Végül 7 milliárd forintunkba kerül?
2008. szeptember 16. kedd 21:29
Nem volt mindig kérdés a hosszabbítás: a választások után célként fogalmazták meg a pécsi helyi és országgyűlési képviselők is, hogy a város kitöréséhez, elérhetőségének javításához és természetesen az itt lakók kényelmesebb utazási körülményeinek biztosításához hosszabb kifutó dukál.
Álláspontjukat olyannyira komolyan gondolták, hogy a három milliárd forintosra tervezett fejlesztés pénzügyi alapjait is megteremtették. Az európai banki hitelkeretből biztosítottak forrást a célra - erről éppen egy évvel ezelőtt döntöttek a képviselők a városházán.
Sőt, ha lassacskán is, de az építkezést megelőző intézkedések is elkezdődtek. A környezetvédelmi hatástanulmányok egy része már lezárult, a cél pedig, hogy a fejlesztések engedélyeztetési eljárását is elvégezzék még idén - a munkálatokhoz százmillió forintot rendelt a városháza.
A vezetés ugyanis arra számít, hogy egy magánbefektető konkrét fejlesztési dokumentációval könnyebben megveszi a pogányi airportot. Lassan egy éve kutatják az invesztort, ám láthatóan nem éri meg senkinek, hogy megvegye, de még az sem, hogy üzemeltesse Pogányt - legalábbis ilyen formában.
A kiútkeresés egyik legnagyobb nyilvánosságot kapó fejezete az volt, amikor Borisz Abramovicsot, a Malév orosz elnökét csábították Pécsre. Ő azonban csak annyit ígért, hogy - gazdasági számítások után - választ ad, érdekli-e az üzemeltetés vagy a vásárlás.
Bár városházi információink szerint azóta Abramovics sem á-t sem b-t nem mondott, a Malévot is birtokló Airunion csődközeli állapotba került az elmúlt hetekben, ami minden további kiadást kétségessé tesz. Ráadásul az orosz, értesüléseink szerint, ha megvenné, akkor sem bővítené a repteret - márpedig a városvezetés szerint minderre szükség van.
A hosszabbítást tehát valószínűleg önerőből kell megvalósítania Pécsnek: így azonban összesen már hétmilliárd forintot fog elnyelni Pogány - az összeg pedig soha nem térül meg, teszik hozzá szakemberek.
K. Z. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őri László: a gyurcsányi...
- Szerdán is még döntően napos, nyárias...
- Ne vegyük magunkhoz az elhagyottnak...
- Harminc százalékkal nőtt a...
- Június 12-ig Kelenföldig járnak,...
- Kihirdette az egyelőre 26 fős...
- Kétszázötven programmal várják a...
- Indul a szezon: hétfőtől több vonat...
- Háromszázezer résztvevőt várnak a...
- Mohácsi győzelemmel zárult az...