Vissza nem térítendő támogatást kapnak a panziótulajdonosok
2018. február 16. péntek 09:30

Akár húsz százalékos árbevétel-növekedést is elérhetnek azok a panziótulajdonosok, akik sikerrel szerepelnek a szálláshelyek megújítását célzó Kisfaludy szálláshelyfejlesztési pályázaton.
Még érdemes jelentkezni, ugyanis március 14-ig meghosszabbította a panziók számára magasabb minőségű szolgáltatások nyújtására, valamint korszerű környezet kialakítására kiírt Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció pályázatok beadási határidejét a Magyar Turisztikai Ügynökség. Egy-egy panzió 5-60 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyerhet, sőt az önerőt sem kell teljes egészében saját forrásból biztosítani.
Baranya megyében ötvennél is több vállalkozás élhet a 70 százalékos vissza nem térítendő támogatás lehetőségével, a pályázatok elkészítésében pedig a Baranya Megyei Vállalkozói Központ jelentős rutinnal és hozzáértéssel rendelkező szakértői is segítenek. A már üzemelő szálláshelyek megújítására kiírt pályázaton a fővároson kívüli panziók tulajdonosai vagy üzemeltetői vehetnek részt, a cél, hogy emelkedjen a turisztikai vonzerőkhöz kapcsolódó szálláshelyek általános minősége és a szolgáltatás színvonala, esetleg növekedjen a férőhelyek száma, a meglévő kapacitás kihasználtsága.
A komfortfokozat növelése, az új szolgáltatások bevezetéséhez kapcsolódó infrastrukturális beruházások mellett informatikai, energetikai beruházások, szolgáltatások megvalósítása egyaránt szerepelhet a pályázatban. A kiírásban szerepel, hogy a panziósnak vállalnia kell a projekt zárásáig a „Panzió csillaggal" minősítés megszerzését, valamint azt, hogy legalább évi 180 napon át nyitva tart, és erre az időszakra legkevesebb 50 százalékos kihasználtságot is garantál.
Az önrész biztosítására is van megoldás
A vissza nem térítendő támogatás maximális intenzitása 70 százalék, ám az önerő egy részének biztosításához a pályázók számára elérhető a Magyar Fejlesztési Bank kedvezményes kamatozású hitelterméke is. Azok számára sem reménytelen a helyzet, akiket nem tud kiszolgálni az MFB Kisfaludy Turizmusfejlesztési Hitelprogramja, mert pl. tízmillió forintnál kevesebb hitelre lenne szükségük. Nekik megoldást jelent a Baranya Megyei Vállalkozói Központnál elérhető visszatérítendő támogatás, a mikrohitel, amely fix kamattal nyújt gyors és hatékony segítséget.
A támogatáskezelő Magyar Turisztikai Ügynökség a bírálati szempontok között kiemelten kezeli a hosszú távú turisztikai és pénzügyi fenntarthatóságot, a beruházás turisztikai szükségességét és a minőségjavulás kritériumrendszerét.
(x) - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...