Nagy Csabáék felmondtak Ácsnak

Nagy Csabáék felmondtak Ácsnak Mint ismeretes, korábban mind a városi vezetés, mind a megyei irányítás úgy nyilatkozott, hogy Ácsnak fel kell állnia székéből - elsősorban egy idén napvilágra került városházi revizori jelentésben foglaltak miatt. Ács felmentéséről viszont a négy hete megtartott taggyűlésen azért nem döntöttek, mert a tisztánlátáshoz egy könyvvizsgáló cég által elkészített jelentést kértek, amely részletesen elemzi a cég működését is gazdasági szempontból. A repülőteret működtető kft. igazgatója akkor azt mondta: a fentiekkel szemben valójában ő kezdeményezte az újabb vizsgálatot,...

Pécsett a Magyar Nemzeti Cirkusz

Pécsett a Magyar Nemzeti Cirkusz A Richter család vezetésével rengeteg nemzetközi sikert tudhat magáénak a társulat. Rendszeres résztvevői a Monte Carlóban évente megrendezésre kerülő Cirkuszfesztiválnak. 1974-ben, a legelső versenyről a cirkuszigazgató Richter József és felesége, Carola Renz Ezüstbohóc-nagydíjjal tértek haza. Harminc év múlva fiuk, Flórián és neje, Edith egy kétszemélyes lovasakrobata-előadással szintén ezt a rangos nemzetközi elismerést kapták meg.A legnagyobb siker azonban tavaly érte a társulatot, amikor a magyar cirkusztörténet első Aranybohóc-nagydíját nyerte el Richter Flórián és tíztagú...

Állami pályázat: papírra nem jutott

Állami pályázat: papírra nem jutott A terv, amely mentén elindultak, az volt, hogy erősítsék a közfoglalkoztatást, ezért a többletfeladatok elvégzésére a Szociális és Munkaügyi Minisztérium pályázatot írt ki.Tizenhárom közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkező közfoglalkoztatás-szervezővel 2010. március 3-ig tartó határozott idejű munkaszerződést kötöttek hát, munkáltatójuknak pedig az önkormányzatot jelölték meg.Fő feladatuk az, hogy - többek között adminisztrációs tevékenység keretében - segítsék az "Út a munkához" program révén a közcélú foglalkoztatás rendszerébe kerülő közel hétszáz ember...

Megnyílik az ötödik...

2009. szeptember 2-án, szerdán reggel 9 órakor Kovácstelepen, a Borostyán utca 20. szám alatt, Gellai Tibor, a MAGOSZ dél-dunántúli szociális bolthálózatának vezetője adja át a város...

Kerítésnek rohant egy autó...

Kisodródott és villanyoszlopnak ütközött, végül drótkerítés állított meg egy autót szombat délután Szigetváron. Két gyermek ült az autóban, egyikük súlyos, a másik könnyebb sérülést...

Gázpisztollyal lőtte fejbe...

Fejbe lőtte élettársát egy férfi másfél méterről gázpisztollyal Mohácson szombat éjjel. A férfi részeg volt, veszekedett és többször megütötte a nőt, aki könnyebb sérüléseket...

Science Building:...

Szeptember elsején, kedden 15 órakor tartják a Science Building épületegyüttes ünnepélyes alapkőletételét az Ifjúság úti építési területen (a Szívcentrummal szemben).A köszöntő beszédek...

Traffipax hétfőn Pécsett és környékén

07.00 – 07.45 óráig: Pécs, Athinay u.08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Szigeti út 09.00 – 09.45 óráig: Pécs, Rácvárosi út 19.10.00 – 10.45 óráig: Pécs, Siklósi út12.00 – 12.45 óráig: Pécs, Nagy I. út13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Maléter P. út14.00 – 14.45 óráig: Pécs, Aidinger J. út15.00 – 15.30 óráig: Pécs Megyeri út 15.45 – 16.30 óráig: Pécs Siklósi úti felüljáró16.45 – 18.00 óráig: Pécs Mártírok útja Novro

Kirakat a Pannon Lézer Központban

Kirakat a Pannon Lézer Központban Az 1995-től szabadúszó fotósként dolgozó művésznek számos országban volt már bemutatkozási lehetősége, egyebek mellett volt már tárlata Egyiptomban, Oroszországban, Indiában és Spanyolországban is.A fotóművésznek tavaly egyáltalán nem volt kiállítása, most azonban tíz nap alatt három helyszínen is találkozhatnak az utazásai során készített kompozícióival (Pécs mellett Budapesten és Londonban).Pécsett korábban több helyen is láthatóak voltak képei, ezúttal a Pannon Lézer Központban tekinthetők meg munkái.Helyszín: Pannon Lézer Központ - 7632 Pécs, Móra Ferenc út 72/A.Időpont:...

