Több cég is megépítené a mohácsi Duna-hidat - Rövidesen eldől, ki nyeri el a megbízást
Csütörtökön járt le a mohácsi Duna-híd és a csatlakozó úthálózat megépítésére kiírt pályázat ajánlattételi határideje. Hargitai János, a térség országgyűlési képviselője, a Mohács 500 program miniszteri biztosa lapunknak nyilatkozva - a közbeszerzési eljárásokra vonatkozó szigorú szabályokra tekintettel - annyit mondott, több ajánlat érkezett, a kivitelező kiválasztását célzó bírálati eljárás tavasszal zárulhat le. Egyre reálisabbnak tűnik az Orbán Viktor által februárban felvázolt forgatókönyv, mely szerint "ideje, hogy végre gazdaságilag és az életszínvonal...
Villanyoszlopnak ütközött egy autó Sombereknél
Letért az útról és villanyoszlopnak ütközött egy autó csütörtökön Somberek közelében. A kocsiban ketten utaztak, mindketten megsérültek.A mentők kórházba szállították őket, úgy tudjuk, sérüléseik szerencsére nem súlyosak.
Megint kigyulladt egy autó Baranyában
Csütörtök éjszaka, fél kettő után pár perccel riasztották a siklósi hivatásos tűzoltókat, miután kigyulladt egy személyautó Szalántán, az Ifjúság utcában. Az egység kiérkezésekor a gépjármű motortere és műszerfala teljes terjedelmében égett, a tűz másra nem terjedt át. A tulajdonosok megkísérelték a lángok oltását, azonban nem jártak sikerrel, a tüzet a helyszínre érkező egység egy gyorsbeavatkozó sugárral oltotta el. A tűzoltók ezután hőkamera segítségével átvizsgálták a járművet. A tűz vélhetően elektromos zárlat miatt keletkezett. Az eset során személyi...
Meglopta volt munkaadóit...
A Pécsi Járási Ügyészség folytatólagosan elkövetett lopás vétségével vádolja két vendéglátóhely volt alkalmazottját, aki...
Majd' félezer gólyafi...
Márciusban a Baranyában fészkelő gólyapárok 70-75%-a érkezett vissza, ami már sejtetni engedte, hogy jó gólyás évünk lesz, s...
Középiskolások nyerő...
A Baranya Vármegyei Kormányhivatal vállalkozástervezési vetélkedőt hirdetett a vármegye középfokú oktatási intézményeiben...
Kesselyák Gergely a Pannon...
Húszéves névfordulót, az országos hatáskörű, nemzetközi színvonalú művészeti műhely és márka sikerét ünnepli idén a Pannon...
Harangláb állításával...
A mintegy 800 lelkes Palotabozsok apraja-nagyja búcsús ünnepi szentmisére gyűlt össze a település Szent Erzsébet-templomában...
Tizenöt év fegyházra...
Jogerősen tizenöt év fegyházbüntetéssel sújtott a Pécsi Ítélőtábla egy 75 éves, Somogy vármegyei férfit, aki megölte a...
Mintegy 300 milliárdba kerül a mohácsi Duna-híd - Rövidesen lejár az ajánlattételi határidő
November 23-án, azaz csütörtökön jár le a mohácsi Duna-híd és a csatlakozó úthálózat építésének kivitelezésére kiírt pályázat ajánlattételi határideje, így, amennyiben az eredményesnek bizonyul, hamarosan kiderül, melyik cég nyeri el a beruházást. Lázár János az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának hétfői ülésén tartott tájékoztatóján azt mondta, az építkezés mintegy 300-320 milliárd forintba fog kerülni. Néhány napon belül, egészen pontosan csütörtökön lejár a mohácsi a mohácsi Duna-híd és a csatlakozó úthálózat építésére kiírt pályázat ajánlattételi...
Szerdán rúgják be a motort a héten a NAV baranyai ellenőrei
A NAV baranyai munkatársai szerdán a vármegye gyógyfürdőiben és azok büféiben, csütörtökön Szentlőrincen a Pécsi utcai boltokban, pénteken pedig szintén Pécsett, a számítógép-szaküzletekben ellenőriznek. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.A vármegye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását...
