Várostörténeti: 4000 év íróeszközei
2008. május 06. kedd 21:00

A kiállítást megelőző sajtótájékoztatót kedden tartották. Mint Gál Éva, a Várostörténeti Múzeum osztályvezetője hangsúlyozta, a tárlat nem az írás történetét kívánja tematizálni, hanem a hozzá kapcsolódó eszközök történetét és fejlődési útjait.
A kifejezetten tárgycentrikus tárlat a legősibb íróeszközök mellett betekintést nyújt a mérnöki eszközök szintén gazdag történelmébe.
Így olyan kuriózumszámba menő mérő-, számláló, és számolóeszközöket is szemügyre vehetnek az érdeklődők, mint a térképészet fejlődésében mérföldkőnek számító napfénymásolók, vagy pantográfok.
Dr. Vámos Éva az OMM vezetője elárulta, az első ilyen jellegű kiállítást 1979-ben rendezték, és az akkori tárlatot kísérő komoly érdeklődést annak is köszönhette akkori kiállítás, hogy igen komoly, máig élő gyűjtő-szubkultúra kötődik az antik íróeszközökhöz.
A most bemutatandó kiállítással kapcsolatban a múzeumuk gyűjteményében található - a magyar papírgyártás fontos állomásának tekintett - tettyei papírmalmot emelte ki, amelyet szintén megtekinthetnek a látogatók. Továbbá, a gyakorlatban is kipróbálhatják az olyan, rég nem használt íróeszközöket, mint a lúdtoll.
A merészebbek akár egyiptomi hieroglifákat is rajzolhatnak papiruszra, s amennyiben valaki értelmes szöveget kívánna az utókorra hagyni, hieroglifa-szótár is rendelkezésére áll.
A kiállítás július 12-ig tekinthető meg keddtől szombatig a Várostörténeti Múzeumban (Felsőmalom u. 9.).
Szöveg és kép: Balikó Gergő
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Fejbe lőttek egy tizenegy hónapos...
- Akinek mindig van sütnivalója: Fáncsy...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...