Szabálytalanul átkelő gyalogost ütöttek el Pécsett

Egy autós ütötte el, a sofőr hiába fékezett, megállni már nem tudott. Az asszony súlyos sérülésekkel került kórházba, ellene a rendőrség eljárást indított, mert nem a kijelölt gyalogátkelőn közlekedett.

Javában készül a magyar Da Vinci-kód Pécsett

Mint ismeretes, Géniusz lesz a címe annak a háromrészes sorozatnak, amely Pécset, mint kulturális fővárost igyekszik bemutatni, illetve népszerűsíteni. Az alkotók úgy gondolták, hogy a reklámozásban mostanság ismét népszerű játékfilmes eszközöket használják fel, amihez sikerült szerezniük kétszázötven millió forintot - ez televíziós viszonylatban rendkívül soknak számít.A történetben a Dan Brown regény cselekményéhez hasonló izgalmakra számíthatunk: egy okkultista tudós öngyilkos lesz, de hátrahagyott búcsúleveléről kiderül, egy misztikus kirakós első darabjáról van szó. A...

Napközben kánikula erős UV-B sugárzással

Csütörtökön még országosan sok napsütésre lehet számítani, a hőmérséklet szinte mindenütt 30 fok fölé emelkedik - mondta Varga László. Hozzátette: az esti órákban azonban nyugat felől egy gyenge hidegfront éri el az országot, záporok, zivatarok alakulhatnak ki, és péntekre kissé visszaesik a hőmérséklet. A hétvégére ismét meleg idő várható - mondta a meteorológus.A meteorológiai szolgálat honlapjának előrejelzése szerint csütörtökön az UV-B sugárzás erős, illetve nagyon erős lesz az országban.

Botrány Komlón: a...

A városi ügyészség Páva Zoltán szocialista polgármester érintettsége miatt elfogultságot jelentett be, ezért az eljárást a Szigetvári Ügyészség folytatja.A feljelentés szerint a több...

Traffipax csütörtökön...

09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Táncsics M. út10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Maléter P. út11.00 - 11.45 óráig: Pécs, Siklósi út12.00 - 12.45 óráig: Nagy I út13.00 - 13.45 óráig: 57-es fkl. út15.00...

A fürdőzők értékeinek kelt...

Egyiküknek 45 ezer, másikuknak pedig 15 ezer forint kárt okoztak a tolvajok, amellett, hogy személyes irataiknak is lába kelt.

Ács Gyulát nem küldték el

Ács Gyulát nem küldték el A megyei közgyűlés alelnöke, Horváth Zoltán azt mondja, a közelmúltban elvégzett belső ellenőrzési vizsgálat...

Pécsre költözik a kortárs...

Pécsre költözik a kortárs irodalom Balogh Robert moderátori vezetésével a Pécsi Fiatal Írók Alkotók Körének tagjai olvasnak fel saját műveikből. A közönség...

Köztársaság tér: álljon meg...

Köztársaság tér: álljon meg a menet! A Köztársaság tér EKF keretén belüli megújítása során új szökőkutat építenek, gyepesítenek, az elöregedett, így kivágott fák...

Balesetig rivalizált a motoros és a kamionos

Felelőtlen magatartásuk végül ütközéssel végződött és csak a szerencsén múlt, hogy egyikük sem sérült meg - számolt be a megyei kapitányság. Mindkettőjük ellen büntetőeljárás indult közúti veszélyeztetés miatt.

Közmeghallgatás a horvát tranzit gázvezetékről

"A Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a Horvát tranzit gázvezeték megvalósítása: Bátmonostor-Dráva keresztezés szakasz környezeti hatásvizsgálati eljárása keretében 2009. augusztus 4-én, kedden, 14 órai kezdettel Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában (7621 Pécs, Széchenyi tér 1. II. emelet, 203-as terem) közmeghallgatást tart.A környezeti hatástanulmány Pécs Megyei Jogú Város Címzetes Főjegyzőjének hivatalában (7621 Pécs, Széchenyi tér 1.), valamint a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség...

