Kilenc országból érkeztek nevezések a pécsi borversenyre

2016. március 26. szombat 15:23

Kilenc országból érkeztek nevezések a pécsi borversenyre

Rangos eseménynek ad otthont a Zsolnay Kulturális Negyed. 

Szinte minden borfajtának rendeznek versenyeket világszerte, Pécs immár negyedik éve házigazdája a Baranyában rendkívül elterjedt és közkedvelt portugieser (vagy régi nevén kékoportó) nemzetközi versenynek. A Portugieser du Monde-ra szinte minden közép-európai országból érkeznek nevezések és a közönség is megkóstolhatja a legjobbakat április 2-án (szombaton) a Zsolnay Negyedben.

A rendezvényt létrehozó Pécsi Borozó magazin ötletét felkarolta a pécsi városvezetés, fővédnöke dr. Páva Zsolt polgármester, védnöke Girán János alpolgármester lett, de ugyanígy jól fogadták az ötletet a villányi borászok, akik meghatározónak számítanak hazai portugieser-ügyekben.

A Pécsi Borozó felhívására évről-évre több bor érkezik a versenyre és egyre több a külföldi pincészet a kóstolófesztiválon is. Az első versenyre 4 országból 62 bort, majd 2014-ben már 6 országból 72 tételt, míg tavaly 8 országból 67 bort neveztek a versenyre.

Idén minden rekord megdőlt, hiszen 9 országból érkeztek nevezések, 85 bort küldtek el Pécsre, a nevezések közel fele külföldről érkezett, ráadásul több mint 30 pincészet jelentkezett a szombati kóstolóra, ahol 100 bor lesz kóstolható, köztük például portugieserből készített pezsgők is.

A borászok a megmérettetésre fiatal, 2015-ös portugieserekkel, régebbi évjáratos portugieserekkel, minimum 25%-ban portugiesert is tartalmazó házasításokkal és idén először portugieserből készített fehérborokkal, rozéborokkal és pezsgőkkel is jelentkezhettek.

A Portugieser du Monde egyik fő célja a fajta népszerűsítése a nagyközönség felé is, ennek érdekében április 2-án, szombaton délután 15-20 óra között a közép-európai portugieser-termelők mutatkoznak be Pécsett, a Zsolnay Kulturális Negyedben a nagyközönségnek. Az előzetes jelentkezések alapján a magyar termelők mellett lesznek horvát, német, szerb és olasz borok is a kínálatban.


Képünk illusztráció. 

EQM - Pécsi Borozó - Fotó: MTI