Megkéselte a nevelt fiát, aztán elmenekült Balogh Dezső
Életveszélyt okozó testi sértés miatt keresi a rendőrség a képen látható bostai férfit, Balogh Dezsőt. A rendőrség tájékoztatása szerint a 44 éves Balogh Dezső szombaton este otthonában szóváltást követően késsel megsebesítette nevelt fiát, aki súlyosan megsérült, kórházi ellátásra, életmentő műtétre szorult. Balogh Dezső a bűncselekmény elkövetése után a helyszínről elmenekült.Balogh Dezső 44 éves kb. 160 cm magas, köpcös testalkatú, pocakos, homloknál kopaszodó, őszülő fekete hajú, bal kezén nonfiguratív ábrával tetovált. Hosszú ujjú fehér inget, sötét szövetnadrágot és...
Megrökönyödtek, amikor csak úgy bekopogott, mondja Zalay Szabolcs, a Leőwey igazgatója
Véletlenszerű volt, hogy pont az országosan meghirdetett pedagógussztrájk napján találkoztunk a nagy múltú pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban dr. Zalay Szabolcs igazgatóval. Kellemes nyüzsgést érzékeltünk, sok diák jött-ment a folyosókon, beszélgetésünket párszor szakították meg tanárok, kérve az igazgató segítségét, döntéseit. Az ország középiskolái között rangosnak számít a pécsi gimnázium, s ez főként annak köszönhető, hogy az itt tanuló hétszáz diák 60-70 százaléka sikerrel jut tovább a kiszemelt felsőfokú intézménybe, s ezzel sikerre viszik fő célkitűzésüket. Lejárt dr. Zalay...
Polgármestert választanak vasárnap a paléiak
Polgármestert választanak vasárnap a Baranya megyei Paléban, a tisztségért két független jelölt indul.Koszorus Tímea körjegyző korábban elmondta: az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a település független polgármestere, Pintérné Magyar Mária - egészségi okokra hivatkozva - február elsején lemondott.A 112 lakosú község választói névjegyzékében 79-en szerepelnek, ennyien járulhatnak a szavazóurnához - tette hozzá.Az aljegyző tájékoztatása szerint a településvezetői tisztségért két független jelölt indul: Markóné Héder Tímea és Rumpli Éva.
Felvonulással emlékeznek az...
A Pécsi Zsidó Hitközség és a római katolikus Sant'Egidio Közösség közös megemlékezést és felvonulást tart a Pécsről 1944....
A pénztáros is benne volt a...
Bíróság elé állítási javaslattal zárták le a zsaruk egy pécsi párossal szembeni nyomozást, akik műszaki cikkeket és pékárut...
Elindították a vízi sportok...
Az Orfűi Vitorlás Egyesület telepén és az előtte lévő vízterületen tartották szombaton a 49. vízisport-évad ünnepélyes...
Itt készülnek drága fotók...
Vasárnap reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Favágók majálisa Orfűn:...
Favágók majálisoztak szombaton Orfűn, ahol a régiós fakitermelő-bajnokságot is megrendezték. Stílusosan múlatták az időt...
Csak centiken múlott, hogy...
Nagyszabású Csontváry-kiállítás nyílt szombaton Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeumban. A képeket anyaországi múzeumokból...
Két kislányra is rátámadt a pécsi szatír
Előzetes letartóztatásba helyezte szombaton a Pécsi Járásbíróság azt a férfit, akit csütörtökön fogtak el a rendőrök. A gyanú szerint két kislányra is rátámadt. A bíróság közlése szerint két rendbeli szeméremsértéssel, azaz azzal gyanúsítják, hogy két kislányra is rátámadt Pécsett.A bíróság indokolása szerint alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával nehezítené a büntetőeljárást, illetve újabb bűncselekményt követne el.A rendőrség korábban azt közölte, hogy „a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi...
