Vallomás a szerek világáról: így lett kőkemény drogos egy pécsi lány, szerencsére volt kiút

Ma már észre sem venné a pécsi egyetemistán az ember, hogy egykor milyen nehéz helyzetben volt. Gyerekcsínyként kezdődött a "kaland", de súlyos következménye lett a folyamatos bulizásnak, alkoholfogyasztásnak, majd a keményebb kábítószereknek. Sóvágó Viktória mesélt nekünk múltjáról és arról, hogyan mászott ki végül a mély gödörből.

Viktória tizenegy éves volt, amikor először alkoholt fogyasztott. Gyerekcsínyként indult az egész, ekkor szívta el az első cigit is. Különösebb problémái nem voltak, inkább csak a kíváncsiság hajtotta.

- Mindig idősebbekkel barátkoztam, akik már jártasak voltak az alkoholfogyasztásban, így könnyen hozzájutottam az italhoz. Majd 14 évesen elkezdtem járni éjszakai klubokba, és innentől kezdve nem volt megállás. Ekkor rúgtam be először komolyabban. Fel akartam oldódni, elengedi a gátlásaimat. De egy idő után már az alkohol nem volt elég - idézte fel fájdalmas emlékeit Sóvágó Viktória.

A lány egész nyara bulizással és ivászattal telt el, ekkor már kipróbálta a kábítószert is. Vízipipából szívták először a füvet, de különösebb hatása nem volt. Majd szeptemberben elkezdte a gimnáziumot, ahol már elsőre megtalálták egymást azzal a társasággal, akik hasonló cipőben jártak mint ő.

- Az első hetekben még bejártam a suliba, majd elkezdtem hanyagolni. Ekkor még a fű volt a központi dolog a társaságban. Órák után mindig elszívtunk egy füves cigit. Pár hónap után viszont meguntam, nem volt már elég. Kipróbáltam az extasyt, a gombát, az LSD-t, többször speedeztem is. De végül a választott szerem a mefedron lett. Mellette gyógyszereket, nyugtatókat is szedtem.

Viktória gimnáziumban töltött első évét végig kísérte ez a fajta életmód. Otthon semmit vettek észre, mert csak a szobájában volt, a szüleivel és testvérével nem igazán beszélt. Az év vége felé kezdett rendszeressé válni a drogfogyasztás, sok emberrel összeveszett, majd szépen lassan elveszítette barátait is. Barátnőinél lakott albérletben, de onnan is kidobták. Fegyelmi tárgyalása is volt, úgy tűnt, hogy kirúgják az iskolából.

- Elkezdődött a nyári szünet. Volt két komolytalanabb próbálkozásom, de nem sikerült leállnom. Év végére már majdnem minden nap be voltam állva. Hoztam fel az embereket az albérletbe és pénzt kértem tőlük. Ezekből tudtam megvenni az adagokat. Egy idő után viszont a barátaim már szóba sem álltak velem, még a szerhasználók közül is kilógtam a sorból, ők sem tűrtek meg, mert folyamatosan ittam és mellette kábítószereztem. Egyre rosszabb lett az állapotom. Amikor kiraktak az albérletből, visszamentem a szüleimhez, de esténként mindig elmentem a megmaradt ismerőseimmel lógni.

Egyik éjjel, az akkori barátjával a városban voltak és hajléktalanoktól vettek drogot. Beültek egy kocsmába, ittak és begyógyszerezték magukat. Ez volt az utolsó nap, amikor a lány szerekhez nyúlt.

- A következő emlékem már öt nappal későbbi. Olyan mennyiségben szedtük be a gyógyszereket, hogy teljesen kiütött. Anyukám jött el értem és vitt haza. Még a gyógyszereken is összeverekedtünk a barátommal. Ez volt az utolsó használatom, ekkor 16 éves voltam. Anyukám viszont még ekkor sem tudta, mi a helyzet, azt hitte be vagyok rúgva. Gondolta, másnapra kijózanodom és minden rendben lesz. De nem így történt. Nem józanodtam ki, szétszedtem az egész lakást, pénzt és gyógyszereket kerestem. De erre sem emlékszem teljesen, ezeket is csak mesélték. Apukám jött értem, de az autóban össze-vissza beszéltem és ez feltűnt neki. Visszavitt anyához és megtalálták a gyógyszereket a táskámban, amik nálam maradtak. Kihívták a mentőket, majd elvittek gyomormosásra. Ott derült ki minden. Az orvosok megállapították, hogy drogfüggő vagyok. Erős hallucinációim voltak, azt hittem bántani akarnak. Még egy nővérrel is összeverekedtem.

Ezek után Viktória szülei tanácsára elvonóra ment a pécsváradi Változóház Rehabilitációs Otthonba. Pécsen volt a felvételi, ahol elmondott mindent és rögtön be is került az intézetbe. Hét hónapot töltött bent, majd hazamehetett. Kapcsolatai rendeződtek, jelenleg dolgozik és tanul is mellette. Még egyszer nem szeretné átélni, ami akkor történt vele, mert ma már jól tudja, hogy az életével játszott.

Pauska Petra - Fotó: Dittrich Éva