Jószolgálat napot tartottak a Telekom önkéntesei
Október 13-án, pénteken a Magyar Telekom Nyrt. 20 önkéntese Pécsett a Fogd a Kezem Alapítványnál önkéntes napot tartott, mely során az intézmény épületét és környezetét megszépítették. A Jószolgálat-díjas intézmény lakóinak megismerése mellett közösen támfalat építettek, falat festettek és a kerítést javították ki. A Magyar Telekom és leányvállalata, a T-Systems Magyarország vállalatcsoport múlt pénteken, országos programja keretében önkéntes napot szervezett több, mint ezer munkatársa részvételével. Az ország 33 helyszínén egyszerre zajló események egyik állomása volt...
Pécsett tanácskoztak három napon át a Duna-menti országok kulturális szakemberei
Huszonegy országból érkezett csaknem 200 résztvevővel zajlott a nemzetközi Duna Kulturális Konferencia a pécsi Kodály Központban, október 11. és 13. között. A Zsolnay Örökségkezelő NKft. által szervezett konferencia fókusza a közönségfejlesztés volt, a szakemberek arra keresték a választ, hogy miként lehet a 21. században hatékonyan, innovatív módszerekkel megnyerni a közönséget a kulturális rendezvények és az örökségi látogatóhelyek számára.A konferencia szakmai stábja mind európai, mind pedig Duna-menti kontextusba helyezve tervezte meg a tanácskozás szerkezetét. Négy fő...
Értékteremtő együttműködési gyakorlatot tartottak
Királyegyháza települése adott otthont a Szentlőrinci járás illetékességi területén megalakított települési és járási mentőcsoportok számára tartott gyakorlatnak. A gyakorlatot Grim Ferenc polgármester személyesen nyitotta meg, majd Orsányi Zsolt tűzoltó alezredes, polgári védelmi felügyelő köszönte meg a polgármester támogatását, mely lehetővé tette a gyakorlat végrehajtását. A települési mentőcsoportok önálló gyakorlatokon elsajátították a Királyegyházai Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület, valamint a Szentlőrinci Önkéntes Tűzoltó Egyesület által, pályázati...
Több száz lakás épül...
Számos oka van, hogy Pécsen jelentősen megemelkedett a lakásépítési kedv, ez jól látható a belvárosban és az egyetemi...
Őszi programot tartanak a...
Október 21-én szombaton a PTE Botanikus Kert "Ősz a Botanikus Kertben" címmel 10-16 óra között várja a kedves...
Tömött tárcát lopott el egy...
A rendőrök négy órán belül elfogták a tolvajt Szigetváron. Egy nő kért segítséget a rendőröktől hétfőn azért, mert...
Elborult az agya,...
A Pécsi Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés miatt három és fél évre ítélt egy férfit, aki barátnője ismerősét...
A Pannon Filharmonikusok...
A Pannon Filharmonikusok és a Fesztiválkórus produkciója nyerte el a nagy hírű varasdi barokk fesztiválon a legjobb...
Műszaki pályaválasztó...
Október 18-án délelőtt kilenc órától műszaki pályaválasztó fesztivált rendeznek a Lauber Dezső Sportcsarnokban. A Magyar...
Traffipax kedden Pécsett és környékén
Kedden az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.15 - 08.45 6-os főút, Hird belterülete09.15 - 10.45 6-os főút 188 KM szelvény11.15 - 12.45 Pécs, Üszögi út14.00 - 15.30 Pécs, Zsolnay Vilmos út16.00 - 17.30 Pécs, Siklósi út18.00 - 19.30 Pécs, József Attila utca
Leendő tűzoltók jelentkezését várja a Katasztrófavédelem
A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felvételt hirdet beosztott tűzoltói beosztás betöltésére. Jelentkezési feltételek:-18. és 55. év közötti életkor,-magyar állampolgárság,-belföldi lakóhely,-büntetlen előélet,-érettségi, vagy felsőfokú állami iskolai végzettség,-egészségügyi, pszichikai, fizikai alkalmasság,-kifogástalan életvitel,-egyes alkotmányos jogok korlátozásának vállalása,-előnyben részesülnek a "C" kategóriájú vezetői engedéllyel rendelkezők.A szolgálati viszony létesítésére az előzőek szerinti alkalmazási követelményeknek való megfelelés...
