Családi napközik sora nyílhat a megyében
A képviselő-testületek például Túronyban, Csarnótán és Garén is döntöttek már arról, hogy egymással összefogva, településenként egy-egy telephellyel (ha kialakításukhoz nyernek pályázati támogatást) januártól elindítják az ellátást - írta az Új DN.A családi napközik egyébként nem csak a bölcsődés korú gyerekek elhelyezésére jelentenek megoldást, de például iskolásoknak is tartalmas elfoglaltságot nyújtanak és ha kell, a szakemberek a tanulásban is segítenek. Az önkormányzati családi napközik gyerekenként évi 245.100 forint állami normatívából gazdálkodnak. A civil szervezetek...Füstmérgezés: meghalt egy máriakéméndi gazda
A tűz átterjedt a közeli nádasba, a férfi ezt próbálta megakadályozni, de akkora volt a füst, hogy aztán kimenekülni sem tudott - fogalmazott közleményében Zsobrák Péter.A szomszéd hívta ki a tűzoltókat és a mentősöket, de a férfin már nem lehetett segíteni, az orvos szerint füstmérgezést kapott. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a körülményeket - közölte a sajtóreferens.Új iskolában kezdik az évet a mislenyi gyerekek
Az Janikovszky Éva Általános Művelődési Központ megújításához a Dél-Dunántúli Operatív Program pályázatán nyert 622 millió forintot a kozármislenyi önkormányzat, amely 10 százalék önerővel, azaz 69,2 millió forinttal járult hozzá költségvetéséből a fejlesztéshez. A „Tanulva sportolni - sportolva tanulni" program a sport és az idegennyelv oktatást részesíti előnyben, így ezeket a tantárgyakat a kötelező óraszám felett oktatják. A központ nem csak a gyerekekkel foglakozik, ugyanis felnőttképzési tevékenységet is folytat a mikrokörzetben élők számára a munkaerő-piaci...Traffipax csütörtökön...
07.00 - 07.45 óráig: 6-os fkl. út 204 km szelvény 08.00 - 08.45 óráig: Pécs Szigeti út. 09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Dr. Veress E. út 10.00 - 10.45 óráig: Pécs, József A. út 12.00 - 12.45...Elkötöttek egy Fiat Puntot...
Egymillió forint a kár, a tulajdonos feljelentést tett a rendőrségen.Baloldali belharc Pécs-Keleten

Hargitai: "Ostoba spórolás"

Ezerarcú Jazz Harcsa...

Szatyor: folyamatos a Pécs...
"Az elmúlt időszakban napvilágot látott hírek, melyek az állatkert költözésével és esetleges bezárásával foglalkoztak, a közönségnél zavart okozott. Számos kérdés érkezik hozzánk,...Az első tanítási napon loptak meg egy pécsi tanárt
Az összes okmánya, mobiltelefon és pénz volt benne, a kár hatvanezer forint. A rendőrség lopás miatt indított nyomozást.Megállapodott a Libri és az Alexandra
A Libri eddig is több, mint 2000 kiadó köteteivel foglakozott, ezzel a megállapodással közel hatvan ezres árukészlet további 600-800 új könyvcímmel bővülhet.Az együttműködés 2007 novemberében szakadt meg a két cég között, de a mostani megállapodással olyan ismert szerzők műveivel bővül a Libri kínálata, mint Müller Péter, Kepes András, Friderikusz Sándor vagy a népszerű gyermekkönyv szerző Bartos Erika - írja a Litera.hu"A Libri mindig is büszke volt arra, hogy kellemes környezetben, tudást és kultúrát jelentő minőségi termékkínálattal várja vásárlóit. Ezzel a megállapodással...Lemondott Hamar Zsolt - megsértődött a kitüntetés miatt?

Népes család fenyegetett...
Egy lányt értek tetten lopáson, aki húsz perc múlva visszament népes családjával és bosszút esküdött. Az őrök azt mondták, ismerik a csoportot, rendszeresen akarnak luxuscikkeket...Ma víznyomásesés várható a...
"A Pécsi Vízmű tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy az EKF-beruházásokhoz kapcsolódóan vezeték-rekonstrukciót végez a Havihegyi úton.A munkálatok következtében 2009. szeptember...Traffipax szerdán Pécsett...
07.00 - 07.45 óráig: 66-os fkl. út Mecsextrém park 08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Komlói út 09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Hársfa u. 10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Zsolnay V. út 12.00 - 12.45 óráig:...Rockopera állít emléket...

Rákóczi út: ami van, az...

Pécsi szállodatervek: Matyi...

Ellopták egy idős pécsi asszony összes pénzét
Két idegen fiatalembert engedett a házába, az egyikük elterelte a figyelmét, közben a másik felkutatta és összeszedte az összes pénzt. A rendőrség lopás miatt indított nyomozást, keresik az elkövetőket.Tánc-film workshopot rendeznek Pécsett
A 2007-ben indított kezdeményezés célja a hazai táncfilmgyártás produktivitásának előmozdítása. A négynapos workshop során elméleti és gyakorlati órák formájában vizsgálják tánc és mozgókép kapcsolódási lehetőségeit.A rendezvényen a meghívott előadók és a kurzusra jelentkező táncosok, koreográfusok, fiatal filmesek segítségével közösen keresnek utakat: azaz alapfogalmakat, technikákat, trükköket sajátítanak el.A délelőtti szemináriumok rövid filmelemzések, szakmai beszélgetések, filmtörténeti és -elméleti előadások révén nyújtanak betekintést a filmkészítés rejtelmeibe - egyfajta...Lantos Ferenc Pécs díszpolgára

« Előző
47142 | 47169 | 47196 | 47223 | 47250 | 47277 | 47304 | 47331 | 47358 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Nemzeti konzultáció indul a Tisza-adóról
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Jégeső, zivatar miatt adtak ki...
- A Pécsi Püspökség is programokkal...
- Indul a férfitalálkozók ötödik...
- Meghosszabbították a határidőt a HPV...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...