Balokány: ha a beruházások indulnak

Balokány: ha a beruházások indulnak Mint ismert, a a Balokány-fürdő enyészetté vált területére álmodott előbb aquaparkot, majd egy sikertelen uniós pályázatot követően wellness-szállodát az Aquaprofit Zrt.A cég abban bízott már eredeti tervei kidolgozásakor is, hogy a kulturális főváros program nagyberuházásainak szomszédságában életképes fejlesztéseket lehet végrehajtani.Grubics Míra, a cég marketing menedzsere azt mondta lapunknak, hogy éppen ezért ezen projektek (hangversenyterem, Zsolnay negyed, Tudásközpont) készültségi fokától teszik függővé a jogerős építési engedéllyel rendelkező, másfél év alatt felépíthető...

"Nekem Pécsett lett nevem"

- Focipálya mellett nőtt fel. Ez az "apróság" meghatározta egész életét?- A herendi porcelángyárban dolgozott édesanyám, mi pedig az üzem dolgozói részére kialakított városrészben laktunk, bérlakásban. A gyár focicsapatának pályája éppen az ablakunk alatt volt, így nap, mint nap a gyepen töltöttem az időmet 12 éven át, mígnem Veszprémbe nem kerültem. Ha nem akartam volna a labdarúgásban mozogni, ennyi idő alatt akkor is ebbe az irányba sodródtam volna. Kicsi voltam, ügyes voltam, vitt az élet, mígnem Gellei Imre keze alá kerültem, s igazi focista nem lett belőlem.-...

Sváb muzsika tölti meg a várost

Sváb muzsika tölti meg a várost A zenekar 2007-ben alakult, másutt addig is együtt muzsikáló zenész barátokból. A fúvós zene tisztelete és szeretete alakította ki ezt a formációt, és indította rögös útjára az igen motivált csapatot - fogalmaztak a szervezők.Mint hozzátették, a zenekar egy hagyományos „sváb fúvós kisparty", kissé megfűszerezve: kiegészítve harmonikával és dobbal. Ennek megfelelően a fő csapásirány a magyarországi német népzene, de emellett igen kiterjedt zenei irányokban is próbálkoznak.Időpont: 2009-07-12Helyszín: Színház térKezdés: 18:00

40 millióból újul meg a...

40 millióból újul meg a buszpályaudvar Horváth Zoltán, a Pannon Volán Zrt. vezérigazgatója lapunknak elmondta, hogy ebben az évben mintegy negyvenmillió forintot...

Befejeződött a Gárda...

A demonstráción ugyanis - a beharangozott ezer tüntetővel szemben - mintegy kétszázan vettek részt, s a felvonulás és a szónoklatok is nagyjából fél órán belül véget...

A pécsi KDNP ezúton is...

"Mivel jóval többen fejezték ki jókívánságaikat a megújult pécsi KDNP felé, mint arra előzetesen számítottunk, ezért külön megköszönjük a sajtó nyilvánossága előtt is mindenkinek a...

Görögországban turnézik a...

A program szerint a résztvevő együttesek 7-8 alkalommal mutatkozhatnak be Salamina városban és a környező településeken, valamint a fesztiválprotokoll részeként a helyi tisztségviselők...

Újabb lezárások a Széchenyi...

lezárják a Janus Pannonius utcát és a Szepessy Ignác utcát a Széchenyi tér felől. Az említett utcákba a nyugati és északi irányból továbbra is be lehet majd hajtani. A lezárás oka, hogy a...

Javulhat Pécs közösségi...

A Dél-Dunántúli Regionális Operatív Program (DDOP) keretében elnyert közel 67 millió forint lehetővé teszi, hogy szakmai egyeztetéseket követően elkészüljön öt infrastruktúrafejlesztési...

