Vége a mókának: elrendelték a mariskát csempésző sofőr letartóztatását
2018. július 25. szerda 16:11

A Pécsi Járásbíróság szerdán elrendelte egy bosnyák-horvát állampolgárságú férfi letartóztatását egy hónapra különösen jelentős mennyiségű kábítószerre, az ország területére behozatallal elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai alapján, vasárnap, az éjszakai órákban, amikor a gyanúsított a drávaszabolcsi határátkelőnél belépésre jelentkezett az által vezetett nyerges vontatóból és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel, a pótkocsi alvázában kialakított üregből, nagy mennyiségű - körülbelül 50-60 kg - (a rendőrség beszámolója még 69570 grammot említett, vajon hova lett azóta cirka tíz-húsz kilogramm, vagy esetleg valamelyik mérleg rossz? - a szerk.) szárított cannabis növényt foglaltak le.
A gyanúsított Magyarországon tartózkodási hellyel nem rendelkezik. A bűncselekmény jelentős tárgyi súlyára tekintettel, alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, és a bizonyítást nehezítené.
A bíróság határozatát az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Tizenöt másodperc kellett a hírnévhez...
- A vevők helyett a kommandósok várták...

