Világsztárokat hív a Pannon Filharmonikus Zenekar
2010. január 09. szombat 10:49
Az együttes a Művészetek Palotájában tartandó hangversenyek programját idén a kulturális sokszínűség jegyében állította össze, a koncertfolyamban helyet kaptak a klasszikus, az egyházzenei és a kortárs alkotások is.
Január 29-én Liszt Les Preludes, Ravel G-dúr zongoraversenye és Franck d-moll szimfóniája hangzik fel, az együttest Peskó Zoltán vezényli, zongorán pedig Csalog Gábor játszik.
Februárban Wagner Trisztán és Izolda előjátéka, valamint a Siegfried-idill után Meláth Andrea és Peter Mikulas szlovák basszus A kékszakállú herceg vára című operát adja elő koncertszerűen a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
A fővárosi bérlet harmadik előadásán, márciusban Oliver von Dohnanyi, a Morva-Sziléziai Nemzeti Színház operaigazgatójá Smetana Haakon Jarl című művét, Dvorák IX. szimfóniáját és Haydn C-dúr oboaversenyét vezényli, utóbbi darab szólistája a Németországban élő neves magyar muzsikus, Hadady László lesz.
Áprilisban húsvéti ünnepi hangversenyt ad az együttes a Szent István-bazilikában. Haydn C-dúr orgonaversenyét, Poulenc versenyművét és Saint-Saëns orgonaszimfóniáját Olivier Latry, a párizsi Notre Dame orgonistája szólaltatja meg. Ezen a hangversenyen hangzik el az együttes jogelődjét csaknem 200 évvel ezelőtt alapító Lickl György Offertóriuma. Az észt karmesterrel, Olari Eltsszel és a norvég hegedűssel, Henning Kreggerruddal folytatódik a vendégjárás április 23-án.
Májusban Fazil Say világjáró zongoraművész saját kompozícióját, az Anatólia csendje alcímű III. zongoraversenyt mutatja be.
A Pannon Filharmonikusok vendége lesz még az év során Nina Bernsteiner osztrák énekes, Sabine Meyer német klarinétművész és a ma világszerte ünnepelt, egészen fiatal moldovai hegedűs, Patricia Kopatschinskaja.
Az év utolsó negyedében valószínűleg birtokba veheti a PFZ az épülő pécsi koncertközpontot. A hangversenyterem megnyitójára új fellépőruhát tervez a zenekarnak Zoób Kati. A nemzetközi rangú művész nagy sikert aratott Zsolnay ékszereiből kiindulva a Pannon Filharmonikusok számára is az eozin érdekes színvilágát idéző anyagokból képzel el ruhakollekciót.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn a felhők mellett már...
- Megszállnak kedden egy baranyai...
- Hétfőn és kedden búcsúra várják a...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Balokány: kitartanak a hotel mellett
- Egy hónapon át Kelenföld lesz a pécsi...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...
- Apa lett Szoboszlai Dominik, a...
- "Én is cigány vagyok" - hirdette...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...