Ultrabalaton futóversenyen vesznek részt a pécsi gyermekklinika orvosai
2017. május 11. csütörtök 13:57

Adománygyűjtési akciójuk népszerűsítése érdekében tizenkét fős futócsapatot indítanak az idei, május 20-án tartandó Ultrabalaton futóversenyen a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának gyógyító szakemberei.
A kezdeményezést bemutató, Pécsett rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón Mosdósi Bernadett gyermekgyógyász, egyetemi tanársegéd elmondta: a kórház Életmentő-Gyermekintenzív Alapítványa számára befolyt adományokból vénaszkenner és egyéb olyan orvosi eszközök beszerzését kívánják finanszírozni, amelyeket "a mai egészségügy nem tud biztosítani".
A gyermekklinika Pediatrics nevű futócsapatának tagja a márciusban indult adománygyűjtésről felidézte: eddig több mint ötven támogatás érkezett magánszemélyektől és cégektől, a befolyt összeg egymillió forint felett jár.
Mosdósi Bernadett utalt rá, hogy a betegek kíméletes kezelését lehetővé tevő vénaszkennerek legmodernebb változata hárommillió forintba kerül, azonban ennél olcsóbban is beszerezhető ilyen készülék.
Őri László (Fidesz-KDNP), Pécs alpolgármestere a kezdeményezés résztvevőit méltatva úgy fogalmazott: "olyan orvosokról van szó, akik egyébként is a nehezebb utat választották, amikor a külföldi munkavégzés helyett azt vállalták, hogy a mi gyermekeinket gyógyítják".
A kezdeményezés védnöki tisztségét is betöltő Őri László jelezte: az adománygyűjtést százezer forinttal támogatta. Egyúttal arra biztatta elsősorban a baranyai megyeszékhely polgárait és vállalkozásait, hogy "ennek a csapatnak és összefogásnak néhány kilométer jelképes örökbefogadásával legyenek részesei".
Mosdósi Bernadett az MTI érdeklődésére közölte: a futócsapat tizenkét tagjának 220 kilométert kell futva teljesítenie, egyenként 16 és 25 kilométer közötti távok jutnak a csapattagoknak.
MTI - Fotó: Facebook
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- Emberkereskedelem miatt ítéltek el...
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- Az átlagosnál melegebb és szárazabb...
- Idén elmaradt a zöldár a Dunán, már...
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...