Egy tonna brikettet kap egy hátrányos helyzetű baranyai iskola
Az Erzsébet-program száz tonna brikettel segít hátrányos helyzetű kistérségben lévő iskolákat. Az elhasznált Erzsébet-utalványokból készített tüzelőanyagot Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya megye hét iskolája kapja meg - közölte a program szóvivője. Nagy Anna elmondta, a hátrányos helyzetű kistérségek iskolái az idén második alkalommal pályázhattak az Erzsébet-program téli fűtést segítő támogatási keretére. A 2012-es tapasztalatok szerint a brikettel akár a fűtésköltség felét is megtakaríthatják az iskolák - tette hozzá. Baranya...
Jeltolmáccsal Indul a bakterház a pécsi Kamaraszínházban
A Pécsi Nemzeti Színház folytatja nagy sikerű együttműködését a 90 Decibel Projekttel, melynek keretében előadásaikat „akadálymentesen" is bemutatják. Ismét Vörös Zsolt jeltolmács lesz színművészek segítségére október 17-én az Indul a bakterház című falusi bohózat 19 órakor kezdődő házi főpróbáján, hogy a siket és nagyothalló színházbarátok is élvezhessék e hihetetlenül szórakoztató előadás minden pillanatát.
Láthatatlan vacsora: interaktív este, teljes sötétségben
A „Láthatatlan vacsora" interaktív utazás egy láthatatlan világba, ahol csupán a tapintás, a hangok és az illatok nyomán tud a látogató eligazodni. Egy érdekes, és szokatlan program ez, mely során a vendégek a menüt teljes sötétségben fogyasztják el. Immáron negyedik alkalommal szervezi meg a szokatlan rendezvényt az érdeklődőknek a Baranya Megyei Család, Esélyteremési és Önkéntes Ház (Nevelők Háza Egyesület), a MásKépMás Esélyegyenlőség Emberközpontú Szemlélettel Alapítvány és a Ki-Látás Közhasznú Alapítvány.A vacsora során látássérültekkel foglalkozó...Ettől kezdve egy szekszárdi...
Befejeződni látszik az önkormányzati kézben lévő Pécs TV kálváriája, miután üzemeltetését október 15-től az eddig...
Nyerjen belépőt a...
Koncertekre, kiállításokra és planetáriumi előadásokra nyerhetnek páros belépőt a Pécsi Újság.hu olvasói, ha a Travel21 Utazási Iroda négy kérdésére megadják a helyes választ...Súlyosan megégett egy...
Csütörtökön délután három órakor riasztották a tűzoltókat Szigetvárra a Kárpátok útjára, mert kigyulladt egy melléképület - tájékoztatott a Baranya Megyei Katasztrófa-védelmi Igazgatóság....Hamarosan nyit a pécsi...
Október 22-én, kedden 17 órakor immár a 33. szezon kezdődik meg a Pécsi Sport Nonprofit által üzemeltetett Városi Műjégpályán....
Páva Zsolt értékelt: a...
Igazi sikertörténet a Tettye Forrásház - fogalmazott Páva Zsolt. Pécs polgármestere abból az apropóból tartott...
Videofelvétel is készült a...
A szigetvári Vigadó épületének ablakpárkányát akarta két szigetvári férfi eltulajdonítani - sikertelenül. A Szigetvári...
A pécsi Fratanolo után újabb vörös csillagosok nyertek pert
Pert nyert több vörös csillaggal demonstráló, aki kifogásolta a velük szembeni rendőrségi intézkedést - közölte Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 elnöke szerdán az MTI-vel. A rendőrség 2012. július 29-én önkényuralmi jelkép használatának megalapozott gyanúja miatt állított elő hét embert a fővárosi V. kerületi Kossuth térről, ahol a József Attila-szobornál civilek szerveztek megemlékezést József Attila és a Horthy-rendszer címmel. A megmozduláson heten vörös csillagos szórólapot tartottak a magasba, köztük Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 elnöke és Nyári Zsolt, a Zöld Baloldal...Páros belépőt nyerhet ezentúl mindennap a Travel21-től, ha részt vesz játékunkon
Koncertekre, kiállításokra és planetáriumi előadásokra nyerhetnek páros belépőt a Pécsi Újság.hu olvasói, ha a Travel21 Utazási Iroda négy kérdésére megadják a helyes választ és elküldik nekünk e-mailben az [email protected] címre. Figyelem: a nyerteseket az általuk megadott e-mail címen értesítjük, hogy mikor vehetik át a belépőjegyeket. A játék menete és szabályai a következők: Minden hétköznap felteszünk négy kérdést és a helyes válaszok beküldői között a Travel21 Utazási Iroda (Pécs, Jókai tér 2. - a Széchenyi tér sarkán) naponta kisorsol két belépőjegyet különböző pécsi...12 milliárdot költött az állam a baranyai utakra az elmúlt 3 évben
Már idén elkezdődik az az útfelújítási program, amely során 16 baranyai útszakaszt tesznek rendbe legkésőbb jövő tavaszra. A munkákat Csizi Péter, Baranya megye útügyi miniszteri biztosa felügyeli, a felújítások költsége pedig összesen 1,8 milliárd forint. Csizi Péter kapcsolódó szerdai közleménye az alábbiakban olvasható. Az elmúlt évtizedben alig fordítottak pénzt és figyelmet a vidéki úthálózatokra, amelyek emiatt komolyan leromlottak. A közúthálózat szolgáltatási színvonala jelentősen elmarad a társadalmi elvárásoktól, nem felel meg a gazdasági szereplők igényeinek.A 2002-2010...Pozsgai: Eddig másokért...
