Vádemelés a pécsi székesegyházi tolvaj ellen
2014. szeptember 16. kedd 08:59

A Pécsi Járási Ügyészség döntött: vádat emelt azon férfi ellen, aki 2014. januárjában a Pécsi Székesegyházból ékszereket tulajdonított el, melyek értéke 40 millió forint volt.
A vádlott állandó jövedelemmel nem rendelkezett, lopásokból tartotta el magát.
2014. januárjában több alkalommal megjelent a pécsi Székesegyháznál, ahol fényképeket
készített, illetve figyelte a székesegyház biztonsági berendezését. Ezen alkalmak során az egyik irodából különböző tárgyakat tulajdonított el, majd néhány nappal később a pécsi Dóm Mária kápolnájába ment lopási céllal.
Itt a kiállító vitrin csavarjait kilazította, az üvegtáblákat kiemelte, majd eltulajdonított 11 darab egyháztörténeti ékszert. Az ellopott ékszerek értéke a 40 millió forintot meghaladta. Az ékszerek közül a vádlott két láncot egy pécsi zálogházban értékesített, míg a többivel Ausztriába menekült.
A vádlottat itt fogták el. Az elvitt ékszerek két tétel kivételével meglettek, azokat a Pécsi Egyházmegye visszakapta.
A vádlottat a Pécsi Járási Ügyészség jelentős értékre elkövetett lopás bűntettével vádolja,melynek büntetési tétele 1-5 évig terjedő szabadságvesztés. A vádlott előzetes letartóztatásban van
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Napsütésre is számíthatunk szombaton,...
- Szenteste napjától idén is...
- Karácsonykor a Megváltó, Isten...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Erdő Péter: legalább a Kisjézus...

