Romok és szemét: így fest most a pécsi bányászok egykori üdülője - Videó!
A Balatonmáriafürdőn található épületegyüttesről nagyon kevés információ ismert, annyi azonban bizonyos, hogy az üdülő egykor a pécsi bányászok és családtagjaik nyaralási lehetőségét biztosította. Egyik olvasónk, Hajner Gyula derítette fel, milyen állapotok uralkodnak az elhagyott üdülőben. A bányászok mellett a nyaralóban rengeteg német turista is megszállt egykor, amit az ott talált dokumentumok is bizonyítanak. Mivel az épületegyüttesről semmit nem lehetett tudni, ezért az ott lévő iratok segítségével derítették ki, kinek az üdülője lehetett. A válasz egy csekken szerepelt,...
Százezer forintot lopott egy pécsi házból egy férfi
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint július 31-én hajnalban egy pécsi házból egy 22 éves pellérdi férfi közel százezer forintot lopott el. A tulajdonos feljelentést tett, majd két órával később a rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt és előállították a rendőrkapitányságra kihallgatás céljából.A gyanúsított a rendőröknek beismerő vallomást tett, vele szemben a Pécsi Rendőrkapitányságon lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
A Büdös Vornyik húzza szerdán a Pirogránit udvarban
Bukovinai táncháznak ad otthont a Zsolnay Negyed Pirogránit udvarában a bonyhádi Büdös Vornyik Zenekarral augusztus 3-án, szerdán 19 órától. A Kárpát-medencei népcsoportok és más népek, nemzetiségek táncház-sorozatának helyszíne a nyári időszakban a hangulatos Pirogránit udvar.A részvétel ingyenes.
A hajléktalanok...
Sajnos egyre több munkája akad a pécsi önkéntes állatmentőknek. A civilek egyik tagja munkatársunknak úgy nyilatkozott,...
Itt adhatunk vért Pécsett...
A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében:Intézeti véradások:Pécs Regionális...
Traffipax hétfőn Pécsett és...
Hétfőn reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
A pécsi Zsaruellátó újra...
A napokban felhívást tett közzé a közösségi oldalon a pécsi Zsaruellátó. A határon szolgálatot teljesítő rendőröket és...
Borosüveggel támadt egy...
Három embert is bántalmazott egy agresszív férfi Pécsett - számolt be a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. Egy pécsi...
Kismotoros gyerekek lepik...
Immár második alkalommal rendezik meg Pécsett a Kismotoros Találkozót. Az Apáczai ÁMK Művelődési Ház agóráján többek közt...
Mások álmát álmodja, és a királynők ruháit (is) varrja Bélavári Zita, mohácsi divattervező
A rendkívül szerény, mindig mosolygós Bélavári Zita neve egyre többeknek ismerős: már nem csak Mohácson és a megyében, hanem az egész országban váltja valóra számos nő álmait és varázsolja ruháival csodálatossá az esküvőjük napját. Sőt, a szépségkirálynők öltözékei is az ő szalonjából kerülnek ki. - A legnagyobb örömömet az általános iskolában a rajzolásban leltem, kiváló tanáraim segítettek, biztattak és támogattak - mesélt Bélavári Zita a kezdetekről.- Határozott elképzelésem volt arról, hogy hol és mit szeretnék tanulni, de azt is tudtam, hogy nehéz dolgom lesz, ugyanis a...
A siklósi várban mutatják be először szabadtéren a Gladiátor című előadást
A siklósi vár kertjében mutatják be először szabadtéren a Nemzeti Lovas Színház produkcióját, a Gladiátort, augusztus 19-én. Tavaly a Budapest Sportarénában láthatta először a közönség a Nemzeti Lovas Színház Gladiátor című musicaljét Pintért Tibor rendezésében. A darab a 3. század meghatározó történelmi szereplőinek, Diocletianus császárnak és Szent György lovagnak, valamint egy elképzelt szerelmes párnak a történetét dolgozza fel. A produkciót a Siklósi Nyár elnevezésű sorozat keretében mutatják be, amelynek programjában július 29-én a Grease című musicalt tekintheti meg a...