Bombaként robbant a hír a múlt héten, hogy Pozsgai Zsolt író-rendező-dramaturg (képünkön) a távozás mellett döntött a Dörner...
Őszi lakossági gyűjtőakciót...
Ősszel újból megszabadulhatunk feleslegessé vált e- és veszélyes hulladékainktól, miután a BIOKOM Nonprofit Kft. október 12-én...
Idén is megrendezik Pécsett...
A Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány idén is megrendezi Pécsett, az északi várfal belső sétányán a Méltóság mezeje elnevezésű...
A Fishing on Orfű lett a...
Idén a Fishing on Orfű volt a leginkább zenészbarát fesztivál, mind a lebonyolítás profizmusa, mind a zenészekre fordított...
Beleshetünk a pécsi...
Sokakat foglalkoztat, vajon mit rejthetnek a múzeumok raktárai, milyen műtárgyakat, értékes ereklyéket ismerhetnek csak a...
PSZ-Klik egyeztetés: a...
Kedden tárgyalóasztalhoz ültek Pécsett a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) helyi érdekképviselői Páva Péterrel, a...
Egy nemzetközi körözés alatt lévő bűnözőt kaptak el Pécsen
Nemzetközi elfogató parancs alapján fogtak el egy külföldi állampolgárt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Terrorelhárítási Központ bevetési egységei Pécsen - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata kedden honlapján. A közlemény szerint szombat délután fogták el a férfit, aki ellen a szerb bíróság többek között kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény elkövetése miatt adott ki körözést. A nyomozók a férfi pécsi lakásában több, hamis adatot tartalmazó személyes okmányt foglaltak le. Az NNI közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének...
Pécsen folytatódik a Szita Bence meggyilkolása miatt indult per
Január 10-én a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik másodfokon a tavaly októberben brutális kegyetlenséggel meggyilkolt Szita Bence megölése miatt indított per - tájékoztatta a Pécsi Ítélőtábla szóvivője kedden az MTI-t. Tóth Sándor elmondta, júniusban tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte mindhárom vádlottat az első fokon eljáró Kaposvári Törvényszék. A bíróság előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy ellen - az első- és a harmadrendű vádlott esetében nyereségvágyból is - elkövetett emberölés bűntette miatt mondta ki bűnösnek a...Ki hinné? Már három éve, hogy megnyílt a Kodály Központ
Három éve nyílt meg a pécsi Kodály Központ, az ország egyik legjobb akusztikájú hangversenypalotája, amely a Zsolnay Kulturális Negyed részeként működik nagy sikerrel: eddigi csaknem 500 eseményén több mint 200 ezer fizető néző vett részt. A 2010 végén megnyílt, nyolcmilliárd forintból épült koncertközpontot már nyolc rangos nemzetközi és hazai díjjal ismerték el, az egész ország büszke lehet rá - fogalmazott Nagy Csaba, Pécs kulturális ügyekért felelős alpolgármestere a keddi budapesti sajtótájékoztatón. A Kodály Központba a Zsolnay Örökségkezelő is szervez hangversenyeket, erre...
A rovat további témái
- Földtudományi túra, napbemutató a pécsi geotóp napon
- Pécs jelenleg a 20. helyen áll az Év Szállása versenyen
- Viperát és adózatlan cigarettát talált a hatóság a pécsi vásárban
- Fokozott rendőri ellenőrzés kezdődik szerdán Pécsett
- A Pécsi Ítélőtábla döntése után Léhmann szerint "összedőlt a devizahitel-szerződés"
- Évfordulóját ünnepli a Jelenkor - megjelent az októberi kiadás
« Előző
32022 | 32049 | 32076 | 32103 | 32130 | 32157 | 32184 | 32211 | 32238 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tőle biztosan kosarat kapunk Pécsett,...
- Elkelt az egykori pécsbányai kórház
- Vádat emeltek egy titkos kertészetet...
- Javul az idő, szerdán már ismét...
- Orbán Viktor Zelenszkijnek: ha nincs...
- Elkészült az új menetrend, így...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...
- Rémisztő eredménnyel zárult az...
- Roppant idegesítő, hogy alig pár...

