Vádemelést javasol a NAV egy nyolcszázmilliós pécsi ügyben
2016. május 10. kedd 10:54
Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy tizenhat céget működtető, vagyonőri tevékenységgel foglalkozó baranyai bűnszervezet ügyében - közölte a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága kedden az MTI-vel.
A gyanú szerint az elkövetők munkaerő-kölcsönzés címén manipuláltak a munkavállalóikkal, akik után nem fizettek járulékot, ezzel mintegy 800 millió forintot csaltak el - írták a közleményben.
A láncolatban részt vevő vagyonőri és takarító cégek a munkákat alvállalkozói szerződések alapján vállalták és végezték el, havonta mintegy hatszáz-nyolcszáz alkalmazottal. A munkavállalókat fiktív munkaerő-közvetítésről szóló szerződések alapján, a bűnszervezet érdekeltségi körébe tartozó cégeken keresztül "vették kölcsönbe" - ismertette a NAV.
A kölcsönadó cégek által kiállított számlák után a csalók az áfával csökkenteni tudták fizetendő adójukat. Az így szerzett haszonnak mintegy felét kapták meg munkabérként az alkalmazottak, a másik részét a bűnszervezet tagjai, illetve az alvállalkozói cégek vezetői között szétosztották.
Felidézték, hogy a pénzügyi nyomozók 2014 májusában négy gyanúsítottat vettek őrizetbe, a bíróság három ember előzetes letartóztatását rendelte el.
A három megyében, egyszerre negyven helyszínen zajló akciónak köszönhetően a költségvetésnek okozott kár teljes mértékben megtérült. Mintegy 800 millió forint értékben foglaltak le és zároltak készpénzt, luxusautókat, ingatlanokat, bankszámlákat és céges üzletrészeket - tette hozzá a NAV.
A pénzügyi nyomozók 23 gyanúsítottal szemben javasolnak vádemelést költségvetési csalás, a számvitel rendjének megsértése és közokirat-hamisítás bűncselekmény gyanúja miatt a Baranya Megyei Főügyészségnek, a nyomozati iratanyag 12 ezer oldalas - áll a közleményben.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Harminchárom rab készül idén...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be a...
- Milliókat utaltak tévedésből egy...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...
- Pénteken lesz a virágvásár a Kossuth...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság