Várják azoknak a jelentkezését a rendőrök, akik látták a két áldozatot követelő repülőbalesetet
2018. június 04. hétfő 17:37

A pécs-pogányi repülőtér közelében múlt csütörtökön történt - két halálos áldozatot követelő - repülőbaleset szemtanúinak jelentkezését várja Pécsi Rendőrkapitányság - olvasható a police.hu oldalon hétfő délután közzétett felhívásban.
Azt írták: a kapitányság közlekedésrendészeti osztálya légi közlekedés gondatlanságból elkövetett veszélyeztetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az ügyben.
Múlt csütörtökön tesztrepülés közben lezuhant a Magnus Aircraft Zrt. eFusion típusú gépe a pécs-pogányi repülőtér közelében. A járműben utazó 61 éves és 42 éves férfi a helyszínen meghalt. A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Sárkány Sándor akkor azt mondta, hogy a balesetben két szerelő vesztette életét.
Popovics Dejan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője korábban az MTI-vel azt közölte, hogy az elektromos repülőgép csütörtökön 10 óra közül szállt fel, megtett két kört, majd ismeretlen okból lezuhant.
A gép a repülőtértől körülbelül másfél kilométerre, az 58-as út keleti felén kukoricaföldre zuhant.
A pécs-pogányi repülőtér szomszédságában múlt szerdán tartották a Magnus Aircraft Zrt. repülőgépgyárának bokrétaünnepét. Az eseményen az épülő összeszerelő üzem legmagasabb pontjára kitűzött bokréta fölött a cég által gyártott két repülőgép is átrepült.
A Magnus Aircraft Zrt. azt közölte az MTI-vel, hogy a kísérleti gép tesztrepülés közben zuhant le. A balesettel kapcsolatban további tájékoztatást csak a hivatalos szakértői vizsgálat lezárta után adnak - írták akkor.
A Pécsi Rendőrkapitányság hétfői felhívásában azt kéri, hogy aki látta a balesetet vagy a körülményeiről információi vannak, hívja a 06-72-504-400-as telefonszámot vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számát, a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét vagy jelentkezzen személyesen a kapitányságon.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre melegebbre fordul, 32 fok is...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Újra felszáll a füst Mohácson,...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...
- Egy négyemeletes lakóház szigetelése...
- Október 15-ig kézbesíti a posta az...
- Ismét elhalasztották a szombatra...