Új üzemcsarnokok épülnek a Déli Ipari Parkban, ugródeszkának szánják a létesítményeket
2018. március 06. kedd 16:22

Zöldmezős beruházás keretében fejlesztik Pécsett a Déli Ipari Park területét. Az önkormányzat összességében a csaknem 1,5 milliárd forintos beruházás során két új üzemcsarnokot épít a szükséges kiszolgáló infrastruktúra létrehozásával. Csizi Péter országgyűlési képviselő szerint a fejlesztést követően újabb ipari létesítmények jöhetnek létre a területen magánbefektetők jóvoltából.
A pécsi önkormányzat 2010-ben fogott hozzá a déli ipari park fejlesztéséhez. Most úgy tűnik, hogy komoly előrelépés történik az M60-as autópályától délre, az 58. főúttól nyugatra fekvő területen, hiszen hamarosan két új üzemcsarnok épülhet az Időjós utca érintett szakaszán.
Csizi Péter, Pécs országgyűlési képviselője érdeklődésünkre elmondta, a város a befektetői megkeresések alapján döntött úgy, hogy a rendelkezésre álló TOP-os forrásokból gazdaság- és iparfejlesztési céllal csarnokokat épít az ipari parkban, amelyeket bérleti konstrukció keretében fog felkínálni a vállalkozások számára.
A beruházás során egy 4000 és egy 2000 négyzetméteres üzemet húznak fel. A nagyobb csarnok mellé raktárépületet, két kamiondokkolót, szociális blokkokat és kétszintes irodaházat is kialakítanak, egy 1000 kW teljesítményű trafóházzal, akadálymentesített parkolókkal, valamint víz- és záportározóval. Eme projekt becsült költsége nettó 720 millió forint.
A csarnokokhoz természetesen szükség van az infrastruktúra kialakítására is. A tervek szerint teljesen közművesítik a területet, emellett utakat és buszfordulót is építenek, de lesz töltőállomás az elektromos autók számára is. Ez utóbbi fejlesztés értéke nettó 650 millió forint.
Az önkormányzat azonban ezeket a beruházásokat csak ugródeszkának tekinti a helyi gazdaságfejlesztést illetően.
- A mostani üzemépítést a reményeink szerint a magántőke beruházásaiban megvalósuló csarnokok fogják követni - mondta a parlamenti képviselő.
H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Szabó Barbara lehet a Nemzet Szépe -...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...

