Drogot találtak a rendőrök a közúti ellenőrzésen

Drogot találtak a rendőrök a közúti ellenőrzésen Kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt indítottak nyomozást a szigetvári rendőrök.A rendőrök szombaton, hajnalban, 1 óra 33 perckor ellenőriztek egy személygépkocsit és annak három utasát Becefán. Az autó átvizsgálása során egy hátizsákban 10 csomagban bruttó 8,55 gramm mennyiségű kábítószergyanús zöld növényi származékot, továbbá egy mérleget és egy őrlőt találtak - közölte a police.hu oldal.A hátizsákot az autó 17 éves hetvehelyi utasa vallotta magáénak. A vele szemben, valamint az autó 21 éves pécsi sofőrjével szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt pozitív...

Lecsukatta a bíróság a szigetvári késelőt

Lecsukatta a bíróság a szigetvári késelőt A Pécsi Járásbíróság pénteken elrendelte egy szigetvári férfi letartóztatását egy hónapra emberölés bűntettének kísérlete alapos gyanúja miatt.     A nyomozás eddigi adatai szerint a sértett és felesége három gyermekükkel éltek együtt. A sértett feleségének korábbi élettársa a gyanúsított volt, akit emberölésért végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek, büntetéséből két éve szabadult. A gyanúsított a szabadulást követően ismét kapcsolatot létesített volt élettársával, aki otthonról el is költözött, majd 2022. augusztus első hetében úgy döntött, hogy...

Baleset az alagútban: Pécs felé lezárták a sztrádát

Baleset az alagútban: Pécs felé lezárták a sztrádát Egy személygépkocsi az M6-os autópálya Pécs felé vezető oldalán, az egyik alagútban  megpördült és a falnak csapódott.    Az autó egyelőre ismeretlen okból többször megpördült és az alagút falának csapódott.A helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt 13 óra 10 perctől teljes útlezárás van érvényben, a forgalmat a Bátaszéki csomópontnál a rendőrök az 56-os számú főútra terelik.Az M6-os autópályára a Véméndi csomópontnál tudnak az autósok visszatérni.

Kiderült, mennyiért veszi...

Kiderült, mennyiért veszi meg az állam a siklósi kórházat A Magyar Közlönyben jelent meg az erről szóló, Orbán Viktor által aláírt rendelet.   A részben (74, 444 százalékban)...

Véget ért a hajsza:...

Véget ért a hajsza: bozótvágó késsel akart végezni riválisával egy szigetvári férfi - Videó! A nyomozók emberölés kísérletével gyanúsítják azt a 35 éves szigetvári férfit, aki egy machetével támadt ismerősére a mozsgói...

A levegőből is kutatnak a...

A levegőből is kutatnak a parlagfű után Baranyában A Baranya Megyei Kormányhivatal munkatársai a levegőből is ellenőrzik, hogy a földterületek tulajdonosai időben gondoskodtak-e...

Határvadászként szerelt fel...

Határvadászként szerelt fel Riegl Adrián, ma ő Mohács rendőrkapitánya - Videó! Nem minden határvadászból lesz rendőrkapitány, azonban kellő tanulással és hivatástudattal bárkiből lehet akár rendőrkapitány...

Álláslehetőség: újságírót...

Álláslehetőség: újságírót keresünk! A Pécsi Újság.hu pályázatot hirdet újságírói munkakörre. Ha érdekli az újságírás, ha szeretné megismerni a sajtó életét, ha...

Bizalmas rendőrségi iratok...

Bizalmas rendőrségi iratok kerülhettek a baranyai drogbáróhoz, az ügyészség nyomoz Nyomozást indított az ügyészség, miután a saját ügyével kapcsolatos rendőrségi vallomások kerülhettek a magyar drogbáróként...

Egy jurtát rámolt ki Baranyában egy betörő

Egy jurtát rámolt ki Baranyában egy betörő A rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit.       A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy férfit, aki a gyanú szerint augusztus 1-je és 6-a között Pécsbagota, Nagyhegyen betörte egy jurta ablakát, majd laminált parkettát, hajópadlót, kőzetgyapotot, polisztirol lapokat, lámpákat és párnákat tulajdonított el. A rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A 39 éves baksai férfi otthonában tartott kutatás során a rendőrök megtalálták az ellopott építési...

