A Sopianae-terv Kovácstelepen

A Sopianae-terv Kovácstelepen Erb József, a kommunális bizottság kereszténydemokrata tagja azt mondta a Pécsi Újság.hu-nak, nem jelent semmit, hogy augusztus 17-én nem vonultak fel itt a munkások. Arról döntöttek korábban, magyarázta, hogy a Sopianae-program jelenlegi üteméből kivették a Gyöngyvirág- (ez 10,3 millió forint helyett 24,7 millió forintba kerülne csapadékcsatornával), a Hóvirág- (16,7 millió helyett 35,7 millió), a Levendula- (13,4 millió helyett 27 millió) és a Mályva utcát (11 millió helyett 25 millió forintba fájna).A kovácstelepiek mindenesetre ferde szemmel nézik az eseményeket, hiszen...

Dagad a Gandhi-beli botrány

Dagad a Gandhi-beli botrány A nyár elején kipattant botrány miatt az ügyészség törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva vizsgálatot indított az intézménynél, s bár kiderült, hogy az új vezető kinevezését nem kell semmissé nyilvánítani, de az bíróságon megtámadható, mivel a kisebbségi önkormányzatok véleményét nem kérték ki a döntéshez. A PDSZ pécsi ügyvivője, Nagy Erzsébet szerint jogi szempontból az igazgató-helyettesek visszahívása szabálytalan volt, hiszen ehhez előzetesen a nevelőtestület véleményét is ki kellett volna kérni - ahogyan az új helyettesek kinevezéséhez is szükség lett volna előzetes...

Évadnyitó Bóbita-nap Pécsett

Évadnyitó Bóbita-nap Pécsett A két évtizeden át tartó kimagasló teljesítmény elismerése volt, hogy 1981-ben - a vidéki bábegyüttesek közül elsőként - hivatalos bábszínházi státuszt kapott a Pécsi Nemzeti Színház bábtagozataként. A Bóbita Bábszínház 2004. január 1-től önálló intézmény.A Bóbita - mint a régió egyetlen önkormányzati bábszínháza - a hagyományos, gyermekeknek szánt bábszínházi előadásokon kívül - amelyek elsősorban a klasszikus meseirodalomra épülnek - szabadtéri és felnőtt darabokat is játszik.Az évadnyitó nap programja (2009-08-29, Bóbita Bábszínház):10.00 Kézműves foglalkozások...

Nem újul meg a színház az...

Nem újul meg a színház az EKF évére Simon István, a teátrum igazgatási igazgatója az MTI megkeresésére elmondta: a város évekkel ezelőtt még 800 millió forintot...

Tolató gépkocsi gázolt...

Tegnap délelőtt egy Pécs belvárosában közlekedő személygépkocsi forgalmi okokból tolatásba kezdett, miközben nem vette észre, hogy mögötte egy gyalogos szabálytalanul próbál átkelni az...

Megloptak egy külföldi...

Egy külföldi állampolgár tett feljelentést tegnap késő este, mivel eltulajdonították a pénztárcáját, amikor a belváros egyik szórakozóhelyének teraszán üldögélt. A tárcát maga mellé tette...

Városi tanévnyitó ünnepség...

Az idei városi tanévnyitó ünepséget augusztus 30-án, 17 órakor tartják a Városközponti Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Belvárosi Általános Iskolájában...

Varga Péter nem hagyja...

Varga Péter nem hagyja annyiban Hajdú István bíró elmondta: a volt cégvezető a Pécs Holding ellen adott be keresetet elbocsátásával összefüggésben. A szóvivő...

Traffipax pénteken Pécsett...

09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Athinay út10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Komlói út11.00 - 11.45 óráig: Pécs-Hírd (6. sz. fkl. út)12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Hársfa út13.00 - 13.45 óráig: Pécs,...

Vásár: megint a kisembert szívatják

Vásár: megint a kisembert szívatják Könnyen lehet, hogy egyetlen, nemrégiben hatályossá vált kormányrendelettel megölték az egykor tízezreket fogadó, ám évek óta sanyarú sorsú pécsi vásárt. A városlakók régebben legkedvesebb, s legváltozatosabb áruféleségeket kínáló létesítményén az ejtheti az utolsó sebet, hogy az új szabályok szerint a bolhapiacokon leggyakrabban kínált termékek forgalmazását akadályozza a jogszabály változás.A rendelet szerint tilos a vásárokon és piacokon engedély nélkül régiségeket, gyógyászati eszközöket (például szemüvegeket), villannyal működő berendezéseket, gépalkatrészeket,...

