Zsolnay: bukott az IKEA-projekt
2010. november 23. kedd 07:19

Elkán Péter az MTI-nek azt mondta: a cég már korábban elállt a projekthez szükséges pályázati forrás igénybevételétől és döntését tudatta az illetékes hatóságokkal is. A kommunikációs vezető szerint amikor az M-B megvásárolta a gyár kisebbségi részvénycsomagját és megszerezte menedzsmentjogait, Jászai Gellért tulajdonos jelezte, hogy a tömegcikkek helyett a művészeti értékekkel bíró termékek és az épületkerámiák, épületdíszek gyártását tartják szem előtt. Az IKEA projekt nem találkozott a tulajdonos elképzeléseivel.
A Magyar Közlöny egyik határozatából derült ki hétfőn (lásd korábbi hírünket jobbra a kapcsolódó írások között - a szerk.), hogy a kormány útfelújításokat és több nagy projektet, az államigazgatás elektronizálását, egészségügyi programokat és egyebek mellett az Zsolnay IKEA projektjét is törölte a fejlesztési tervből.
Mint ismert, a Zsolnay és az IKEA együttműködése 2008-ban merült fel, a két vállalat 2009-ben előszerződést kötött porcelántermékek, elsősorban étkészletek gyártására. Az akkori tervek szerint a gyár 2009 végétől 7 éven át évi 5 ezer tonna porcelánterméket állított volna elő. Ehhez 3 milliárd forintos fejlesztésre lett volna szüksége, melynek felét költségvetési és európai uniós forrásokból kívánta fedezni.
A társaság azzal számolt, hogy a jelenlegi éves mintegy 1 milliárd forintos árbevétele 2 milliárd forinttal emelkedik, és lehetősége nyílik az akkor 300 fős dolgozói létszám emelésére is.
Az MTI hétfőn kormányzati forrásból megtudta: a válságra hivatkozva az IKEA sem sürgette az együttműködést, ezért a végleges szerződéskötés és a megrendelések elmaradtak.
A jelenleg mintegy 250 embert foglalkoztató, 1,1 milliárd forint jegyzett tőkéjű Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. 2008-ban 1 milliárd 54 millió forintos árbevétel mellett 235,5 millió forint nyereséggel zárt. Tavaly 739,5 millió forint árbevételt és 149,5 millió forint veszteséget könyvelhetett el.
Forrás: MTI - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jönnek a fagyosszentek: minden reggel...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Tűz ütött ki Pécsett, egy kertvárosi...
- Egy baranyai falu vendéglátósai...
- Boros Misi első díjas lett a francia...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Nemzeti ünnepünkön is számíthatunk...
- Lesodródott egy autó Lánycsók...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Applikációval intézhetik egyszerűen...