Varázskert: csak szerdától!
2010. június 13. vasárnap 18:56

A Varázskert már június 14-étől nyitva áll a közönség előtt, azonban a rendezvény hivatalos megnyitójára 16-án 14 órakor kerül sor. A fesztivál létrejöttében jelentős szerepet játszanak a Pécs testvérvárosaiból - Lyonból, Eszékről és Kolozsvárról - érkező művészek, akik pécsi civil szervezetekkel közösen hozzák létre a programokat.
Számos zenei programmal készülnek a szervezők, a hivatalos megnyitó estéjén Takáts Eszter (képünkön) és a Keko duó ad koncertet, de fellép többek között a Realistic Crew együttes, az Any Swing, Crazy Train együttesek, a TükeZoo és a Zuboly, az utolsó napot pedig Rutkai Bori és zenekara zárja. A koncertek mellett a Pécsi Fiatal Írók Alkotó Körének felolvasóestjein vehet részt a közönség, látható lesz a Csipáncsap társulat audiovizuális performansza, valamint az Ürestér Színházi Társulat improvizációs mozgásgyakorlatai is.
A pécsi és a külföldi partnerszervezetek képviselői, a vendégművészekkel közösen, minden nap nyitott műhelyfoglalkozásokat tartanak, az itt elkészült produkciókat pedig a rendezvény utolsó hétvégéjén mutatják be. A látogatókat fiatal fotóművészek munkáiból készített lebegő kockák, művészeti karos diákok lampionkiállítása, valamint iparművészek által készített színes köztéri textilzászlók fogadják. A kert kényelmes kikapcsolódási hellyé válik, ahol színes függőszékek és függőágyak várják a pihenni vágyókat, és ahol fény-tér-hang festészetben is részük lehet.
Helyszín: Vasarely tér
Időpont: június 14-26.
A belépés ingyenes.
FRISSÍTVE:
(hétfő, 14:30)
A Varázskert hivatalos megnyitója a korábbi hírekkel ellentétben - a díszlet építésének csúszása miatt - június 16-án, szerdán lesz, este 18 órától elkezdődnek a művészeti programok a Vasarely téren.
T. T.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...
- Mohács lesz a díszvendég a...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Szili Katalin a kollektív jogok...
- Indul a Sétatér Fesztivál -...
- Visszatér a kánikula, igazi strandidő...
- Mozgó kövek dinamikája tölti meg újra...
- Új módszerrel gyógyítják a...