Véradók Világnapja - ünnepség városunkban
2010. június 13. vasárnap 09:28
A Véradók Világnapját június 14-én ünnepeljük a WHO, a Nemzetközi Vöröskereszt, a Véradók Szervezeteinek Szövetsége, s a Nemzetközi Vértranszfúziós Társaság javaslatára. Ezen a napon született az osztrák származású amerikai Karl Landsteiner Nobel-díjas orvos, aki felfedezte az AB0-vércsoportot.
2005-ben az Ifjúsági Vöröskereszt Csongrád megyei tanácsa országos felsőoktatási véradóversenyt indított, melynek célja a főiskolai, egyetemi korosztály bevonása a véradásba. A verseny kiírására minden évben sor került. A 2009/2010. évi verseny zászlóvivője a Pécsi Tudományegyetem. A verseny eredményhirdetésére minden évben a Véradók Világnapján kerül sor, így a világnapi ünnepség idén Pécsen kerül megrendezésre 2010. június 14.-én 11 órakor.
Az ünnep célja az, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik önkéntesen adnak vért, nem várva egyéb jutalmat, mint azt a jó érzést, hogy segítettek életet menteni, különösen azoknak, akik rendszeresen, évente kétszer, háromszor vagy többször is adnak vért.
A Magyar Vöröskereszt ezúton szeretné megköszönni minden véradójának, hogy segíti embertársait és ezzel megment három életet.
Vöröskereszt sajtóiroda
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...
- Szili Katalin a kollektív jogok...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Mohács lesz a díszvendég a...
- Visszatér a kánikula, igazi strandidő...
- Indul a Sétatér Fesztivál -...
- Mozgó kövek dinamikája tölti meg újra...
- Új módszerrel gyógyítják a...