Csaknem húszezer baranyai álláskereső elhelyezkedését segítette a kormányhivatal
Csaknem húszezer baranyai álláskereső kapott támogatást a 2015-ben elindult, összesen 16,72 milliárd forint európai uniós támogatásból megvalósított „Út a munkaerőpiacra" elnevezésű program segítségével. Az idei év decemberében záruló program során elért eredményeket sajtótájékoztatón ismertették a Baranya Vármegyei Kormányhivatal foglalkoztatási szakemberei. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg. A projekt célja a 25 év feletti álláskeresők és inaktívak - különösen az alacsony iskolai végzettségűek - foglalkoztathatóságának javítása,...
Kiterelné a teherautókat...
Tarthatatlan, hogy Magyarország ötödik legnépesebb településének útjait a kiemelt napi forgalom mellett még a városra zúduló...
Nosztalgikus hangulat: a...
A pécsiek nagyon szeretnek nosztalgiázni, a Régi Pécs nevű oldalnak már több mint 33 ezer kedvelője van a közösségi hálón. A...
Negyven év szolgálat után...
Nyugdíjba vonult Bencze Andrea, a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság humánszolgálat-vezetője, Bencze...
Lángoló buszhoz vágtáztak a...
Kigyulladt egy távolsági autóbusz motortere Pécsett, a Komlói úton hétfőn reggel. A buszon nem tartózkodott...
Itt adhatunk vért a jövő...
A következő helyszíneken és időpontokban várják a vért adni szándékozókat a jövő héten a vármegyében: ...
Több mint két mázsa csukát...
A Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége november 13-án 226 kg II. nyaras csukát helyezett ki a Pécsi tóba. ...
A pécsi és a mohácsi szakrendeléseken is elindult az új Járóbeteg Irányítási Rendszer
Kilencven járóbeteg-szakrendelésen indult el a napokban az új Járóbeteg Irányítási Rendszer (JIR). Baranyában Pécsett, Mohácson, Siklóson, Szigetváron és Komlón vezették be az új szolgáltatást. A betegek mostantól országos, egységes, digitális rendszerben kapnak időpontot, első ütemben öt járóbeteg-szakrendelésre; a rendszer 2024. márciusáig fokozatosan bővül további rendelésekre. Az új országos rendszerben lefoglalt időpontok megjelennek az EgészségAblak mobilalkalmazásban is. Az új digitális rendszer az alábbi 90 intézményben indul el: Bács-Kiskun Vármegyei...
Ritka madár bukkant fel a Mohácsi-szigeten
November első hetében egy ritka kóborló madarat, egy vándorfüzikét fogtak be a szakemberek a Dávodi Madárgyűrűző Állomáson, amely a gyűrűzést és az alapos dokumentálást követően folytathatta útját, közölte a nemzeti park. A vándorfüzike elterjedési területe Észak-Szibéria és a Himalája északi része között található, a telet Délkelet-Ázsiában tölti. Az őszi kóborlásauk során időnként Magyarországra is elvetődik. A most megfogott példány az 51. gyűrűzött egyede a fajnak hazánkban, a Dávodi Madárgyűrűző Állomáson pedig ez a 2. adata.A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság...
A lakók kezdték el oltani a tüzet Szentlőrincen
A tűzoltók fejezték be a lakók által megkezdett oltási munkálatokat - közölte a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A berendezési tárgyak égtek egy lakóház szobájában Szentlőrincen, a Táncsics Mihály utcában. A szigetvári hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt a lakók nagyrészt eloltották a tüzet, a végleges oltást az egység fejezte be. Az esethez a mentők is kiérkeztek. Képünk illusztráció.
A rovat további témái
- Ferrari, Lamborghini, ingatlanok és egy rakat pénz: dél-dunántúli bűnbandára csaptak le
- Különleges koncertet ad Balázs János és a PFZ Pécsett
- Baranyában is sok szabályszegő teherautósofőrt szűrtek ki
- Csaknem három hónapja nincs hír az eltűnt pécsi professzorról
- Hófehérke és a hét törpe történetét adják elő a Pécsi Balett művészei
- A tűzoltók szabadították ki a baranyai karambol sérültjét
« Előző
2916 | 2943 | 2970 | 2997 | 3024 | 3051 | 3078 | 3105 | 3132 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb három baranyai drogdílerre...
- Orbán Viktor: kétszeres bűn, hogy...
- Változik a buszmenetrend Baranyában,...
- Előre szólnak, rendkívül kritikus...
- A pécsi István pince túlélt mindent:...
- Börtönbüntetést kapott férje...
- Már online is ki lehet tölteni a...
- Hasít a déli régió: ötmilliárdos...
- Akolitusi szolgálatra készülőket...
- Baranyában is készülnek a Barlangok...

