Vidámpark: felszámolják a bérlőt
2009. április 06. hétfő 19:22

A Sodin és Schneller Kft. öt éve kötött jelképesnek tekinthető bérleti díjért szerződést az ifjúsági központtal: a cég vállalta, hogy tíz éven át működteti a vidámparkot, ám az állagmagóváson túl a kontraktus nem tartalmazott garanciát arra, hogy a park ezen idő alatt fejlődni is fog, mindössze évi egy-egy új játékra volt benne utalás. Az önkormányzat ellenőrzési osztálya tavaly meg is rótta ezért a központot, s utasította: gondoskodjon az évről évre való fejlődéssel kapcsolatos elvárások rögzítéséről.
Erre a módosításra azonban nem kerülhet sor, hiszen a cég gazdasági helyzete jelentősen romlott, jelenleg már ráadásul felszámolás alatt van, így a központ új (ám hasonló tulajdonosi szerkezettel bíró) társasággal kényszerült megállapodni erre az évre.
Kisvasút: fényes jövő
A távolabbi tervek arról szólnak, hogy a Mandulástól a Kisrétig két kilométeren át haladjon a jármű, e beruházás azonban még pénz függvénye.
Orcsik Ferenc igazgató szerint egy új, nyílt - akár az üzemeltetésre, akár a szigorú garanciákhoz kötött eladásra - kiírt pályázaton kellene megtalálniuk azt a társaságot még idén, amely bevállalja a park további fejlesztését, a meglévő, ma leharcolt játékok felújítását. Elmondta, nagyobb beruházások nem történtek a rendszerváltás óta, de ma is majdnem harminc játék használható. Az óriáskerék, a dodzsem is megújult, valamint a többi eszköz állagán is javítottak.
Nézzen fotókat a mai állapotokról: KLIKK IDE!
A stabilan évi körülbelül húszezer látogatót fogadó park Orcsik szerint mindenképpen nehéz jövő előtt áll: a mai gazdasági környezetben aligha számíthatunk rá, hogy egy tőkeerős befektető százmilliókat költ a fejlesztésre, sokkal valószínűbb, hogy az új üzemeltető vagy tulajdonos legfeljebb kisebb korszerűsítést hajt majd végre.
A jövőt illetően az igazgató leszögezte: nem tud arról, hogy bárkinek is érdeke lenne a park megszüntetése, hiszen a város és a PIK is a hosszú távú üzemeltetést tűzte ki célul. Mint látható azonban, 2010-re a kulturális főváros program évére bajosan lesz itt csillogó-villiogó, retro-vidámpark. Igaz, nem is voltak komoly remények erre, hiszen a tradicionális hétvégi családi attrakciót eleve kihagyták az EKF-ből.
Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Akik várták a nyárias meleget, azok...
- Kisboltok zárhatnak be Baranyában -...
- Hányás- és húgyfoltok, ürülék,...
- Baranyába is kerül egy új, magasból...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Beszámolt a rendőr-főkapitány Baranya...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...
- Papok szüleit látta vendégül Felföldi...
- Árokba hajtott egy teherautó...
- A Keltiből induló egyik pécsi IC...