Újra megnyílik Pécs egyik gyöngyszeme, a Nick-udvar passzázsa - legkésőbb júniusban
2013. március 30. szombat 18:28

Bár tavalyra ígérték, Barna Béla, a Pécs Holding vezérigazgatója szerint a tizenharmadik Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSzT) megnyitójára átadják a pécsieknek a Nick-udvar akkora már újra régi fényében pompázó passzázsát. Ezek szerint június 6-tól ismét átjáráhatunk arra is Király utcából a Széchenyi térre és vissza, ennek az országszerte egyedülálló, L-alakú épületnek köszönhetően.
A város egyik legpatinásabb épülete mellett a Széchenyi tér felől elhaladók már láthatják a sürgés-forgást. Az ott folyó felújítás mostani fázisából leginkább a passzázs új padlózatának kialakítása a legfeltűnőbb a járókelők számára.
- A munka hátralévő része a belső homlokzat felújítása - összegzett Barna Béla. - Az épülettel kapcsolatos problémák feltárása, illetve, hogy milyen munkálatokat is kell majd ott folytatni, igen sok időt elvett, bár korábban a tavalyi turistaszezon kezdetére datáltuk az átjáró újra átadását.
Mint a Holding-vezér hozzátette, számos épületrészhez kellett hozzányúlni, amely korábban nem volt előre látható, s ez további csúszást vont magával.
- Ugyancsak nem volt egyszerű - mondta Barna Béla - az épület állandó beázásának okát kideríteni.
NÉZZE MEG KÉPGALÉRIÁNKBAN, MILYEN MOST A NICK UDVAR:
A Holding ragaszkodik az aquapark-projekthez
Barna Béla szerint a helyzet azóta is változatlan, tehát a SAB AG nevű cég továbbra sem talált megfelelő forrást a projekt kivitelezéséhez. A Holding-vezér viszont érdeklődésünkre leszögezte, a kedvezőtlen körülmények ellenére sem mondanak le a fürdőről, továbbra is fontosnak tartják annak megvalósítását.
A munkálatok végeztével teljesen felújított formában áll a pécsiek rendelkezésére az átjáró, amelyben egy körülbelül 150 négyzetméter nagyságú képzőművészeti kiállítótér is várja majd az érdeklődőket. Ez utóbbi egység a tervek szerint a passzázzsal együtt fogja megnyitni kapuit a közönség előtt.
Felvételünkön a Nick-udvar árkádja.
B. G. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Még várják a jelentkezőket a Nyári...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Négy évtizede csaknem eltűntek, mára...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Orbán Viktor: a magyarok pénzének...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Rókát látott Pécsett? Nincs ezzel...
- Két percen belül a vérző sérült...