A mocsári kockás liliom lett az év vadvirága
A már Baranyában is virágzó növény eszmei értéke ötvenezer forint. A védett mocsári kockás liliom lett az év vadvirága 2016-ban. A növény eszmei értéke ötvenezer forint. A mocsári kockás liliom Baranyában is több helyütt virágzik ezekben a napokban, képünk Matty közelében készült.
Beszorult a sofőr a roncsba a Mohácsi úton
Árokba borult egy kisteherautó szombaton este a Mohácsi úton. A vezető a roncsok közé szorult. A jármű vezetője beszorult és megsérült, ezért a mentők előbb stabilizálják az állapotát, ezt követően pedig a pécsi hivatásos tűzoltók megkezdik a kiszabadítását feszítővágó berendezés segítségével. A mentési munkálatok és a rendőrségi helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt.
Elkapta a gépszíj a pécsieket: tavaly már átlagosan két házassági ceremónia jutott egy napra
Tombol a házasodási láz Pécsett. A polgármesteri hivataltól kapott adatok alapján 2010-ben még csak ötszáztíz, tavaly viszont már 731 házasságkötés volt Pécsett. Sok egyetemista is nálunk tartja a ceremóniát. Úgy néz ki, alaposan elkapta a pécsieket a házasodási láz. Kisebb hullámvölgyekkel ugyan, de már gyakorlatilag 2010 óta növekszik az „igenek" száma, a tavalyi esztendőben pedig már ugrásszerű volt a növekedés. Dr. Szilágyi Csilla, a pécsi polgármesteri hivatal osztályvezetője érdeklődésünkre közölte: 2010-ben 520, 2014-ben 608, az elmúlt évben pedig 731 polgári...
Nyoma veszett egy...
Csütörtök óta nem adott életjelet magáról a hetvehelyi Buchwald Attila. Szombaton speciális mentőcsoportok is keresték....
Marad a kellemesen enyhe,...
Szombaton és vasárnap sem várható eső a pogányi meteorológusok szerint, vasárnap napközben tizenhárom fok lesz. Az...
„Pécsi Érték Nekem"-...
„Pécsi Érték Nekem" címmel hirdetett fotópályázatot tavaly a Pécsi Értéktár Bizottság, melyre több száz pályamű...
Kamu pályázatokkal húzott...
Csaknem húszmillió forint kárt okozott a sértetteknek az a két pécsi nő, akikkel szemben a napokban vádemelési javaslattal...
Traffipax szombaton Pécsett...
Szombaton reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Húsvétváró hétvégére hívja...
Kézműves foglalkozástól a színházon és zenén át a képzőművészetig mindenki megtalálhatja a maga kedvelt programját szombaton...
Tényleg mindent visznek: már a papírt is lopják a pécsi szelektív hulladékgyűjtőkből
Sajnos újra és újra bebizonyosodik a mondás, hogy ami nincs lebetonozva, azt előbb-utóbb ellopják. Az elértéktelenedő fémhulladék miatt egyfajta váltás történt: a viszonylag jó áron eladható papírért manapság egyre gyakrabban fosztják ki a szelektív gyűjtőket. Napjainkban nagyjából kilogrammonként kilenc és tizennégy forintot fizetnek az egyes átvételi helyeken a papírhulladékért. Ez már elég ahhoz, hogy egyre többen úgy gondolják, megéri a kockázatot, és az anyaghoz a szelektív hulladékgyűjtőkből jutnak hozzá. Úgy tudjuk, már olyanok is a papírra utaznak, akik korábban...
Autóverseny miatt korlátozzák a forgalmat hétvégén
Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz március 19-én és 20-án Pécs, Orfű, Abaliget, valamint Kővágótöttös és Hetvehely közútjain.A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy Baranya megye területén az alábbi forgalmirend-változás lép életbe.A járműforgalom elől teljes szélességben elzárják március 19-én 7 óra 30 perctől 15 óráig a 6605-ös számú Kővágótöttös és Hetvehely közötti összekötő utat Kővágótöttös és a bakonyi elágazás között, március 20-án 5 óra 30 perctől 20 óráig a 6604-es számú Pécs - Abaliget összekötő utat a 6608-as és a 6611-es számú utak...