A Budai városrészben és Uránban is permetezik a fákat éjszakánként a hétvégén
Majd' két hete kezdték a pécsi közterületeken lévő 949 vadgesztenyefa permetezését aknázómoly ellen. A permetezésekre az éjjeli órákban kerül sor, este 10 órától másnap hajnali 4-ig. Most hétvégén a Budai városrészben, és az Uránvárosban lakók számíthatnak a szokásosnál nagyobb zajra. A BIOKOM közlése szerint a felhasznált szerek emberekre és melegvérű állatokra veszélyt nem jelentenek, méhekre mérsékelten, halakra és vízi szervezetekre viszont veszélyesek. Közterületen található eszközökre (például a gépjárművekre) jutó permetszer károsodást nem okoz.A BIOKOM igyekszik...
Fékezett, de későn, nekihajtott a vonatnak
Ittasan ült a volán mögé egy húszéves fiatalember, aki nem tudott időben megállni egy vasúti kereszteződésben. A vonattal való ütközést megúszta, a vádemelést nem. Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a Komlói Rendőrkapitányság annak a férfinak az ügyében, aki március 27-én 8 órakor személygépkocsijával Vásárosdombón, a vasúti kereszteződésben a fényjelző készülék tilos jelzését későn észlelte, fékezett, de ennek ellenére a sínekre csúszott, és az ott elhaladó vonatnak ütközött.A balesetben a 20 éves gépjárművezető nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket...Tűzoltó lehet a megyében,...
A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felvételt hirdet beosztott tűzoltói beosztás betöltésére. Május 27-ig várják a...
Már nem csak vért, plazmát...
Megnyílt a plazmaközpont Pécsett, a volt Szliven áruház felső szintjén, ahol már az első héten mintegy százan jelentkeztek...
Traffipax szombaton Pécsett...
Szombaton reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Korlátozzák a forgalmat a...
Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz szombaton 7 óra 30 perctől 18 óráig a Pécsről Máriagyűdre tartó gyalogos zarándoklat...
A szombat az apák napja...
A Pannon Filharmonikusok képzeletbeli utazásra invitálja az érdeklődőket az apák világába. Az anyák napját követő, májusi...
Rendőr- és tűzoltónapra...
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság és a Baranya Megye Katasztrófavédelmi Igazgatóság rendőr-és tűzoltónapot rendez Pécsett,...
Gyereknapot szerveznek a beteg kislányért Pécsbányán
Gyereknapot szervez a Pécsbányai Kulturális Egyesület, a Nők Összefogása Pécsbányáért és a Keleti Városrészi Óvoda Sétatér Utcai Tagóvodája szombaton a Pécsbányai Közösségi Házban.Délután egytől este hatig számos programban vehetnek részt a gyerekek. Lesz ugrálóvár, arcfestés, lufihajtogatás, kézműves foglalkozás, rendőrségi bemutató, közterület felügyelők foglalkozása, lángosevő verseny, zsákbamacska, vattacukor, bábelőadás és Szilas Miklós zenés gyermekműsora.A rendezvény bevételét Doma Léna gyógyulására fordítják.
Ma kiderül, melyik bor képviseli Pécset egy évig
Pénteken választják meg a 2016-os Pécs Város Borát a Pécsi Galériában.Bárki megkóstolhatja és szavazhat is azokra a pécsi borokra, amelyek esélyesek arra, hogy viselhessék a Város Bora címet egy esztendőn át. A megnyitó délután háromkor lesz, ezután kezdődik a szavazás, amely este fél hétig tart. Az eredményhirdetés fél nyolckor kezdődik.
Hoppál Péter: a kulturális alapellátás az értékek harca
Hoppál Péter szerint a kulturális alapellátás missziója az értékek harca, amelyben "a szakmai műhelyeknek és az államnak össze kell kapaszkodniuk", hogy visszacsábítsák az embereket az értékes kultúrához. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkára erről a Zenei nevelés Magyarországon az előadó-művészet közvetítésével a kulturális alapellátás keretében című konferencián beszélt pénteken Pécsett. A Magyar Szimfonikus Zenekarok szövetsége által szervezett eseményen a zene és színház kapcsolatáról, valamint a zenei nevelésről tanácskoznak a...
« Előző
23373 | 23394 | 23415 | 23436 | 23457 | 23478 | 23499 | 23520 | 23541 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Több mint tizennyolcezren...
- PTE: közösségi adatgyűjtés indul...
- Óriási diadal: a pécsi havi-hegyi...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...