Mutatjuk, hol toborozzák a határvadászokat Baranyában

Mutatjuk, hol toborozzák a határvadászokat Baranyában Folyamatos Baranya megyében a toborzás.    A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság toborzócsoportja augusztus 3-án Pécsett, a Makay István úton található Tesco áruházban, a Mecsek Áruháznál és a Pécsi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán (Zrínyi utca), augusztus 4-én az Árkád Bevásárlóközpontban, augusztus 6-án pedig Endrőcön a Falunapon népszerűsítette a szerződéses határvadász-képzést.A képzés iránt érdeklődők tájékoztatást kaptak a jelentkezési feltételekről, a várható szolgálati feladatokról, az illetményről és a kiegészítő juttatásokról. Megyénkben továbbra...

Több mint hárommilliárd forintos víziközmű-rekonstrukció indulhat el Pécsen

Több mint hárommilliárd forintos víziközmű-rekonstrukció indulhat el Pécsen Csaknem 3,1 milliárd forint értékű fejlesztést hajthat végre hálózatán az önkormányzati tulajdonban lévő pécsi vízszolgáltató, a Tettye Forrásház Zrt. - közölte a helyhatóság szerdán az MTI-vel.Azt írták: a kivitelezési közbeszerzési eljárás után, várhatóan idén szeptemberben elinduló munkálatok során több mint 14 kilométer hosszúságban cserélik ki az ivóvíz- és szennyvízhálózat csővezetékeit a baranyai megyeszékhelyen.A beruházással jelentősen csökkenthető a csőtörések száma és az elszivárgó víz okozta veszteség, továbbá javul az ellátás biztonsága - olvasható a közleményben.A...

Egymástól háromszáz méterre...

Egymástól háromszáz méterre történt két baleset A 66-os úton, egymástól 300 méterre két baleset miatt is vonultak kedden a pécsi hivatásos tűzoltók.    Az első...

Mohácsi orvvadászokat...

Mohácsi orvvadászokat fogtak el Geresdlakon - Kommandósokkal mentek értük Húsfeldolgozás közben fogták el őket a rendőrök.    A Mohácsi Rendőrkapitányság nyomozói a Terrorelhárítási...

Ismét csaknem húszezren...

Ismét csaknem húszezren fertőződtek meg a koronavírussal egy hét alatt Az elmúlt héten országszerte 18 078, Baranyában 850 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 2 005...

Harci kutyát uszított...

Harci kutyát uszított áldozatára egy pécsi rabló, aztán kést is rántott A Pécsi Járásbíróság kedden elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását egy hónapra rablás bűntette és több rendbeli...

Homorúdon, Sárháton,...

Homorúdon, Sárháton, Dunafalván is fogtak el migránsokat A szolgálatot teljesítő rendőrök kedden összesen 646 határsértőt tartóztattak fel és 209 főt megakadályoztak a hazánk...

Tovább tart a rendkívüli...

Tovább tart a rendkívüli aszály, megint egy méter alá esik a Duna vízszintje 1901 óta a legszárazabb hét hónapon van túl Magyarország, az átlagos csapadékmennyiség csaknem fele hiányzik. Ennek...

Felborult egy kamion az M6-oson, Himesháza közelében

Felborult egy kamion az M6-oson, Himesháza közelében Felborult egy kamion az M6-os sztrádán Himesháza közelében kedden délelőtt.  A baleset következtében a jármű tartálya megsérült, a kifolyt üzemanyag meggyulladt, amelyet a mohácsi és a véméndi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt a kamion vezetője porral oltóval oltott el. Az egységek áramtalanították a járművet.

Nem kattognak a fényképezők a baranyai kormányablakokban

Nem kattognak a fényképezők a baranyai kormányablakokban Technikai probléma miatt kedden a kormányablakok Photo Box munkaállomásai nem működnek, közölte a Baranya Megyei Kormányhivatal.  Így a személyazonosító igazolvány, útlevél, vezetői engedély, parkolási igazolvány iránti kérelmek, illetve az egyéb, fényképezéssel járó okmányok ügyintézése átmenetileg nem lehetséges.   A hiba elhárítása folyamatban van, kérik az ügyfelek szíves megértését és türelmét.

Az erdőben kialakított ültetvényen termelte a kábítószert egy pécsi férfi

Az erdőben kialakított ültetvényen termelte a kábítószert egy pécsi férfi A rendőrök kábítószer birtoklása miatt indítottak eljárást egy pécsi férfi ellen.  A Pécsi Rendőrkapitányság munkatársai állampolgári jelzés alapján jelentek meg vasárnap este Pécsett, a Szkókó-tető és a Kutas-köz közötti erdős területen, ahol 37 tő kannabisz növényt találtak és foglaltak le. Az egyenruhások a helyszínen megállapították, hogy a növényeket egy közeli hétvégi házból egy öntözőrendszer segítségével gondozták. A rendőrök rövid időn belül beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd a lakásán elfogták. A 49 éves férfit előállították a rendőrkapitányságra,...