Traffipax vasárnap Pécsett és környékén
Vasárnap reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:07.30-08.30: Pécs, Megyeri út08.45-09.45: Pécs, dr. Veress Endre út10.00-11.00: Orfű, Széchenyi tér11.15-12.15: Orfű, Kossuth L. utca13.15-14.15: Pécs, Tüskésréti út14.30-15.30: Pécs, Mohácsi út15.45-16.45: Pécs, Pécsváradi út17.00-18.00: Pécs, Üszögi út18.15-19.15: Pécs, Nagykozári út19.30-20.30: Pécs, Mohácsi út
Pécsett is tartanak...
Augusztusban tizenhárom városban várja a közönségét a Filharmónia Magyarország OrgonaPont koncertsorozata, amelynek különböző...
Pusztítás a Mecsekben:...
Ismeretlenek kiástak és elloptak a Városi Parkerdőből három tő nagyon ritka orchideát. A teljes állomány felét. Talán...
Idén is szépen gyűlik a...
Folyamatosan érkeznek az adományok a Magyarok Kenyeréhez. A jótékonysági kezdeményezéshez kapcsolódó hagyományos Összeöntés...
Több mint hatszáz programot...
Több mint hatszáz színes-kulturális programot kínál a kedden kezdődő 9. Ördögkatlan Fesztivál, amely öt napon át várja a...
Összevesztek a pálinkán,...
A boltban kapott össze két férfi, majd össze is verekedtek. A kővágóttöttösi boltban veszett össze 2016. február 28-án...
"Aki nem lép egyszerre" -...
Világszerte csaknem négyszázezer résztvevővel indult a Global Corporate Challenge, vagyis - tükörfordításban - a globális...
Mini világokat teremtenek a pécsi vasútmodellezők, asztalra vitték a mecseki kisvonatot is
VIDEÓ! Gyerekkori hobbijukat folytatják - immár felnőttként - a „Pécsi Gyors" Vasútmodellező Klub tagjai. Elkészítették már az almamelléki és a mecseki vonat élethű mását, a gemenci kisvasutat, illetve a környezetét pedig jelenleg is építik. Utóbbi nyolcvanöt négyzetméteres lesz! Immár tizenhetedik éve működik a „Pécsi Gyors" Vasútmodellező Klub. Nyolc tagjukkal, valamint két pártolójukkal jelenleg a gemenci erdei vonal modelljét építik. Gyakorlatilag minden egyes mini fát és bokrot az eredeti táj alapján készítenek el. - A valóságot modellezzük, igyekszünk...
Bédán kenuzott az USA nagykövete, Colleen Bell
A Duna-Dráva Nemzeti Parkba látogatott Colleen Bell, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete a napokban. Kenuzott Külső-Bédán, és megkóstolta a mohácsi halászlevet. A nagykövet tájékozódott az ártérről és annak változatos ökoszisztémájáról. A nemzeti park igazgatóság munkatársainak prezentációja és a kölkedi Fehér Gólya Múzeumban tett látogatás után a nagykövet kenuval fedezte fel a Külső-Béda holtágat.Ezután halászlevet fogyasztott a nemzeti park igazgatójával, természetvédelmi őreivel és Kölked polgármesterével, miközben beszélgettek Magyarország és az...
Traffipax szombaton Pécsett és környékén
Szombaton reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:07.30-08.30: Pellérd, Dózsa György út 08.45-09.45: Ócsárd, Dózsa György utca10.00-11.00: Görcsöny, Petőfi S. utca11.15-12.15: Keresztespuszta, 8 kőszelvény13.15-14.15: Keszü, Petőfi utca14.30-15.30: Kozármisleny, Zrínyi út15.45-16.45: Pécs, Üszögi út17.00-18.00: Romonya, Béke utca18.15-19.15: Bogád, Kossuth utca19.30-20.30: Pécs, Nagykozári út
A rovat további témái
- Lehetnek záporok, de marad a hőség az utolsó júliusi hétvégén
- Egy palack villányi bort kap, aki vért ad csütörtökön Pécsett
- Rászoruló gyerekek látogattak a szigetvári laktanyába
- Ifjú kócsagőröket képeznek a Duna-Dráva Nemzeti Parkban
- Idén is megrendezi szeptemberben a Pécsi Egyházmegye az Ars Sacra fesztivált
- Átverte a postást, más helyett vette át a pénzküldeményt
« Előző
22437 | 22464 | 22491 | 22518 | 22545 | 22572 | 22599 | 22626 | 22653 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Szupersztár lenne Fásy...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Baranyai rendőrök vehettek át...