Traffipax szombaton Pécsett és környékén

07.00 - 07.45 óráig: Pécs, Maléter P. út08.00 - 08.45 óráig: Pécs Táncsics M. út09.00 - 09.45 óráig: Ny-i elkerülő út "Expo" behajtó10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Megyeri út.12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Aidinger J. út13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Siklósi út14.00 - 14.45 óráig: Pécs, Tüzér út15.00 - 15.30 óráig: Pécs, Mártírok útja ( Novro előtt)15.45 - 16.30 óráig: Pécs, Bacsó B. út16.45 - 18.00 óráig: Pécs Siklósi úti felüljáró

Az osztályvezetőnél is voltak a diákok

Az osztályvezetőnél is voltak a diákok Mint ismert, a közelmúltban derült fény arra, hogy a szakközépiskola tanulóit szabálytalanul dolgoztatták különböző építkezéseken. Az ügy egyik érintettje, a Pollack igazgatója azóta már nem vezeti az intézményt, egy városházi vezető ellen pedig az ügy miatt nagy valószínűséggel fegyelmit indítottak volna, ám még ezelőtt távozott.Mint Bognár Lászlótól (képünkön), az oktatási bizottság elnökétől megtudtuk, mivel a csoportvezető közös megegyezéssel mehetett el, tájékoztatást kért a történtekről. Mint mondta, az érintett május tizedike magasságában búcsúzott el a...

Színházi évad: már csak pénz kellene

Színházi évad: már csak pénz kellene Tizenegy plusz egy új darabbal kedveskedik a következő évadban közönségének a pécsi teátrum: a nagyszínházban hat, a kamarában négy produkciót kapunk, s a stúdiószínház is megtelik élettel.Utóbbiban Sólyom Katalin Lázár Ervin hagyatékával, önálló esttel jelentkezik majd. A plusz egy újdonságot a fennállásának félszázadik születésnapját ünneplő operatagozat szolgáltatja majd: gálával hálálják meg a nézők eddigi bizalmát, s a műsort a tervek szerint többször is bemutatják az idény során. A tagozat a Boleyn Anna című új darabbal várja még emellett a kultúrabarátokat.Simon István...

Kazahsztán Egerág vendége

Kazahsztán Egerág vendége Ennek keretében hagyományos kazah jurtákkal, népviselettel, fegyverekkel, de egyúttal a nép ételeivel is megismerkedhetnek az...

Csak a vezetékek tartották...

A balesetveszélyessé vált kitört oszlopot csak vezetékek tartották. Az útszakaszt lezárták, amíg az E-ON szakemberei elhárították a veszélyt. A baleset okozóját figyelmetlen vezetése...

Vasárnap javulhat az idő -...

A meteorológus szerint az országban egy hidegfront érezteti hatását: először nyugaton, majd az ország középső és keleti részén is zivatar és erős szél lehet.A nappali hőmérséklet...

Egyesültek a KDNP pécsi...

A tisztújítás során Maráczy Tibort, a Pécs-Nyugat Szervezet korábbi elnökét választották a párt városi elnökének. A pécsi KDNP vezetősége hamarosan ismerteti politikai programját - áll a...

Halálos fenyegetéseket kap...

Halálos fenyegetéseket kap Füredi Füredi Péter nemrég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az Expo Center építése és üzemeltetése kapcsán vizsgálóbizottság...

Tizenkét éves kislányt...

A kocsi elsőként egy kerítés vasoszlopának ütközött, majd elütött egy, az úttest jobb szélénél a kerékpárját javító 12 éves kislányt. A gyermeknek súlyos sérülést okozó fiatal sofőr ellen...

Kiraboltak egy pécsi sörözőt

Bojtor Bernadett közlése szerint az ismeretlen tettes a mosogatókonyhában az ott dolgozó pultosnőt a földre ültette, megkötözte, a zsebéből kiemelte a napi bevételt tartalmazó pénztárcát és az abból kivett 140 ezer forinttal elmenekült. A pultosnőre a férje talált rá, az asszony nem sérült meg. A rendőrség rablás miatt indított eljárást az ügyben.

„Női lélek" - kiállítás a Cella Septichorában

A tárlat Jegenyés Jánosnak, valamint Tolvaly Ernőnek állít emléket. Az augusztus 13-ig megtekinthető válogatást Balogh Róbert író nyitja meg a nagyközönség előtt.

Traffipax pénteken Pécsett és környékén

09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Építők útja10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Tüzér u.11.00 - 11.45 óráig: Pécs, Mártírok út12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Rácvárosi út 19.13.00 - 13.45 óráig: Pécs Siklósi úti felüljáró15.00 - 15.45 óráig: Pécs, Siklósi út16.00 - 16.45 óráig: Pécs, Nagy I. út17.00 - 17.45 óráig: Pécs, Maléter P. út18.00 - 18.45 óráig: Pécs, Aidinger J u.19.00 - 19.45 óráig: Pécs Megyeri út