Új csúcsot értek el a baranyaiak a diákolimpia döntőn
Csodás őszi hangulatban rendezték meg Budapesten a Diákolimpia Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság Országos Döntőjét, ezzel elrajtolt a 2017/2018. tanév döntőinek sorozata. Az eseményen kiválóan szerepeltek Baranya megye diákjai: a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium új Diákolimpia csúcsot állított fel az V-VI. korcsoportos fiúk 6 kg-os súlylökés versenyében.A Diákolimpia Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokságon összesen közel tízezer gyermek versenyzett, közülük került ki az 1136 döntős. Ők a hétvégi eseményen 5 fős iskolai csapatokban mérkőztek meg a „Magyarország...
A vadászattal ismerkedtek a...
A Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskolában a Deák Napok keretein belül az előadók különböző szakmákkal ismertették...
Házat örökölt a szalézi...
VIDEÓ! Egy német pár hagyta a gyódi ingatlant a szalézi rendre, akik az átvétel után rekreációs helyszínként hasznosítják a...
Gyász: elhunyt Berta...
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Berta Claudia. A mohácsi énekesnő halálhírét édesanyja erősítette meg az egyik legnagyobb...
Ismét megrohamozták az...
Mivel beköszöntött az ősz, ideje feltölteni ruhatárunkat melegebb holmikkal, akik pedig olcsóbban akarták megúszni a...
Vaddisznóval, rókával...
A Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskolában a Deák Napok keretein belül az előadók különböző szakmákkal ismertették...
Bort lopott egy présházból...
A rendőrök négy órán belül elfogták a tolvajt Somogyapátiban. Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre október 15-én...
Bivalyokat gázolt a vonat, hosszabb lesz a menetidő
Elgázolt három bivalyt egy személyvonat hétfő reggel a Fejér megyei Sáregres külterületén, emiatt késnek a vonatok - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) és a Mávinform az MTI-t. A balesetben az egyik állat elpusztult, a vonaton nem sérült meg senki, a tűzoltók a műszaki mentést megkezdték - közölte az OKF. A Mávinform sajtóügyeletese azt közölte, hogy egy Dombóvárra tartó személyvonat gázolta el a szarvasmarhákat, nem sokkal fél 7 után Rétszilas és Simontornya között. A hatósági helyszínelés idejére a két állomás között a vágányt lezárták, ezért...
Itt adhatunk vért Pécsett és a megyében a héten
A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében: Intézeti véradások helyszínei és időpontjai:Pécs Regionális Vérellátó Központ - 7624 Pécs, Pacsirta u. 3.hétfő, csütörtök: 8.00 - 17.00 óráigkedd, szerda, péntek: 8.00 - 15.00 óráigKomlói Vérellátó - 7300 Majális tér 1.hétfő: 7.00 - 11.30 óráigMohácsi Vérellátó - 7700 Véradó utca 4.hétfő, szerda: 8.00-12.00 óráigcsütörtök: 8.00-14.30 óráigKülső véradási helyszínek:10. 17. kedd- Magyarhertelend, Polgármesteri Hivatal, 9.00 -11.00 óráig, cím: Magyarhertelend,Kossuth u. 46.- Olasz,...
Ütközés: idős kerékpáros halt meg Harkányban
Halálos baleset történt. Egy személygépkocsi és egy kerékpár ütközött össze eddig tisztázatlan okból és körülmények között vasárnap 18 óra 50 perckor a harkányi Petőfi Sándor utcában - olvasható a police.hu-n. A balesetben a kerékpárral közlekedő 70 éves férfi 19 óra 40 perckor a helyszínen életét vesztette.
« Előző
17661 | 17682 | 17703 | 17724 | 17745 | 17766 | 17787 | 17808 | 17829 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A strandok többségében május második...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Egy magyar városban megtilották a...

