Újabb támogatásokat szerezhetnek a borászok
2012. április 06. péntek 16:34
Borászati eszközök vásárlására igénybe vehető 1,2 milliárd forintos európai uniós pályázati lehetőség nyílik meg az év második felétől - jelentette be V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztési államtitkára pénteken Villányban. Az államtitkár a Magyar Bortelepülések Szövetségének pénteki közgyűlése után nyilatkozott a sajtó képviselőinek.
V. Németh Zsolt az MTI kérdésére elmondta: az eszközök vásárlását segítő, az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap felhasználásával nyíló pályázati kiíráson bármelyik borászat indulhat. A támogatás mértéke maximum negyven százalékos lesz, s legfeljebb 100 millió forintot lehet elnyerni a kiíráson - tette hozzá az államtitkár.
V. Németh Zsolt elmondta azt is, emellett számos más pályázat segíti a szőlő- és borágazathoz kötődő vállalkozásokat; turisztikai célra például májustól lehet támogatásokat szerezni.
Az államtitkár beszámolt arról is, hogy hosszas társadalmi párbeszéd után nemrégiben készült el a Nemzeti Vidékstratégia, amely kiemelten foglalkozik az ágazattal. Elmondta: a stratégia, megcélozza borágazat versenyképességének növelését, a termőhelyek védelmét, a termőterületek csökkenésének megállítását, az ősi magyar, nemzetközi szinten bizonyított fajták megőrzését.
A 31 tagot számláló Magyar Bortelepülések Szövetsége legutóbb 2009 végén tartotta rendes közgyűlését. Horváth István, Szekszárd fideszes polgármestere, a szövetség elnöke elmondta, a szövetségben munkálkodó településvezetők feltett szándéka, hogy a szervezet fontos szerepet játsszon a magyar borturizmus, borkultúra és a településeken tevékenykedő szőlészetek, borászatok fejlődésében, fejlesztésében.
Az esemény házigazdájául szolgáló pincészet tulajdonosa, egyben a Baranya megyei közgyűlés elnöke, Tiffán Zsolt (Fidesz) megjegyezte: a jövőben mindent meg kell tenni a borvidékek fejlődéséért, ugyanis vélekedése szerint a borászat és a hozzá kapcsolódó borturizmus jelentős számban, s folyamatosan teremthet új munkahelyeket.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mesés vagyont ér ez az öt szám -...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Felhőszakadás, jégeső, szélvihar is...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Több száz programmal várják a...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Nagyon káros, ezért ne etessük a...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...
- Mohács lesz a díszvendég a...
- Szili Katalin a kollektív jogok...