Pécsi arcok (2.): Erős Antónia

- Mi maradt meg a pécsi évekből? Kikre emlékszik szívesen és van-e akit - még szívesebben - elfelejtene?

- Mivel nem diákként vagy gyermekként költöztem a fővárosba, már nem érezhetem igazi „otthonomnak", ezért szoktam azt mondani, hogy mindig vidéki, szigetvári maradok. Odaköt minden, a család, a barátok többsége, a gyerekkori emlékek, sok ismerős arc. Jól esik, hogy ha hazamegyek, szinte mindenkit ismerek és mindenki ismer, no persze nem a képernyőről, hanem azért, mert együtt jártunk iskolába, vagy csak egyszerűen, mert egy utcában laktunk. Minden emlék szép, még azokra az eseményekre is szívesen emlékszem, amiket annak idején rosszul viseltem - ezek nélkül nem lehetnék most a híradó műsorvezetője, vagy talán nem ismertem volna meg a férjemet, s nem találtam volna új barátokra.

- A kereskedelmi csatorna meghatározó személyisége, rengeteg munkája van. Mennyi ideje marad a családra, a barátokra? Mi van a munka mellett?

- Mindig a családnak kell az első helyen lennie, ami persze nem csak abban mérhető, hogy mennyi időt tudunk együtt tölteni - ez igaz a barátokra is. Hiszen nem feltétlenül az az igazi barát, akivel minden nap találkozunk és beszélünk, hanem az, akivel ha akár évekig sem találkozunk, újra ugyanonnan tudjuk folytatni, ahol korábban abbahagytuk. Anyuval, a nővéremékkel, a férjem testvéréékkel két-három hetente találkozunk, de sokszor beszélünk telefonon is. Az otthoni barátokkal is általában akkor tudunk egy jót beszélgetni, vacsorázni, ha hazamegyünk. Igyekszünk úgy szervezni az életünket, hogy otthoni és itteni barátokat összehozva együtt menjünk nyaralni, telelni, vagy akár csak megünnepelni egy névnapot. Amúgy a munkám hasonló bárki máséhoz, hétfőtől péntekig dolgozom, s talán csak annyiban más, hogy inkább a nap második felében. Így délelőtt jut idő bevásárlásra, hivatalos ügyek intézésére. De az otthon töltött estéket nem cserélném fel semmire.

- Ha hazajön, merre jár olyankor? Van-e kedvenc helye?

- Szigetváron minden kis szeglet a gyerekkoromat jelenti: a zeneiskola a jó hangulatú zongoraórákat, az általános iskola a társaságot és a játékot, a gimnázium az összetartó csapatot, a keresztlányom a gyerekkori barátnőmet. De ha van időm, szívesen kiülök anyuval és a nővéremmel a kertünkbe, beszélgetünk vagy nyáron csak napozunk együtt. Miután férjem szülővárosa Pécs, így ott is sok barátunk van, velük is igyekszünk legalább egy kávéra összefutni a Széchenyi tér melletti a kedvenc éttermünkben, vagy a nyáron, a sétatéri rendezvényeken. Azok pedig különleges alkalmak, amikor a pesti barátainkat visszük a pécsiekhez, s közösen kirándulunk a környékre, Villányba. De „kötelezettségeink" is vannak, Szigetváron és Pécsen is van keresztgyerekünk, a férjem testvérének a lánya éppen féléves, úgyhogy egyre „több" okunk van hazamenni.

- A jövő? Meddig lehet egy kereskedelmi tévé arcának megmaradni?

- A televíziózás nem idő kérdése. Ha valaki szereti csinálni, mint én is, akkor nem a „meddig" a kérdés. Ha nem képernyőn, akkor a háttérben, riporterként, szerkesztőként dolgozom, mint ahogy tettem a műsorvezetés előtt is, mert televíziózni szeretek, ez a hivatásom.

Bóka Máté