A sötétzsolozsma szertartásával megkezdődött a szent három nap

A sötétzsolozsma szimbólumokban gazdag szertartását végezték nagyhét szerdáján este a pécsi székesegyházban. A liturgiában elhangzottak Jeremiás próféta siralmai, a lamentációk. A szertartást Máger Róbert püspöki irodaigazgató, a székesegyház plébánosa vezette, az asszisztenciában egyházmegyénk papnövendékei végeztek szolgálatot.

A szertartás zenei szolgálatában közreműködött a pécsi székesegyház Palestrina Kórusa, vezényelt Jobbágy Valér. A padsorokban a hívek között jelen volt Felföldi László püspök.

A sötétzsolozsma elnevezés arra utal, hogy a szertartást a X. századig éjszaka végezték a templomokban.

A félhomályban megjelenített szertartás nélkülözhetetlen kelléke, a háromszögletű gyertyatartó, rajta 14 szál vörös és egy fehér gyertyával, valamint egy szál virágvasárnapi barkaág, melyet a templom szentélyében helyeztek el.

A zsolozsma minden egyes zsoltára és éneke után eloltottak egy gyertyát, míg csak a háromszög csúcsán álló fehér gyertya maradt égve.

Az utolsó zsoltár végeztével az egyetlen, még égő gyertyát az oltár mögé vitték. Ezt követően az 50. zsoltár (Miserere) eléneklése után előhozták és újra a gyertyatartóra helyezték, majd a virágvasárnap szentelt barkaág látványos félbetörésével ért véget a szertartás.

A lamentáció szimbolikus jelentőségű: az egyenként kioltott gyertyák jelképezik Krisztus tanítványait, akik szenvedésekor elhagyták őt. A barkaág megtörése Krisztus szenvedéseinek megkezdésére utal. Az égve maradt fehér gyertya Krisztus jelképe, aki meghalt a kereszten, sírba tétetett, de a halál nem uralkodott rajta, hiszen ragyogó fényben feltámadt.

Jeremiás próféta siralmainak szövege a szent város, Jeruzsálem eleste, valamint a jeruzsálemi templom kirablása és elpusztítása miatti bánkódást, gyászt, fájdalmat fogalmazza meg az Ószövetségben.

Az énekek Kr. e. 586 tájékán keletkeztek, benne az istenfélők elpanaszolják az Úrnak bajaikat, nyomorúságos sorsukat saját bűneik következményeként fogták fel, így tárva az Isten elé, hogy könyörüljön rajtuk.

A keresztények már az első századoktól kezdve Krisztus és az egyház imáját látták megfogalmazódni ezekben az énekes költeményekben, melyek hűen fejezik ki Krisztus és az egyház bánatát, fájdalmát az emberiség bukása, a bűn pusztítása miatt.

Forrás: Pécsi Egyházmegye