Újra szavaznának a referendumról

Újra szavaznának a referendumról Mint ismert, a legutóbbi közgyűlésen az MSZP-frakció tagjai kivonultak, így még a szavazás előtt határozatképtelenné vált a testület, ezért a népszavazás kiírására vonatkozó voksolásra nem is került már sor. Papp Judit jegyző munkatársunknak azt mondta, a jogszabályok szerint a referendum megtartása előtt hetvenkét nappal dönteni kell annak kiírásáról - e szerint tehát ahhoz, hogy a kétkérdéses népszavazás a kertvárosi 3. számú választókerületben október 18-án esedékes időközi parlamenti választással egy időben lehessen, legkésőbb augusztus hatodikáig újra a...

Angol úttörők lépnek fel Pécsett

Angol úttörők lépnek fel Pécsett Pályafutásuk alatt a Coldcut (képünkön) tagjai számos stílusban alkottak, a hip-hoptól elkezdve az elektronikán keresztül egészen a jazzig. Az audiovizuális műfaj felfedezőiként emlegetik őket, az elektronikus tánczene történetének igazi úttörői, az egyik legmaradandóbb és legfontosabb név, gyakorlatilag intézmény ebben az állandóan változó és formálódó, színes és eklektikus szcénában - fogalmaztak a szervezők.Slágerük, a „Timber" (Fa) néven futó audiovizuális előadás az Egyesült Királyságon kívül a kontinensen, valamint tengerentúlon is híressé vált, amellett, hogy...

Támogatást nyert a "Közterek és parkok II."

Az 5,4 milliárd forintos, közel 85 százalékban európai uniós támogatásból megvalósuló második ütem lehetővé teszi Pécs számos közterületének minőségi fejlesztését.A közlemény szerint a Széchenyi, a Kossuth, a Búza, a 48-as és az Indóház tér egyedi arculatot kap, új szökőkutak épülnek, megújulnak a zöldterületek, új utcabútorok és köztéri műalkotások szépítik majd a várost. 2010-ben ezeken a területeken az EKF programsorozatának számos eseménye zajlik majd. A projekt nemcsak a belvárosra összpontosít, hanem más városrészek köztereire is kiterjed, így a felújítások útvonalán haladva...

Fel akarták robbantani a...

A politikus elmondta: nemrégiben értesült a rendőrségtől, hogy ellene is támadásra készültek. Mindezek ellenére nem tudják megfélemlíteni - tette hozzá. Paizs József nem tudott választ...

Kerékpárúton menekült a...

Hazaért, majd üvöltötte, „ez már az én udvarom, takarodjatok innen!" A rendőrök megbilincselték, vérvételre vitték, azután pedig feljelentették a negyvenöt éves férfit.

Bárhol bevethető lesz az...

Mint arról a Magyar Rádió beszámolt, a legkiválóbb hazai szakemberekből álló csapat tagjait tömegkatasztrófák és balesetek helyszínén vetik be, ahol nagy számú áldozatot kell...

Bővülnek a Baranya megyei...

Milliárdos nagyságrendű pályázati forrásból bővülnek a baranyai ipari parkok. Pécsett három területen zajlanak a beruházások, de fejlesztenek Mohácson és Bólyban is. Az újabb...

Kisgyerekeivel esett el...

A harminchét éves férfi előző nap vásárolta a motort, még bukósisakja sem volt és biztosítást sem kötött rá. Elmondása szerint túl későn vette észre a fekvőrendőrt, fékezés nélkül átment...

„Közlekedik a Család" -...

A versenyre háromfős családi csapatok nevezhetnek, amelyek közül selejtezőn a legjobban szereplő tizenöt család jutott be a vetélkedő döntőjébe. A résztvevők a biztonságos...

Kiállítás Jegenyés János és Tolvaly Ernő emlékére

Az EKF felvezető évének programja részeként megnyílt tárlat a tavaly elhunyt Jegenyés János Ferenczy-díjas üvegtervező iparművésznek és Tolvaly Ernő Munkácsy-díjas festőművésznek állít emléket. A két művésznő méltó emléket kívánt állítani mestereiknek, akik jelentős hatást gyakoroltak eddigi életükre és művészi pályájuk alakulására.A kiállítás anyaga Horváth Anna festőművész figurális, nagyméretű olajfestményeiből és Jegenyés Diána szobrászművész nonfiguratív bronz, kerámia és gipsz kisplasztikáiból és nagyobb méretű szobraiból áll. A tárlat címe - NŐI LÉLEK - arra utal, hogy...