Holdbéli táncot ad elő szombaton a Pannon Filharmonikusok
A modernitás és fuvola kerül előtérbe a Pannon Filharmonikusok Zenekar szombat esti koncertjén a Kodály Központban.A koncert műsora elsősorban a 20. század eleji modernitás iránt érdeklődők figyelmére érdemes. E darabokban a fuvola a legkülönbözőbb szerepekben mutatkozik meg. A hangversenyen felcsendül négy különböző nemzet egymástól egészen eltérő stílusban alkotó, s így a korszak zenei tendenciáinak más és más arcait felmutató komponistájának egy-egy műve. Charles Griff Debussyt idéző költeménye a Poem az amerikai modernitás egyik figyelemreméltó alkotása. Schönberg és...
Teljes szélességében...
A Rákóczi utcai kereszteződésben két személyautó ütközött össze. Több ember megsérült.Összeütközött két személyautó péntek...
Csuklós busznak rohant egy...
Vádat emeltek egy személygépkocsi vezetője ellen, aki még februárban ütközött össze egy helyi járatú csuklós autóbusszal. A rendőrség keresi a baleset szemtanúit. Február 11-én 18...Balhézott a sofőr az...
A Pécsi Rendőrkapitányság könnyű testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy helyi...
Hétfőtől csütörtökig...
Március 21-24 között burkolatfelújítási munkálatok zajlanak majd a Siklósi út - Tüskésréti út csomópontnál, késhetnek a helyi járatok.A Magyar Közút Nonprofit Zrt. március 21-24. között a...Porig égett egy hétvégi ház...
Az épületben egy ember tartózkodott, könnyebben megsérült. Csütörtökön Gyódra vonultak a pécsi tűzoltók, mert a jelzés...
Lángra kapott a száraz fű a...
Hétvégi házakat is veszélyeztetett a tűz. Csütörtökön délután érkezett jelzés a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi...
Olasz meló Uránban: két nő pakolt ki egy kocsit
Egy olasz férfit szabadított meg értékeitől két nő csütörtökön az Uránvárosban. A rendőrség tájékoztatása szerint egy olasz állampolgárságú férfi tett feljelentést a Pécsi Rendőrkapitányságon, miután csütörtökön az Uránvárosban két nő a figyelmét elterelve ellopta gépkocsijából a tárcáját irataival, bankkártyájával és készpénzével együtt.A 19 éves B. Zsuzsanna, valamint a 38 éves K. Györgyné pécsi lakosokat a rendőrök elfogták, előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A ruházatuk átvizsgáláskor a fiatalabb nőnél az eltulajdonított értékeket megtalálták, valamint...
Idén is áthalad Pécsen a Nemzeti Bor Maraton mezőnye, már lehet nevezni
Ötvenezer résztvevőre számítanak az év legnagyobb országos közösségi és szabadidősport-rendezvényén. A Nemzeti Bor Maraton indulói tíz nap alatt 2057 kilométert tesznek meg Magyarországon, Pécsre május 14-én érkeznek a futók. Már lehet regisztrálni a Nemzeti Bor Maratonra, jelentették be a szervezők budapesti sajtótájékoztatójukon. A május 13. és 22. között megrendezésre kerülő Nemzeti Bor Maraton 2057 kilométer hosszú útvonala Magyarország 121 települését érinti, és hazánk mind a 22 borvidékén keresztül halad. A megszakítás nélkül, tíz napon át tartó sportesemény...
Több mint egymilliárdot költenének hét pécsi óvodára és három bölcsődére
Pécs hét óvodáját és három bölcsődéjét érintő, mintegy 1,2 milliárd forintos fejlesztéshez szükséges pályázatokon való indulásról döntött a baranyai megyeszékhely közgyűlése csütörtökön. Őri László (Fidesz-KDNP) alpolgármester a szavazás előtt az MTI-nek elmondta, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) a csütörtöki döntéssel együtt összesen 2,5 milliárd forint értékben terveznek óvoda- és bölcsőderekonstrukciót. Első körben több mint 800 gyermek és 40 csoport számára helyet adó hét óvodát és három bölcsődét érintő fejlesztés indulhat, amelynek...
« Előző
23898 | 23919 | 23940 | 23961 | 23982 | 24003 | 24024 | 24045 | 24066 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Megérkezett az olimpiai láng Pekingbe
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Bencsik Tamara bepisilt félelmében
- Több mint tizennyolcezren...
- Maradnak a felhők, de picit...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...
- Óriási diadal: a pécsi havi-hegyi...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...

