A saját anyját bántalmazta egy mohácsi férfi - mehet a bíróságra
Vádemelési javaslattal zárta a Mohácsi Rendőrkapitányság azt az ügyet, amelyben egy nyugdíjas férfi ez év áprilisában egy szóváltást követően idős édesanyját bántalmazta - olvasható a police.hu-n. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 65 éves férfi a gondozásában lévő, 88 éves idős édesanyját április 15-én az esti órákban tettleg bántalmazta. Ennek következtében a sértettnek nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülései keletkeztek.A rendőrséget a Mohácsi Kórház ügyeletes orvosa értesítette, aki a nyomozókat arról tájékoztatta, hogy a sértett egész testén...Mestertárat állítanak össze, s még a jövendőt is kutatják a keleti városrészben a civilek
Egy a Piszkos 12-ből néven szerteágazó program indult Pécs somogyi, vasasi és hirdi városrészében. Berényi Zoltántól, a Vasasért Egyesület elnökétől megtudtuk, a bányász hagyományokra utaló elnevezés mögött többek közt érték- és mestertárat, sportrendezvényeket és egészségmegőrzéssel kapcsolatos programokat találunk. Sőt, még a jövőt is kutatják. Ötvenezer eurós (nagyjából 15,7 millió forintos) projekt segítségével szeretné visszahozni a Vasasért Egyesület a mecseki bányák fénykorában tapasztalt pezsgő életet. - Elsősorban közösség- és településfejlesztésről szól a pályázat, de a...
Főzőverseny és foci is lesz a pécsi Bányásznapon
Családi programokkal várják az érdeklődőket vasárnap az uránvárosi Bányásznapon. A Szivárvány Udvarban többek közt játszóház, az Ecc-Pecc Zenekar és táncosok szórakoztatják a kicsiket. A nagyobbak Szalon kispályás labdarúgó bajnokságon és főzőversenyen mutathatják be tudásukat. A programok reggel nyolc órakor kezdődnek, délután egy órakor pedig ünnepi köszöntőt mond dr. Páva Zsolt polgármester és dr. Hoppál Péter, a terület országgyűlési képviselője. A részletes program ide kattintva érhető el. Időpont: szeptember 6. (vasárnap), 8-15 óraHelyszín: Szivárvány Udvar (Dr. Veress E. u....Traffipax szombaton Pécsett...
Szombat reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30-07.30: Pécs, Athinay út07.45-08.45: Pécs, Makay...Ismét remekelt a Pécsi...
Újra eredeti hangján szól a Kálvin téri református templom 19. századi orgonája; a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra által...
Mohács beköltözik Pécsre:...
Szombat délután kettőtől este nyolcig "Mohács beköltözik Pécsre", egészen pontosan a Király utca 24. szám alatt található Király Galériába. Az esemény a Total Art Egyesület...Ostromjátékkal is várják az...
Korhű programokkal emlékeznek meg Zrínyi Miklósról (1508-1566), valamint a vár 1566-ban elesett hős védőiről szeptember első hétvégéjén Szigetváron, a Zrínyi-napokon. A leghősiesebb város...Visszavonják a...
A pécsi Tüke Busz mellett működő Független Demokratikus Szakszervezet szeptember 4-én visszavonta a sztrájkkészültséget. A pécsi buszos cég mellett működő szakszervezet pénteken...Halálos baleset történt...
FRISSÍTVE - Zavartalan a forgalom. Egy autó nekiütközött a vele azonos irányban közlekedő kerékpárosnak. A rendőrök teljes...
Több mint hétszáz gyereknek segített a pécsi karitász
A Katolikus Karitász idén nyáron is országosan több mint tízezer gyermek táborozási költségét támogatta vagy szervezett számukra nyári tábort. Ebből a feladatból a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász is kivette a részét. Összesen huszonkét nyári napközit illetve gyerektábort támogattak, hozzájárulva az étkezés, a szállás, a játékok és az utaztatás költségeihez. Önkéntesekkel és kísérő felnőttekkel is tudtak segíteni. Az Erzsébet-tábor program keretében húsz hátrányos helyzetű gyereket táboroztatott a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász egy hétig Fonyódligeten. A csoportot két...Szarvasnász az utakon is: ezeken a helyeken nem árt jobban figyelni az autósoknak Baranyában
Ha kevésbé intenzíven is, mint ilyenkor szokásos, de elkezdődött Baranyában a szarvasbőgés - a nászba belefeledkező nagyvadak a megye útjain is fokozott veszélyt jelentenek az autósokra. Gondos Gyula, az Országos Magyar Vadászati Kamara megyei titkárának segítségével nemcsak a veszélyes útszakaszokat gyűjtöttük össze, hanem olyan hasznos vezetéstechnikai fogásokat is, amelyeket a vadászvizsgára való felkészítőn is oktatnak. A gímszarvas bikák - az augusztus végétől október közepéig tartó - üzekedési időszakban akár több tíz, vagy több száz kilométeres távokat is képesek megtenni...