Vádemelési javaslat a pécsi buszos tragédia ügyében

Tavaly januárban egy csuklós Mercedes a buszmegállóba hajtott, és a balesetben egy középkorú nő életét veszítette. A nyomozóhatóság a közelmúltban halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal átadta az ügyet az ügyészségnek - írta az Új DN.A sofőr és védője is kitartanak amellett, hogy a pilóta ártatlan, s hogy egy eddig ismeretlen eredetű hiba okozta a tragédiát. A férfi ügyvédje úgy véli, akár újabb tragédia is bekövetkezhet Pécsett. Állítását arra is alapozza, hogy tizenöt, ma is a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt....

Traffipax hétfőn Pécsett és környékén

09.00 - 09.45 óráig Kozármisleny10.00 - 10.45 óráig Keleti elkerülő út11.00 - 11.45 óráig Pécs Siklósi út12.00 - 12.45 óráig Pécs, Maléter P. út13.00 - 13.45 óráig Pécs, Táncsics M. út15.00 - 15.45 óráig Pécs, Építők útja16.00 - 16.45 óráig Pécs, Nendtvich A. út17.00 - 17.45 óráig Pécs, Rácvárosi út 19 szám.18.00 - 18.45 óráig Pécs Magyarürögi út19.00 - 19.45 óráig Pécs Bacsó B. út

Orfű, Bükkösd, Pogány:...

Orfű, Bükkösd, Pogány: lovagoljunk! A dél-dunántúli régió 2001-ben elkészült turisztikai fejlesztési programja prioritásként kezeli a lovas turizmus ágazatát. A...

Római bazilika:...

Római bazilika: visszatemetik vagy sem? Az ókori Sopianae egyedülálló épületére, egy úgynevezett bazilikára (egy zárt, fedett térben elhelyezkedő fórumként szolgáló,...

Fizessen a buszon kevesebbet!

Fizessen a buszon kevesebbet! Olvasónk arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzat honlapján fellelhető rendeletek szerint jelen pillanatban több, a...

Ukrán emo után francia...

Ukrán emo után francia örömzene jön A Marakesh nevű ukrán formációt „jó értelemben vett emo és rockként" jellemezték a szervezők. „Zenénk...

Traffipax vasárnap Pécsett...

07.00 - 07.45 óráig: Pécs, Szigeti út08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Rácvárosi út 19.09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Dr. Veress E. út10.00 - 10.45 óráig: Pécs, József A. út12.00 - 12.45 óráig:...

Az ötös lottó nyerőszámai...

Nyerőszámok:1 (egy)6 (hat)20 (húsz)33 (harminchárom)38 (harmincnyolc)Joker-szám: 162995 Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvény 46 darab; nyereményük egyenként...

"Pécs jelenti nekem a mindent"

- A ralizást tán már tíz éve, hogy abbahagyta, de nem távolodott el az autósporttól. Mivel tölti veterán éveit?- Ez a veteránjelző még lehet fájó is. Ha egy 44 éves ember veterán, akkor elfogadom. Az autósporttól szerintem nehéz eltávolodni, de meg kell találni a pillanatot, mikor kell visszahúzódni. Aktív versenyzői pályafutásom befejezése után úgy gondoltam, megpróbálom átadni azt a tudást, tapasztalatot, amit kiváló pilótáim mellett szereztem. Először kötelességemnek éreztem, hogy a versenyzők érdekében lépjek fel különböző területeken. Négy évig keményen küzdöttem,...

Kemencés muflon vadász módra

Kemencés muflon vadász módra Kemencés Muflonbárány vadászmester módra:Lényeges az elejtés időpontja, hiszen a frissen lőtt vad felhasználása ízletesebb étel elkészítését eredményezi. A muflont elejtés után zsigereljük, megnyúzzuk és nagyobb darabokra vágjuk. Fontos, hogy ne szeleteljük a húsokat, mert kemencében sütjük, kényelmesen borozgatva.Sütés előtt a darabolt muflont sózzuk, borsozzuk, vörösboros mustárral megkenjük és legalább két napig érleljük. A sütés előtt kemencénket felfűtjük, a parazsat kiszedjük, csak annyit hagyunk benne, ami az ajtónyitogatás hőveszteségét pótolja.Muflonbárányunkat megfelelő...

Lippói ifjak folytatják a sorozatot

Lippói ifjak folytatják a sorozatot Mindebben komoly szerepe van annak, hogy a kezdeményezésben oroszlánrészt vállalt a Pécsi Német Önkormányzat - tudtuk meg a Pécsi Kulturális Központ munkatársaitól. A pécsi és baranyai fúvósegyüttesek nyári koncertsorozatán idáig - többek között - a pécsi Schnapps Kapelle és a Véméndi Ifjúsági Fúvószenekar szerzett kellemes perceket a hallgatóságnak.Ezen a vasárnapon 18 órától ismét egy fiatal muzsikusokból álló válogatott tesz eleget a sorozat kínálta kedves kötelességnek a Színház téren: a közel tíz éve működő Lippói Ifjúsági Fúvószenekart Maronics Zsolt karnagy...