Uránvárosban a Páfrány utca számít a bűnözés gócpontjának
2011. szeptember 16. péntek 11:13

Uránváros régóta a legbiztonságosabb városrésze a baranyai megyeszékhelynek, legalábbis a statisztikák szerint. A rendőrök munkáját 2005 óta polgárőrök is segítik, talán egy kicsit ennek is tudható be, hogy a terület közbiztonsági megítélése - a bevásárlóközpontok környékén gyakori alkalmi lopások és gépjárműfeltörések ellenére - nem romlott. Iliev László, az Uránvárosi Polgárőr Egyesület vezetője szerint jó a kapcsolatuk a rendőrökkel, ha szükséges, akkor együtt róják az utcákat.
A hat évvel ezelőtt alakult egyesületben jelenleg tizenöt polgárőr vigyáz a közrendre, köztük négy hölgy. A tagok hétfőnként, szerdánként és péntekenként járőröznek főleg napközben és este, éjjel egyelőre nem teljesítenek szolgálatot.
- A bűncselekményfajták közül a tapasztataink szerint kimagaslik a rongálás, főleg a szabadidőparkok padjai, asztalai és a játékszerek esnek áldozatul a vandáloknak, de nem kímélik a köztéri szobrokat, házfalakat sem, azokat gyakran leöntik - mondta az egyesület vezetője, aki hozzátette, hogy emellett gyakoriak a kisebb lopások, és egyre sűrűbben tapasztalható csoportos randalírozás is.
Ezek elsősorban a Péchy Blanka téren, a Szilárd Leó parkban, a volt Mecsek Áruház előtti területen és újabban a labdarúgópálya melletti orvosi rendelő környékén fordulnak elő ismétlődő jelleggel. Iliev László szerint mindenesetre van még javítanivaló a közrenden, példának említette, hogy a boltok előtti szeszesital-fogyasztást kellene visszaszorítani.
A tavalyi évre vonatkozó rendőrségi statisztikából kiolvasható, hogy Uránvárosban messze a Páfrány utca számít a bűnözés gócpontjának, 2010-ben 168 bűncselekmény történt a sínek mellett húzódó szakaszon, ahol leginkább gépkocsifeltörés, betöréses lopás és rongálás írható az elkövetők számlájára.
Az adatok szerint egyébként Uránvárosban tavaly 908 bűncselekményt regisztráltak, ami messze elmarad a legfertőzöttebb belvárosi (1447) és kertvárosi (1348) adatoktól.
Mindenesetre az utóbbi időben jó kapcsolat alakult ki a polgárőrök és a rendőrök között, hiszen a járőrözést nem lehet a zsaruk nélkül végezni, sőt, időnként ők igazítják el a civileket, hogy hová érdemes elmenniük egy kicsit körülnézni. Az egyesület újításként bevezette a kerékpáros járőrözést, amellyel gyorsabban és hatékonyabban tudnak egy esetleges eljárás során intézkedni.
H. L. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Ahol a pécsi munkásosztály még...
- Szeptembertől tovább emelkedik a...
- Heves zivatarok veszélyére...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Negyvenhat határsértőt tartóztattak...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Hercegszántónál áttörték a kerítést a...