Autós demonstráció lesz Pécsett, ezeket az utakat mindenképp kerülje el délután!
Demonstráció miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz szeptember 4-én, pénteken Pécsett. Autós felvonulással tiltakoznak a martonfai menekülttábor ellen. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a megyeszékhely területén. Forgalomkorlátozás lesz péntek délután fél öttől este fél kilencig Pécsett a Budai vám, TESCO parkoló - Zsolnay Vilmos út - Rákóczi út - Alsómalom utca - Siklósi út - Maléter Pál út - Nagy Imre út - Megyeri út - Veress Endre utca - Esztergár Lajos út - Páfrány utca - Nendtvich Andor út - Athinay Simon...
Hamis adatokat diktált be...
Nem tudott érvényes jegyet vagy bérletet felmutatni csütörtökön délelőtt egy 38 éves férfi az egyik pécsi helyi járatú autóbuszon, az ellenőröket megpróbálta átverni. A Baranya...Traffipax pénteken Pécsett...
Péntek reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30-07.30: 6-os főút pellérdi elágazó07.45-08.45:...Tállai: Tóth Bertalan saját...
A Széchenyi Bankról és az autóhitelesek megsegítéséről is szó volt a parlament csütörtöki rendkívüli ülésén az interpellációk között. Tóth Bertalan (MSZP) az adó- és pénzügyi...Magyar „nagykirályokkal"...
Szeptember 15-én 18 órakor tartják meg a „Fejezetek a magyarság őstörténetéből" című előadássorozat következő alkalmát „Magyar nagykirályok a IX-X. században. A hun...Fiatal szakemberek kapnak...
Ötlakásos társasházzá alakították át a volt Nagy László utcai óvodát Komlón. Az önkormányzati bérlakások a városban munkát vállaló fiatal szakemberek lakhatását könnyítik majd meg....Csak városi legenda, hogy...
A Kertvárosban terjedő pletyka szerint börtönné alakítanák az egykori Anikó utcai általános iskola üresen álló épületét. Az...
Három szabadtéri tűzhöz is riasztották a megye tűzoltóit
Szerdán három szabadtéri tűzhöz is riasztották a megye beavatkozóit. Botykapeterden százötven négyzetméteren száraz fű gyulladt meg, amely veszélyeztette a közeli erdősávot. Cserdiben fél hektáron lángolt a száraz aljnövényzet, Gyódon pedig öt méter szélességben égett az avar.A szigetvári, a pécsi, valamint a sellyei tűzoltók fékezték meg a lángokat, anyagi kár nem keletkezett, és személyi sérülés sem történt.Világsztárok és hazai kedvencek is érkeznek a Zsolnay Fesztiválra a hétvégén
Ínyenc csemegéket kínál a kultúra kedvelőinek szeptember első hétvégéjén a Zsolnay Fesztivál. A Zsolnay Kulturális Negyed szellemiségéhez igazodó összművészeti fesztiválon bár fontos szerep jut a zenének, legalább ilyen súllyal lesz jelen a színház, az újcirkusz, a tánc, az irodalom vagy éppen a képzőművészet. Pécs gazdasági és kulturális életében máig nagy jelentőséggel bír az a - valahai Zsolnay család által létrehozott példaértékű - modell, amely a kreativitást, az innovációt, az együttműködésben való lehetőségek kiaknázását tekintette alapnak. Ezt az örökséget képviseli a...
Átmeneti vízhiány van a Boros István utcában és a Málomi úton
A Tettye Forrásház Zrt. tájékoztatása szerint a pécsi Boros István utca 6. szám előtt szeptember 3-án, csütörtök reggel történt csőtörés miatt átmeneti vízhiány van a Boros István utcában, valamint a Málomi út 3.- 5. alatti házakban.A társaság szakemberei jelenleg is dolgoznak a sérült csőszakasz cseréjén. A szolgáltatás helyreálltáig a Boros István utca 8. előtti közkifolyóról lesz biztosítva az ivóvíz vételezés.
« Előző
25914 | 25935 | 25956 | 25977 | 25998 | 26019 | 26040 | 26061 | 26082 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Fázott a télen? Pedig enyhébb volt az...