Tovább egyeztetnek a Mecsekbusszal

Tovább egyeztetnek a Mecsekbusszal A rendőrség teljes hírzárlat mellett dolgozik, a nyomozás állásról nem kívántak beszélni a hatóságnál, lapunk megkeresésére még azt sem közölték, hogy van-e, és ha igen, akkor hány gyanúsítottja az ügynek, illetve tanúként hány embert hallgattak meg. Muray Ágnes helyettes szóvivő csak annyit mondott: további két hónappal meghosszabbították a nyomozás határidejét. A szakemberek szerint ugyanakkor az ügy súlyából és bonyolultságából következően a nyomozás nem egy-két hónapot vesz majd igénybe, hanem ennél jóval több időt vihet el. Mindeközben az önkormányzat is lépéseket tett a...

Pécsváradon a L'art pour l'art

Pécsváradon a L'art pour l'art Az idők során személycserékre is sor került, Galla Miklós és Nagy Natália távozása azonban nem jelentett akadályt a társulat előtt, hiszen Pethő Zsolt és Szászi Móni belépése még inspiratívabbá és kreatívabbá tette őket.Művészi alkotói perspektívájukat jelentősen tágítja az, hogy tagjai nagyrészt zenészek. Így nemcsak színházi esteket játszanak, hanem, ha kedvük tartja, élő koncerteket is adnak zenésztársakkal kiegészülve. Különlegesen sokrétű és sikeres művészi teljesítményük elismeréseképpen 1997-ben megkapták az év legjobb produkciójának járó Huszka Jenő-díjat.Pénteken ezúttal...

Dél-Dunántúl legnagyobb...

"Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-Dunántúli Operatív Programja keretében döntés született három nagy régiós fürdő fejlesztéséről. A több mint 5 milliárdos beruházásnak...

575 éve született Janus...

Egyes források szerint Csezmiczei Jánosnak hívták, és tehetősebb horvát kisnemesi családból származott. Apját korán elvesztette, 13 éves koráig anyja, Vitéz Borbála nevelte és taníttatta....

Legfrissebb közlekedési...

"Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának nevében a Közlekedési Operatív Csoport az alábbi tájékoztatást adja.Pécs város közlekedését érintő legfrissebb események az alábbiak:Az...

Tolvajok járnak a...

Tegnap három károsult tett bejelentést a rendőrségen, mindegyiküket a harkányi strandon lopták meg. Volt, akinek 100 000 forintot is meghaladó kára keletkezett azért, mert őrizetlenül...

Megszaporodott Pécsett a...

Pécsett megszaporodott a lopások száma, több zseblopás, alkalmi lopás és gépjármű feltörés is történt tegnap a városban. A sértettek között külföldiek is vannak, ahogy ez a nyári...

Science Building:...

Szeptember elsején, kedden 15 órakor tartják a Science Building épületegyüttes ünnepélyes alapkőletételét az Ifjúság úti építési területen (a Szívcentrummal szemben).A köszöntő...

Elvágtak egy vízvezetéket Havihegynél

"A Pécsi Vízmű tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy egy útfelújítás munkálatai során elvágtak egy vízvezetéket Pécsett, a Havihegyi úti buszforduló közelében ma reggel, ezért a Magaslati út Tettye tértől keletre eső részén, a Havihegyi, Felsőhavi, Marx úton, valamint a Gyopár, Zerge, Zsigmond, Tátra, Böckh és Hegyalja utcákban nyomásesés tapasztalható, illetve átmenetileg szünetel a vízszolgáltatás.A Pécsi Vízmű szakemberei jelenleg is dolgoznak a sérült vezeték javításán, és igyekeznek a lehető leghamarabb helyreállítani a vízszolgáltatást. Várhatóan a déli órákra lesz...

Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén

07.00 - 07.45 óráig: Kozármisleny08.00 - 08.45 óráig: Keleti elkerülő út09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Siklósi út10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Maléter P. út12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Táncsics M. út 13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Építők útja14.00 - 14.45 óráig: Pécs, Nendtvich A. út 15.00 - 15.30 óráig: Pécs, Rácvárosi út 19 szám.15.45 - 16.30 óráig: Pécs, Magyarürögi út16.45 - 18.00 óráig: Pécs, Bacsó B. út

Közgyűlés: korábbi és újabb "bűnök"

Közgyűlés: korábbi és újabb Az ülésen nagy valószínűséggel egyhangú szavazással fogadják el az Expo Centerrel kapcsolatos önkormányzati vizsgálóbizottság munkatervét. A hatfős, képviselőkből álló csapatnak december végéig kell elkészítenie a létesítmény megépítésével és üzemeltetésével kapcsolatos háttéradatokat, vizsgálati eredményeket, politikai felelősöket tartalmazó jelentését. A kérdés, hogy lesz-e felelősségre vonás a kétmilliárdos beruházás miatt, esetleg felmerül-e hűtlen kezelés gyanúja.Mint ismert, az egy év csúszással átadott, alig egy esztendeig üzemelő Expo jelenleg üresen, kihasználatlanul...