Blama: nem a játszóterekre

Blama: nem a játszóterekre Egy esztendeje is van már annak, hogy a városháza szerződést kötött egy, különböző vállalatok számára csapatépítő tréningeket szervező céggel. A társaság terve az volt, hogy olyan összejöveteleket szervez, amelyek során a velük leszerződött cégek dolgozói a cégek által megfinanszírozott játszószereket építik fel.Úgy volt, hogy a pécsi önkormányzat által kiválasztott helyszínekből egy portfóliót állítanak össze, azaz a vállalatok számára felkínálják, mely játszóterek korszerűsítését lehetne e tréningek során elvégezni. Nagyság és a felújításra vonatkozó várható költségek...

EKF: nemhivatalos...

EKF: nemhivatalos kezdeményezés Annak idején a civilek számtalanszor hangoztatták, hogy a pécsi programból kiszorultak, s a politika határozza meg az EKF-et....

Aki nem akar, nem áll szóba...

Aki nem akar, nem áll szóba Fürediékkel A pécsi közgyűlés hamarosan dönt a legégetőbb kérdésekben, a testület munkatervét már kidolgozták.Füredi Péter, a...

Darukat "táncoltatna" Ruzsa...

Ruzsa Csaba, a Pécs2010 Menedzsment Központ ügyvezető igazgatója arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a darukat kivilágítják, és egy előre kidolgozott koreográfia alapján a Pannon...

Traffipax vasárnap Pécsett...

09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Makay út10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Rácvárosi út11.00 - 11.45 óráig: Pécs, Magyarürögi u.12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Bacsó B. u.13.00 - 13.45 óráig:...

EKF-rendőrség: szolgálniuk...

EKF-rendőrség: szolgálniuk kell Nemrég több tucat új rendőr érkezett Baranyába, s még több posztos rendőr kerülhet a pécsi utcákra 2010 turistaszezonjának...

Újra hétezer embert...

A megbeszélésen részt vett Bókay Endre szocialista országgyűlési képviselő is, aki a távrati irodának elmondta: Antti Piippo, a cég alapítója és Jouni Hartikainen elnök-vezérigazgató...

Megszűnhet a bölcsődei várólista

Megszűnhet a bölcsődei várólista A népjóléti bizottság elnöke, Csizi Péter (képünkön) szerint a Bajnai-kabinet GYES-t érintő megszorításait semmilyen előzetes felmérés, vagy számítás nem előzte meg, de várható, hogy az eddigieknél sokkal nagyobb igény mutatkozik majd a bölcsődékre.Mint mondta, a város ezért is lépett, s a legutóbbi intézkedésekkel jelentős mértékben csökkentették a pécsi várólistát - azt viszont tudni kell, hogy az ÁNK-ban kialakítandó harminc új férőhely csak januártól lesz használható. Hozzátette: addigra újabb jelentkezőket várnak, ezért folyamatos bővítésre készülnek. A...

Az Ércbányász Zenekar a Színház téren

Az Ércbányász Zenekar a Színház téren A sok változáson átesett együttes 1991 óta működik a jelenlegi felállásban Szabó Ferenc karnagy vezetésével. 1993-ban "Fesztiválzenekar" címet, majd 1994-ben első helyezést ért el a Siklósi Várfesztiválon.A zenekar működtetéséhez szükséges anyagiakat Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata biztosítja a Pécsi Kulturális Központ szervezeti keretén keresztül. A próbaterem az önkormányzat tulajdonát képező Bánki Donát Általános Iskola épületében van. Hetente két próbával készülnek a fellépésekre. A hagyományokat megtartva évente két házi hangversenyt is tart a zenekar,...

"Az a jó, ha a vendég jól érzi magát"

- Miért ezt a szakmát választotta? - A szülőfalumban csak a boltos volt magyar, előfordult, hogy azt mondták neki: "Józsi, kérek szépen egy kályhacsődört" - persze ő tudta, hogy csak a kályhacsőről lehet szó. A helyi általános iskolában akkor mi németül tanultunk, oroszt viszont csak két évet végeztünk, így alig volt orosz nyelvtudásom. Mehettem volna mezőgazdasági vagy építőipari szakközépbe, de féltem a ruszkitól, hogy nem megy majd a középiskolában, pedig jó tanuló voltam. Végül aztán egyik nagynéném javasolta a pincér szakmát, ő akkor a Nádorban volt...