Zengő kövek: kihozzák 30 millióból

2010. április 05. hétfő 20:27

Zengő kövek: kihozzák 30 millióból
A legutóbbi városi közgyűlés döntésének eredményeképpen nyár végére felállíthatják a Széchenyi térre tervezett „Zengő kövek" nevű speciális alkotást (illusztrációnkon). Bár a testület nem szavazta meg a különleges szoborral kapcsolatban felmerült nagyjából 10 millió forintos többletköltség beépítését, Dévényi Sándor, az önkormányzat városfejlesztési bizottságának vezetője azt ígéri, bele fognak férni az eredetileg erre szánt 30 milliós keretbe.

Korábban beszámoltunk arról, hogy az új alkotás a Széchenyi térre eredetileg tervezett, végül elvetett „Párnafelhő" helyett díszítené a megújult a város főterét. Az illetékeseknek azonban sikerült elérniük, hogy az erre szánt pénz ne vesszen el, így a kivitelező Bayer Center pályázatot hirdetett, a beérkezett művek egyikét sem találta ellenben megfelelőnek az Országos Képző- és Iparművészeti Lektorátus.

Ezután a főtérre épített úgynevezett kaszkádos szökőkút tervezője, Balogh Péter István és Kotormán László kapott felkérést. A művészek a szökőkút négy felső teraszára négy gránit tömbből faragott, kavicsformára emlékeztető, dobként és behangolt sípként is megszólaltatható alkotás megvalósítását javasolták.

Az eredetileg erre szánt pénzhez járult volna azonban egy közel tízmillió forintos plusz költség, amely a Lektorátus állásfoglalása alapján állt elő. A szerintük a Széchenyi tér arculatához jobban illeszkedő „színes" gránit tömbök költsége vélhetően ennyivel haladná meg a rendelkezésre álló keretet. Az eredeti elképzelések szerint az összeget az EIB hitelből fedezte volna Pécs.

A legutóbbi közgyűlésen kisebb vita bontakozott ki e kapcsán: bár a műalkotás esztétikai megítélésében eltértek vélemények, a diskurzusban résztvevők többsége sokallta az erre fordítandó plusz, közel tízmillió forintot. Korábban a költségvetési bizottság nem támogatta a pluszköltségeket, s bár a kulturális bizottság támogatta a műalkotás elhelyezését, nekik azonban nem kellett a finanszírozási kérdésekben dönteniük. A gazdasági bizottság pedig döntést sem hozott a kérdésben: Schmidt József (MSZP) szavaiból akkor kiderült, ezzel némiképp művészeti kritikát is gyakoroltak.

Az eredeti előterjesztéssel ellentétben végül a pluszkiadást nem, de a szobor felállítását megszavazta a közgyűlés. Ezt megelőzően azonban a legérdekesebb kérdést Juhász István (SZPV) tette fel Dévényi Sándornak, azt tudakolva, hogy "vajon e szobrok maguktól zenélnek-e, és - mint hogy részben igen - akkor ki lehet-e kapcsolni őket?"

A Kossuth-díjas építész a Pécsi Újság.hu-nak azt mondta, a műalkotás megálmodói jelenleg azon dolgoznak, hogy miként lehessen lezárni Zengő köveket. Mint hozzátette, az általuk keltett - mint nevük is mutatja - zengő hangok ereje nem éri el azt a szintet, hogy az zavarná akár a közvetlen környezetüket is.

Balikó Gergő - Látványterv: pecs2010.hu