Újabb fricska az EKF-nek

- Az úgynevezett fordított pályázatában (az Echo című pécsi kritikai folyóiratban közölt felhívás ide kattintva érhető el pdf-formátumban) kidolgozott kulturális programok, projektek támogatására vár jelentkezőket. Hogyan jutott el odáig, hogy a menedzsmentközponttól függetlenül próbálkozzon?
- Amikor felmerült az EKF gondolata, a kezdeményezők közé tartoztam, a pályázatírás során pedig amolyan "titkos tagként" vettem részt a pályázatíró kabinet munkájában, tehát pontos fogalmaim vannak arról, milyen lehetőséget is jelent ez a cím, illetve mit kellene jelentsen. A kezdeményezéssel nem akarok beavatkozni a jelenlegi programszervezési-, támogatási modellbe, mindössze nem látom a másik oldalon az ötletek irányában tanúsított tényleges fogadókészséget... Az intézményi struktúra erre alkalmatlan. Mivel közöm van a pécsi EKF- ideák születéséhez, és mellettük elkötelezett vagyok, úgy gondoltam, terveimet, ötleteimet felkínálom az EKF érdekében: finanszírozhatja azt bárki, aki ezáltal jobban megvalósulni látja az EKF lényeges céljait.

- Összesen mintegy 120 millió forintra lenne szükség az ötletek megvalósításához. Mégis: honnan lenne erre magáncégnek pénze a válság kellős közepén?
- Pontosítsunk: öt programelemet kínálok, melyek összértéke 120 millió. A programok egyenként lényegesen kevesebből finanszírozhatók, és mindössze kettő közülük, amely összefügg. A többi bármelyike egyenként megvalósítható. Egyébként nem gondolom, hogy tolongani fognak a támogatók. De miért ne adhatnánk ennek egy esélyt? A keresleti-kínálati oldal, a szerepek megfordítása logikus lépés: ha a jelenlegi modell alkalmatlan, miért ne vizsgálhatnánk meg a fordítottját? A projektjeim sajátja, hogy az EKF eredeti szellemiségének megfelelően nem pusztán programok megrendezéséről, hanem a nyilvánosság megteremtéséről, folyamatok beindításáról szólnak. Nem pusztán pillanatnyi élményt ígérnek - mint egy nagy sztár fellépése -, hanem a folyamat megélését kínálom, és általa új igények kialakítását remélem. Ha jelentkezik egy támogató, aki ezt felismeri, szívesen ülök le tárgyalni vele, nem ragaszkodom magáncégekhez; legyen ez akár szponzor, akár a város, akár a menedzsmentközpont. Ekkor majd terveim részleteit is jobban ki fogom bontani.

- Próbálkozása romantikus segélykiáltásnak is felfogható, kérdés, lesz-e kézzel fogható eredménye...
- Egy-két hónapon belül ki fog derülni. Pozitív fogadtatás esetén akár kitermelődhet egy újfajta együttműködés kezdeményezési modell. A városban sok jó ötlet hal el, az ötletgazdák eltemetik őket. Ez luxus. Közös érdekünk, hogy felkutassuk ezeket az ötleteket, és hasznosítsuk is azokat, ne csak ötletpályázatokon hagyjuk őket kibeszélni, s aztán felszívódni, mint egy vérömlenyt. A kérdés az: ha az én próbálkozásom nem is sikerül, a rendszer hibáit felismerik-e, és az hoz-e magával valami változást.

- Nem vagyunk ezzel elkésve kissé?
- Részben igen, de azért az ügy még egy próbálkozást megér. A kultúra szereplőit, a szervezőket, az ötletgazdákat, a hétköznapi embereket a folyamatok részeivé, alakítóivá kell tenni. Ez nem lett volna szabad, hogy másképpen történjen. A lakossági fórum nem társadalmasítás, a hasznosítatlan ötletpályázat nem együttműködési törekvés. A megoldás az alulról épülő, ám felülről épített rendszerben van, de az ilyen rendszer sikere azon múlik, hogy a felülről építők rendelkeznek-e ehhez megfelelő módszerekkel és szakértelemmel. A magam részéről azt kínáltam, hogy erre mutatok egy példát - ha már eddig erre senki sem törekedett.

Kép és szöveg: Korb Zoltán