T-Home kedvezmények Baranyában

T-Home kedvezmények Baranyában Wekler Ferenc, a Pécsváradi Többcélú Kistérségi Társulás elnöke (képünkön balról) kedden Mecseknádasdon - az érintett települések polgármesterei jelenlétében - ünnepélyes keretek között adta át üzemeltetésre Winkler Jánosnak, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettesének (képünkön középen) a kistérségben létrejött szélessávú információs hálózatot.TEKINTSE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT: KLIKK IDE!A hálózat tulajdonosa és a beruházás megvalósítója a kistérségi társulás, a rendszer üzemeltetője hosszútávú szerződés keretében pedig a Magyar Telekom. A távközlési...

Hamis bérlettel utazókat...

A bliccelőket várhatóan magánokirat-hamisítás és csalás miatt vonják felelősségre - közölte a rendőrség.

Tudásközpont: végre aláírták

Tudásközpont: végre aláírták Mint a megyei közgyűlés alelnöke, Horváth Zoltán elmondta, 329 nap alatt készülhet el a 3,79 milliárd...

Péntektől Kari Piippo...

2008-ban a Pécsi Galéria sikeres nemzetközi meghívásos plakátkiállítására 27 művész küldött megvalósítható, bemutatható tervet - idézte fel Gamus Árpád.A tizenöt külföldi és hazai művész...

Kánikula várható, de nem a...

Szerdán országosan sok napsütésre lehet számítani, záporok legfeljebb az északkeleti határ mentén alakulhatnak ki. A hőmérséklet 30 Celsius-fok körül alakul - mondta Tóth Tamás...

Juhász: rövidesen kitiltják...

Juhász: rövidesen kitiltják a buszokat A Széchenyi tér közlekedési koncepciójáról tárgyalt a kommunális bizottság.A teret úgy építik, mondta el az ülés után...

Traffipax kedden Pécsett és...

07.00 - 07.45 óráig: Pécs Komlói út08.00 - 08.45 óráig: Pécs, 192 km+200 szelvény09.00 - 09.45 óráig: Pécs-Hírd /6. sz. fkl. út/10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Hársfa út12.00 - 12.45 óráig:...

A városvezetéssel sem áll szóba Varga

A városvezetéssel sem áll szóba Varga Városházi információink szerint jelen pillanatban nem is az a legnagyobb kérdés, ki ülhet Varga Péter azonnali hatállyal felmentett vezérigazgató székébe, hanem hogy egyáltalán lesz-e jelentkező az amúgy ezer sebből vérző óriáscég vezetésére.Bár tucatnyi önkormányzati képviselőt, és bennfentesnek gondolt személyt megkérdeztünk, jobb- és baloldalon egyaránt, valamint a holdingnál is, legalább név nélkül mondják el, milyen nevek merültek fel, semmit sem tudtak mondani munkatársunknak, így megkockáztathatjuk: nincs még kiszemelt.Ezt támaszthatja alá a pályázati kiírás szövege...

Sarkadiék ősztől már nem baloldaliak

Sarkadiék ősztől már nem baloldaliak Az általunk megkérdezettek azt mondták, a kilépéssel egyelőre azért várnak, mert az országgyűlési választások jelöltállítási folyamata, amely tekintetében meghatározó jelentőségű lehet egy-egy alapszervezet létszáma, illetve az általuk delegálható küldöttek száma, még ad esélyt arra, hogy a - szerintük - megfelelő irányba fordíthassák az MSZP szekerét.A Mecsek-Nyugat alapszervezet volt titkára, a pártból nemrég kizárt Komáromi István szerint legalábbis beszédes, hogy a legutóbbi titkári ülésen mindössze a jogosultak fele jelent meg - "pedighát az előjelölési...

Visszaszereznék a pécsi buszokat: semmis a szerződés Nagy Csabáék szerint

Visszaszereznék a pécsi buszokat: semmis a szerződés Nagy Csabáék szerint Mint azt Nagy Csaba, a város gazdasági ügyeiért felelős alpolgármestere lapunknak elmondta, az időpont-egyeztetések után valamikor augusztusban kerülhet sor a megbeszélésre, amelyen többek között arra kérik a PK vezetését, állítsa vissza a buszok eladása előtti állapotot, s a járművek kerüljenek vissza a PK Busrent Kft.-től. Ha ezt nem teszik meg, a város a bíróságon kéri a kontraktus megsemmisítését.A szerződést egy, a polgármester által felkért pécsi ügyvédi iroda szerint nem a jogszabályoknak megfelelő körülmények között kötötték meg a felek, az a PK és a város közötti...