlekedett. A gépkocsi műszaki érvényessége lejárt és kötelező felelősségbiztosítással sem rendelkezett.
Vasárnap hajnalban az egyik körforgalomban vontak intézkedés alá a rendőrök egy álló gépkocsit. A gépkocsivezető elmondta, hogy az autó megcsúszott, majd a járdaszegélynek ütközött. A férfi ezt megelőzően alkoholt fogyasztott.
Vasárnap este egy gépkocsivezető a behajtani tilos táblát figyelmen kívül hagyva hajtott be az egyik utcába. Ő is ittasan ült a volán mögé.
A Pécsi Rendőrkapitányság továbbra is kiemelt hangsúlyt fog fektetni az ittas vezetők kiszűrésére a balesetek megelőzése érdekében.
EQM/BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...